WHO: 12 ebola-fertőzöttet találhattak Kongóban egy új fertőzésgócban

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfői közlése szerint 12 ebolás beteget találtak a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A múlt héten a kongói hatóságok 6 megbetegedést jelentettek Mbandaka város környékéről, és azt állították, hogy ezeket  a fertőzéseket a jelenlegi információik alapján nem tudják az ország keleti felében 2018 óta aktív fertőzésgóchoz kötni.

A 12 beteg közül csak 9-nél mutatták ki eddig a halálos kórt, a másik háromnál egyenlőre csak gyanítják. A betegek közül hatan már meghaltak.

Az új fertőzésgócban kimutatott vírus genetikai vizsgálata alapján valószínűsíthető, hogy az új gócba egy állat vihette be a kórokozót. A WHO szerint Mbandaka környékén 300 embert már beoltottak, ezzel, valamint kézmosóállomások létesítésével és felvilágosítással remélik, hogy sikerül megfékezni a terjedést. (Reuters)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.