Rég volt ennyire megalapozott a kremlinológia, az apró jelekből hatalmi viszonyokat értelmezni szándékozó igyekezet iránti igény hazánkban, mint manapság.

Adott egyrészt egy óriási hatalmat felhalmozó központ, sőt Központ. Másrészt az egyre szisztematikusabb titkolózás.

Ha jól értjük, ennek még ideológiája is van – pár hete egy érdekes cikk arról szólt, hogy a kormányfő boszorkánykonyhájában egy, a hetvenes-nyolcvanas évek korrupcióval és maffiával átitatott Bostonjának autoriter polgármesterét piedesztálra emelő mű szolgál világítótoronyként. Harmadrészt úgy tűnik, van mit titkolni: a kormányfő nyilvánvalóan az ország viszonyainak teljes átalakítását tűzte célul, és ennek részeként most éppen a Központ hatalmi relációit akarja átalakítani. Ezért aztán kénytelenek vagyunk mi is kremlinológust játszani. Legalábbis megpróbálni.

Pénteken néhány óra alatt bejárta a magyar nyelvű internetet a Népszabadság értesülése, miszerint megszületett a kompromisszum Orbán Viktor és Simicska Lajos közt. Ennek értelmében utóbbi eladja médiaérdekeltségeit Habony Árpádnak és Andy Vajnának, cserében pedig a Közgép továbbra is a közbeszerzések bajnoka maradhat. Az értesülés forrásaként egy, a kormányfőhöz nagyon közel álló személyt nevezett meg az újság. Ezt valószínűleg le sem kellett volna írniuk, mert egy ilyen megállapodást kompromisszumnak csak az hívhat, aki azt szeretné, hogy alternatívaként a teljes földbe döngölést vizionálja az olvasó.

A Népszabadság nem tett mást, mint leírta a hatalmi harc egyik érintettjének vágyát vagy üzenetét vagy interpretációját.

Nem telt el fél nap és Népszava friss értesüléssel cáfolta a Népszabadság információit. A magyar sajtó gyakorlatát ismerve ez nem nagyon jelenthetett mást, mint hogy az eredeti verzióval elégedetlen fél felhívatott valakit az újságnál és elmondta/elmondatta a saját verzióját. A reakció gyorsasága és a kategorikus cáfolat azt sugallják, hogy a Népszabadságban megjelenteket nem lehet készpénznek venni. Ettől persze még lehet közel a megállapodás, vagy éppen ellenkezőleg, lehetnek a felek nagyon távol egymástól.

Ha nem lett volna elég zavaros a helyzet, akkor a vasárnap még csavart egyet rajta. L. Simon László, a Miniszterelnökség korábban politikai zöldfülűeket idézően agresszív államtitkára a HírTv műsorában követte meg a csatornát. L. Simon pozíciójánál fogva, ha nem is teljes, de legalább valamelyest kontúros képpel rendelkezik az Orbán-Simicska konfliktus jelenlegi állásáról. Ennek fényében a nyilvános, és természetesen megfelelően beharangozott bocsánatkérés akár a HírTv tulajdonos pozícióinak erősségét is jelezheti. Vagy azt, hogy valóban tulajdonosváltás van készülőben és a kormányfő embereinek újra hidakat kell ácsolnia a kissé elidegenített kormánypárti sajtómunkások felé.

Bármennyire izgalmas játék is, végső soron reménytelen kísérlet félinformációk alapján megpróbálni kibogozni egy olyan konfliktus állását, amelyről valószínűleg még a benne résztvevőknek sincs teljesen tiszta képe.

Szerintünk csak a kimeneti oldal alapján lehet többé-kevésbé reális képet nyerni a helyzetről. Azaz azt kell vizsgálni, hogy jelenleg mit kap Simicska Lajos Orbán Viktortól és vice versa. Előbbi a megszokottnál sokkal kevesebbet. Amint azt többen megírták már, számos, korábban a Közgépre kiírt közbeszerzés megakadt, a reklámadó pedig akkor érvágás, hogy például a Magyar Nemzet áremelésre kényszerült. De az ellenkező irányba sem úgy mennek a szolgáltatások, mint régen. Nemcsak arról van szó, hogy a Magyar Nemzet és a HírTv hellyel-közzel kritizálja a kormányt, hanem, hogy nyakunkon vannak az önkormányzati választások, de nem látni a korábban mindent elborító fideszes plakáterdőt.

Amíg nem látunk változást e jelzőbóják tekintetében, addig nincs érdemi változás a szóban forgó konfliktusban. A többi csak celebhír: szórakoztató és üres.