Karanténba vonul a libériai tisztifőorvos

Egészségügy
2014 szeptember 28., 14:20
comments 22

Bernice Dahn helyettese csütörtökön halt bele a betegségbe, és ezért a főorvos úgy döntött, hogy karanténba vonul 21 napra a közvetlen munkatársaival együtt. 

Libériát sújtja legerősebben a vérzéses lázbetegség az érintett nyugat-afrikai országok közül. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint egyedül ebben a nyugat-afrikai országban eddig 1830-an haltak meg, és 3458-an kapták meg a fertőzést.

A fővárosban, Monroviában naponta mintegy ötven holttestet hamvasztanak el, és közülük 35-40 lehet az ebolás áldozat. Ez a hivatalos adat, de sokan eltitkolják a családtagjaik halálát, és maguk temetik el őket a kertekben.

A fertőző betegségek megelőzésével és féken tartásával foglalkozó amerikai központban úgy becsülik, hogy Libériában és Sierra Leonéban az ebolás betegeknek csak mintegy 40 százalékát jelentik be. A WHO úgy véli, hogy a járvány 60 százalékos halálozási rátával jár. A fertőzés a vérrel és más testnedvekkel való érintkezés útján terjed. A lappangási idő 2-21 nap. A betegek a tünetek megjelenése után fertőznek, a lappangási idő alatt nem.

Libériában 1989 és 2003 között két polgárháború is dúlt, ezért a közegészségügyi hálózat kezdetleges szintre csúszott vissza. A járvány februári kitörésekor a közel 4,3 millió lakost számláló országban csak száz orvos és ezer ápoló volt. Az Ebola megjelenésével a közegészségügyi rendszer összeomlott.

(via MTI, a libériai helyzetről egyszer már közöltünk egy fényképsorozatot.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.