Szaid Murat már akkor sejtette, hogy baj van, amikor az ISIS fegyveresei megparancsolták a falu lakosainak, váljanak szét férfi és női csoportokba. De akkor ijedt csak meg igazán, amikor a kisteherautók, amelyeknek a Szindzsár-hegyre kellett volna őket vinniük, lerakták a férfiakat a falu végén egy öntözőcsatorna mellett.

Amikor a fegyveresek elfoglalták Szaid Murat faluját, két héttel korábban,

„azt mondták, térjünk át az iszlámra”

– idézi fel az augusztusi eseményeket jóval később a kórházban az iraki jazidi kisebbséghez tartozó férfi. „Ezt megtagadtuk, mire azt mondták, hogy semmi probléma, senkit nem fognak bántani.”

Miután a kurd erők augusztus 3-án feladták az észak-iraki Szindzsárt, és a szélsőséges Iraki és Szíriai Iszlám Állam (bevett rövidítéssel ISIS) fegyveresei bevonultak az ottani jazidi falvakba, köztük Kocho faluba, ahol Szaid Murat is lakott, az volt a tervük, hogy lakóit áttérítsék, rabszolgasorba vessék, elűzzék vagy kiirtsák.

„Augusztus 15-én azt mondták, hogy kocsira tesznek mindenkit és felvisznek a Szindzsár-hegyre” – mondja a 22 éves férfi. „Azt mondtuk, rendben van. Az egész falut összeterelték az iskolaépületben, és azt mondták, álljanak külön a férfiak, a nők és a 12 évnél fiatalabb gyerekek. A férfiakat pedig csoportonként felrakták két-két teherautóra és elvitték.”

Szaid Murat egy kb. harmincas csoportba került. Az emberek egyik felét az egyik kisteherautóra pakolták fel, a másikat felét egy másikra. „A falu északnyugati szélére vittek, ahol öntözőcsatornák voltak” – mondja.

„Éppen nem volt bennük víz. Megparancsolták, hogy feküdjünk bele a csatornába, aztán tüzet nyitottak.”

A férfit egy lövedék a vállán találta el, egy a csípőjén, egy pedig a térdén. De mégsem halt meg. Az orvos megmutatja a röntgenjét, az egyik képen jól látszik a golyó, ami megállt a mellkasüregében. A csípőt és a térdet ért sérülést repesz okozta, a mellkasába hatolt golyó pedig valószínűleg már átment valakin, mielőtt őt érte volna, és nem ért se szervet, se eret. Ez megmagyarázza, hogy lehet, hogy életben van. „Nagy szerencséje van” – mosolyog az orvos.

Szaid Muratnak nem csak szerencséje volt, de hihetetlen életereje is. Miután rájött, hogy nem halt meg, kimászott a hullák közül és elgyalogolt egy közeli házhoz, ahol kurdok laktak, akik ellátták a sebeit. Miután lement a nap, nekiindult gyalog, hogy megmássza a harminc kilométerre lévő Szindzsár-hegyet, ahol a többi jazidit sejtette.

„A Szindzsár nagyon magas, nagyon meredek. Minden lépéssel vérzett a térdem és nagy fájdalmaim voltak” – mondja.

Hajnalban érkezett meg a hegyre, ahova akkor már vagy harmincezer jazidi menekült el az ISIS elől. Végül a kurd erők hozták le őket a hegyről. Szaid Muratot a hegy túloldalán fekvő zakhói kórházba vitték, ahol azóta is kezelik. Itt tudta meg, hogy 11 fiútestvéréből egy másik is túlélte a mészárlást, neki csak a karját találta el egy golyó. Négy másik testvérének sikerült időben elmenekülnie. De a többiről semmit nem tudni.

Néhány százezer jazidi (más néven jezidita) él a Ninive-síkság északi peremén Irakban. Etnikailag és nyelvileg kurdok, vallásuk a perzsa (iráni) ősvallás, a zoroasztrizmus. (A Zoroaster vagy Zarathustra tanaira épülő hitrendszer az időszámítás előtti 5. században jelent meg, és egészen az iszlám elterjedéséig, a 7. századig a térség domináns vallása volt.) Ez nem az első alkalom, hogy ilyesmi történik velük: 2007-ben vagy hétszázat öltek meg szunnita szélsőségesek, akik a jazidikat ördögimádónak tekintik (ez a „félreértés” onnan származik, hogy a jazidik egy Melek Tavusz nevű angyalt imádnak).

Az Amnesty International jelentése szerint az ISIS több száz férfit gyilkolt meg augusztusban a Szindzsár jazidi falvaiban. Legalább harmincezren menekültek el ezekből a falvakból, több ezren pedig eltűntek, többségükben nők. Néhánynak sikerült megszöknie, beszámolóikból az derül ki, hogy az ISIS harcosai a nőket szétosztották maguk között, feleségnek vagy rabszolgának.

Szaid Muratnak nehezére esik felidézni ezeket az eseményeket. Miközben beszél, többször megáll, néha egy percre is, időnként mélyeket lélegez, vagy csak néz maga elé. Azt mondja, a legnehezebben azt tudja megemészteni, hogy a gyilkosok nem idegenek voltak valami távoli földről. Sokuk nem viselt maszkot, és azt mondja, felismerte őket: arabok voltak a szomszéd faluból.

„A saját szomszédaink tették ezt velünk. De miért? Soha nem bántottuk őket, soha nem sértettük meg őket, semmivel nem ártottunk nekik. Elárultak minket.”

Kurdisztánban tényként kezelik, hogy azokon a területeken, amelyeket az ISIS elfoglalt, a helyi szunnita arabok mind csatlakoztak az ISIS-hoz, vagy legalább segítik. A valóság ennél árnyaltabb, nem egy olyan történetet is hallani, hogy szunniták az életüket kockáztatták, hogy segítsék jazidi vagy keresztény szomszédaikat. Rengeteg szunnita is elmenekült az ISIS elől. De kétségtelen, hogy a konfliktusnak határozott etnikai-felekezeti jellege van: az ISIS egy szélsőséges szunnita arab szervezet, a többi etnikai-vallási csoport körében nincsenek hívei.

„Gyűlölnek minket, mert kurdok vagyunk, mert jazidik vagyunk” – mondja Szaid Murat. „Azt akarták, hogy áttérjünk, és amikor ezt megtagadtuk, elhatározták, hogy megölnek minket.”

Az ISIS láthatólag egy etnikailag és felekezetileg tiszta (szunnita arab) területet akar létrehozni Iraknak azon a részén, amit június eleje elfoglalt.

Összesen majdnem egymillió ember – főleg keresztény, síita, turkomán, jazidi, de szunnita is – menekült el az elmúlt három hónapban, nagy részük az észak-iraki kurd autonómia területére.

Erbilben, a kurd fővárosban parkokban, templomok udvarában, építkezéseken, sivatagi sátortáborokban, vagy egyszerűen az út szélén laknak a menekültek. Nap közben 45 fok van, csak este 8 után megy le 40 fok alá. Az emberek ott ülnek sátraik árnyékában a kibírhatatlan hőségben egész nap. Nagy részük alapvető ellátást kap, de helyzetük egyébként elég reménytelen. Sokuknak semmije nincs, csak a ruha, amiben eljöttek otthonról, nincs pénzük, papírjaik. Senki nem tudja, mikor tudnak hazamenni. Sokan nem először válnak földönfutóvá, hisz Irakban 2003 óta háború van.

Számer Barszúm és felesége, Jacklyn, például Karakósból menekültek el, ami Moszultól nem messze egy kb. negyvenezres asszír keresztény település. Korábban Bagdadban laktak, onnan még az előző háború alatt jöttek el. Most Erbil keresztény negyedében laknak egy menekülttáborban, ami lényegében egy csomó sátor egy foghíjtelken. Karakóst augusztus elején foglalta el az ISIS. A helyiek nagy részét elűzték, voltak, akik maguktól elmenekültek, de sokan ottmaradtak.

„A bátyám, aki ottmaradt Karakósban, azt mondta tegnap telefonon, hogy tegnap este megfenyegették őket” – mondja Jacklyn, miközben a férje egy hordozható légkondicionáló egységre támaszkodik, amiben nincs áram. „Hogy egy napjuk van gondolkodni, ha ma este tízik nem térnek át az iszlámra, akkor mindenkit megölnek, őt is, a feleségét is, a gyerekeket is. Azóta ki van kapcsolva a mobilja, nem tudom, hogy mi van velük.”

De miközben beszél, megcsörren a mobilja. Valaki Karakósból hívja. Egy ideig hallgat, majd azt kezdi ismételgetni, hogy „hova viszik őket?” és hogy „mi lesz most velük?” Körülötte egy csomó karakósi áll és dermedten néz, próbálja értelmezni, mi történik. Van, aki elfordul és a fejét rázza. Jacklyn végül zokogni kezd, majd lerakja a telefont.

A kezét tördelve azt mondja, hogy az ISIS emberei elmentek a bátyjáért és elvitték valahova, de senki nem tudja, hogy hova.

Irakban a háború előttig másfélmillió keresztény élt. Azóta alaposan megfogyatkozott a számuk, néhány százezren lehetnek. Az ISIS előretörésével biztos, hogy még többen el fognak menekülni közülük. Egy héttel később elmegyek megnézni, hogy mi van Jacklynnal és Thamerrel. Azt mondták, azóta sem kaptak hírt Jacklyn bátyjáról. Nem tudják, hogy él-e vagy hal-e. A mobilja ki van kapcsolva.

Ők próbálnak útlevelet szerezni a kurd kormánytól, és arra várnak, hogy valamilyen menekültszervezet eljuttassa őket Törökországba vagy Európába. Ahogy Szaid Murat, a jazidi férfi, ők is azt mondják, hogy a kiejtésük alapján az ISIS embereinek legalább egy része helyi arab volt, szunnita a környező falvakból. „Visszamenni Karakósba nem lehet” – mondja Jacklyn Barszúm. „Nem élhetünk együtt ezekkel az emberekkel soha többet.”

Szlankó Bálint, iraki Kurdisztán