ebola

2018. július 24.
2018. május 19.

Újabb 3 ebolás megbetegedést jelentettek Kongóból

Az 1,2 millió lakosú, nagy kiterjedésű Mbandaka városból. Mivel a település nemzeti és nemzetközi folyami, közúti útvonalak mentén fekszik, és egyben légiközlekedési csomópont is, a betegség itteni megjelenése válságtanácskozás összehívására késztette az Egészségügyi Világszervezetet. Ennek eredményeként  a korábbi magas szintről nagyon magasra emelték a közegészségügyi kockázat szintjét Kongóban. (MTI)

2018. május 17.
2018. május 4.
2018. április 20.
2018. március 7.
2017. november 4.
2017. október 20.
2017. augusztus 15.
2017. május 12.
2016. december 27.
2016. január 15.
2015. november 12.
2015. október 17.
2015. szeptember 1.
2015. augusztus 11.
2015. július 1.

Két Ebola-fertőzött beteget találtak Libériában

Félő, hogy újra elterjedhet a járvány. Május kilencedikén mondták ki, hogy fertőzésmentes az ország, most mégis két új fertőzöttet találtak. A hét elején közölte az egészségügyi minisztérium, hogy egy tizenhét éves fiú halt meg ebola miatt, a két új fertőzött kapcsolatban volt vele. Az országban eddig 4800-an haltak meg a vírus miatt. (AlJazeera)

2015. június 19.
2015. június 2.

Sierra Leonéból is eltűnik lassan az ebola

Krematórium Libériában (PASCAL GUYOT / AFP)

Az ENSZ ebolaügyi megbízottja a szerint heteken belül eltűnik a vírus Sierra Leonéból. David Nabarro szerint ez nem jelenti a járvány végét. Libériát három hete minősítették ebolamentesnek, miután másfél hónapja nem jelentkezett új beteg. Sierra Leonéban és Guineában előfordulnak még megbetegedések, főleg Guineában nyugtalanító a helyzet, mert rendre előkerülnek olyan betegeket, akiknek fertőzési láncai nem tisztázottak. 2014 márciusa óta 27 049 fertőződött meg ebolával, amibe 11 149-en bele is haltak. (MTI/Aljazeera)

2015. május 9.
2015. május 8.
2015. április 20.

Természetesen nem ebolás a szlovén nő

Nagy volt a pánik, de a teszt negatív lett. A ljubljanai klinikai központ orvosai a múlt hét csütörtökön rendkívüli sajtókonferencián jelentették be, hogy nagy valószínűséggel ebolás beteget kezelnek. A beteget szerdán szállították kórházba magas lázzal, ebolagyanús tünetekkel. (MTI)

2015. április 16.
2015. április 5.

Fertőzött vérrel kaphatta el az ebolát a Sierra Leone-i kisfiú

A nyugat-afrikai ország keleti Kailahun régiója négy hónapja ebolamentes volt, egészen szombatig. Ekkor meghalt egy 9 hónapos csecsemő, a tesztek szerint ebolában. A helyi egészségügyi hatóságok nem értik az esetet, hisz a kisfiú szülei és családja egészségesek. Az egyetlen magyarázat a transzplantációs vér fertőzöttsége lehet, az egyéb okokból kórházba került csecsemő vért kapott a halála előtti napon. A járvány már 10,500 halálos áldozatnál jár. (Voice of America)

2015. március 29.

Ebolavészhelyzet Guineában

Míg Libéria kezd megszabadulni az ebolától, Guineában nem csökken a betegek száma, sőt az utóbbi napokban rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak. Alpha Conde elnök ezért vészhelyzetet hirdetett, és utazási korlátozásokat jelentett be az ország nyugati részére, ahol a legrosszabb a helyzet. Errefelé a helyiek néha még az orvosokat is elkergetik, mert nem bíznak bennük. (al-Jazeera)

2015. március 23.

Az ENSZ szerint augusztusra véget ér az afrikai ebolajárvány

A szervezet elismeri, hogy az egy éve Nyugat-Afrikában pusztító járvány kezelésében hibákat követett el, főleg a kezdeti időszakban. A Médecins Sans Frontieres szerint "a tétlenség globális koalíciójának" köszönhető, hogy a járvány több mint tízezer halálos áldozatot követelt főleg Libáriában, Sierra Leonéban és Guineában. (BBC)

2015. március 5.

Kiengedték a kórházból az utolsó libériai ebolást

Az 58 éves angoltanár nem győzött hálálkodni istennek és orvosainak, amiért meggyógyították. Egy kínaiak által üzemeltetett ebolakezelő-központban feküdt eddig Monroviában. Libéria ettől még nem lesz hivatalosan ebola-mentes: még pár hétig egészségesnek kell maradnia ehhez az országnak. A járvány 2013 decemberi kitörése óta 23 969 ember fertőződött meg 9 országban, közülük 9 807-en haltak meg. A halottak majdnem fele libériai. (al-Jazeera)

2015. március 1.
2015. február 27.
2015. február 16.
2015. február 13.

A Sierra Leone-i kormány rosszul kezelte az Ebola elleni védekezésre adott pénzt

Az ország pénzügyi ellenőrzőszerve szerint az egészségügyi minisztérium nem dokumentálta megfelelően, honnan jön be, és mire megy el az Ebola elleni védekezésre szánt pénz. A vizsgálat szerint a minisztérium 25 milliárd leone (kb. 1,5 milliárd forint) elköltésével nem tud megfelelően elszámolni. Ez a minisztérium által a védekezésre kifizetett pénz harmada. (BBC)

2015. február 11.
2015. február 10.

Szijjártónak egészségügyi önkénteseket kell küldenie az ebola ellen

Szijjártó Péter külgazdasági minisztert felszólítja a kormány, hogy küldjön egészségügyi önkénteseket az ebola járvány által érintett nyugat-afrikai országokba – áll a mai Magyar Közlönyben. Arról nincs szó, hogy hány önkéntes mehet, és hogy mennyi pénzt szánnak erre, de ezt majd a WHO-val és az EU-val kell egyeztetnie Szijjártóéknak. (MTI.)

2015. február 7.
2015. február 3.
2015. február 1.
2015. január 23.
2015. január 19.

Maliban már 42 napja nem lett senki ebolás

Mivel ez a hat hét kétszerese a betegség lappangási idejének, ezért az ország egészségügyi minisztere, Osumane Kone szerint lecsengett a járvány. Mali nem volt a legfertőzöttebb környék, csak októberben tört ki a járvány, amit viszonylag hamar sikerólt megfékezni. Nyolcan fertőzödtek meg, közülük hatan meghaltak. Nyugat-Afrikában eddig már 8400 halottja van a járványnak, ami ugyan már lassult, de még így is legalább ötven gócpontban terjed Sierra Leonéban, Libériában és Guineában. (MTI)

2015. január 12.

Már nincs életveszélyben az ebolával fertőzött angol nővér

Pauline Cafferkey állapota a javulás jeleit mutatja, jelentette be a Royal Free Kórház. A Sierra Leonében dolgozó 39 éves angol nővérnél decemberben diagnosztizálták az Ebola-vírust. Január elején arról szóltak a hírek, hogy állapota válságosra fordult, pedig kapott antivirális hatóanyagot, és a fertőzést túlélőktől vett vért is, köztük a tavaly meggyógyult brit ápolónőtől, Will Pooley-tól is. (BBC)

2015. január 3.
2014. december 30.

2014 a tudományban

Néhány szenzációs eredmény gyorsan megkérdőjeleződött. De bőven van mit ünnepelni, sikerült leszállni egy üstökösre és fontos hosszú távú projektek indultak el.

2014. december 29.
2014. december 26.
2014. december 25.

Sierra Leonében ünneplés nélkül telik a karácsony

AFP PHOTO/KENZO TRIBOUILLARD

Az Ebola-járvány miatt már korábban betiltottak az országban minden nagyobb karácsonyi ünnepséget, most Sierra Leone északi felében vezettek be különleges intézkedéseket. Nem nyithatnak ki a boltok és a piacok, a taxik és buszok nem járhatnak. Az intézkedéseket a fertőzésveszély csökkentéséért vezették be. (France24)

2014. december 24.
2014. december 21.
2014. december 15.

Már több mint 6800 ember halt meg Ebolában

AFP PHOTO/KENZO TRIBOUILLARD

A WHO hétfőn hozta nyilvánosságra a legfrissebb jelentését az Ebola-járványról. Eszerint 6841 regisztrált halálesetet tartanak nyilván és 18464 fertőzöttről tudnak. A legsúlyosabb a helyzet most Sierra Leonéban, ahol betiltották a közösségi karácsonyi ünnepségeket is. (Framce24)

2014. december 12.
Tovább a múltba