Falus Ferenc hétfőn visszalép Bokros Lajos javára

POLITIKA
2014 szeptember 28., 19:14
comments 506

falus

Tudta meg az Index és az ATV is. Meg azt is, hogy a három jelölő párt (MSZP, DK, Együtt-PM) már a múlt héten is egyeztetett erről. És azért Bokros javára, mert készült olyan közvélemény-kutatás, amin Bokros jobban állt az egykori tisztifőorvosból bizarr jelöltté váló Falussal szemben.

Az ATV úgy tudja, hogy Magyar György ügyvéd is visszalép, na nem mintha ez bármit is számítana bármiben.

A viszonylag unalmas kampányba a jeges vödrös videójával berobbanó Falus az ellenzéki belső felmérések szerint már képtelen lett volna lendületet vinni a következő hetekbe, a lapnak nyilatkozó ellenzéki források pedig arról beszéltek, hogy Falus felelős döntést hozott a visszalépéssel.

Így 2014-ben a baloldal jelöltje a főpolgármesteri posztra Bokros Lajos. Vele még a parlamenti választások előtt, idén januárban készítettünk interjút, azt itt lehet elolvasni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.