• A tűzhal minden halrajongó kedvence: megnövekedett, színes úszóik miatt akváriumok millióiban tartják őket világszerte. 
• De a tűzhalak valójában agresszív zabálógépek, amik ha kikerülnek természetes környezetükből, óriási pusztítást végezhetnek. 
• És az elmúlt harminc évben pont ez történt az Atlanti-óceán partvidékénél. 

Az, hogy a bolygón hol melyik állat terjedt el, és kikkel él ott együtt, a XX. századig évmilliók hatalmi harcának és evolúciós fejlődésének eredménye volt. Aztán a világkereskedelem teljes kibővülésável már elég egy óvatlan lépés teljes ökoszisztémák felforgatásához.

Minderre erős példa mindaz, ami a tűzhalakkal történt. Ezek a halak a Csendes- és az Indiai-óceán összeérő területein fekvő korallzátonyoknál őshonosak. Extrém kinézetük azonban a halrajongók kedvenceivé tette őket, akváriumokban világszerte elszaporodtak, tízezer forint körüli összegért itthon is beszerezhetőek.

Ha pedig egy állat természetes otthonától ilyen távol lesz díszhal, akkor nem kell sok idő ahhoz, hogy ott is felbukkanjon a természetben.

Ebből lett az, amit szakértők csak

az Atlanti-óceán történetének legnagyobb természeti katasztrófájaként

emlegetnek. A tűzhalak ugyanis borzasztóan elszaporodtak az óceán partvidékén, és mindent letaroltak. Mára egy Egyesült Államok-méretű területet tartanak ellenőrzésük alatt. Megjelenésükre korábban több magyarázat is felmerült, például voltak, akik egy hurrikánt tettek felelőssé, de a DNS-vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy emberi hiba áll a halak megjelenése mögött. Jelenleg az tartják a legvalószínűbbnek, hogy 1985-ben valaki Florida partjainál hat-nyolc nőstény tűzhalat engedett bele a vízbe. A feltehetően egy a díszhalaira ráunó felelőtlen tulajdonos harminc év alatt gigantikus ökológiai katasztrófát okozott.

A tűzhalaknak ugyanis kevesebb mint három évtized elég volt, hogy mindent megszálljanak, és kiirtsák az őshonos kisebb halakat. Végigmentek a karibi szakaszon, egészen Venezuela partjaiig, ellepték a Mexikói-öblöt is. Ha megérkeznek egy korallszakaszhoz, átlagosan hetven-kilencven százalékkal vágják vissza az ottani őshonos halpopulációt. A megszállt területeken pedig nagyon sűrűn vannak jelen, jelentettek már 450 tűzhal per hektáros arányt is.

Terjedésük sikerének titka sokban hasonlít a szintén invazív medúzák stratégiájához (róluk itt már egyszer sokat írtunk): kegyelmet és visszafogottságot nem ismerő ragadozók, és ezekben a vizekben nem élnek természetes ellenségeik.

Az életmódjukat vizsgáló kutatások alapján a tűzhalak nem is elégszenek meg azzal, ha egy területen nagy pusztítást végeznek: addig maradnak, amíg az élelmükként funkcionáló fajok utolsó példányát le nem vadászták. 

Emellé pedig borzasztóan falánkak. Tengerbiológusok számára is komoly meglepetést okozott, amikor az Egyesült Államok partjainál elterjedt példányokat tanulmányozták, és a halakon viaszos zsírgöröngyöket fedeztek fel. Azaz a tűzhalak annyira kontrollálhatatlanul zabálnak, hogy szabályosan úszógumijaik nőttek. Az elhízásuk ráadásul kóros, a halak máját is tönkreteszi.

Ráadásul tényleg mindent megesznek. Eddig több mint hetvenféle hal maradványát találták meg kifogott tűzhalak gyomrában, és azokon a területeken, ahova csak az utóbbi években jutottak el, még nem is vizsgálták őket.

Az elhízás új jelenség, a tűzhalak őshonos környezetükben nem engedik el ennyire magukat. De ott többet kell küzdeniük az élelemért, az ott élő kisebb halak ugyanis már megtanulták, hogy ha tűzhal jön, menekülni kell az alapvetően lassan mozgó, és színe miatt messziről feltűnő hal elől. Másrészt pedig ott vannak természetes ellenségeik: sügérek és angolnák is simán vadásznak tűzhalakra. Az Atlanti-óceán nagyobb halai nem ismerik még a tűzhal ízét, ezért nem is tekintik zsákmánynak az amúgy is veszélyesen tüskés halakat. Ráadásul ha otthoni környezetben nincs elég táplálék, akkor az idősebb tűzhalak simán megeszik a fiatalabb példányokat.

De ebben az új környezetben nincs ilyen veszély, és a tűzhalak amúgy is durvábban szaporodnak, mint a tűznyulak. Egyéves korukra már ivarérettek, utána pedig pár naponta negyvenezer ikrát képesek lerakni.

Ezért fordulhat elő, hogy egy darab tűzhal képes öt hét alatt kiirtani egy zátony kisebb halainak négyötödét.

A remény persze nincs még teljesen veszve. Korábbi kutatások már igazolták, hogy ha valahonnan sikerül visszaszorítani a tűzhalakat, utána a korábban őshonos halak képesek oda visszatérni, és akár a korábbi populáció 70 százalékát is felépíteni. Ehhez viszont az kell, hogy támadásba induljon a tűzhalak egyetlen természetes ellensége, az ember.

Az Egyesült Államokban most elindult a tűzhalhalászat, délebbre pedig kimondottan a tűzhalakra szerveznek halászversenyeket. A hal meglepően ízletes, bár kicsit ront a marketingen, hogy vannak, akik szerint a mérgező ciguatoxin nevű anyagot tartalmazza, ami egy a korallzátonyok mellett élő eukariótából származik. Mindenesetre eddig egyetlen mérgezéses esetet sem jelentettek az Egyesült Államokból, és a tudósok is úgy sejtik, nem jelent veszélyt a hal fogyasztása. Abban nem nagyon hisznek a szakértők, hogy teljesen ki lehetne irtani ezekből a vizekből a tűzhalakat, most a cél a populáció kordában tartása lett.

(források és további olvasnivalók: Quartz, Slate, CNN, Nature, National Geographic)