1994 után először bukkant fel az ebola Elefántcsontparton

augusztus 15., vasárnap 5:18

Ebolás megbetegedést jelentettek Elefántcsontparton, ami utoljára 25 éve fordult elő a nyugat-afrikai országban - közölte szombaton az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az elefántcsontparti egészségügyi miniszter.

Pierre Dimba miniszter az állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy elszigetelt esetről van szó. A vírust egy 18 éves lány szervezetében mutatták ki, aki a szomszédos Guineából utazott be Elefántcsontpartra.

A WHO közleményében ismertette, hogy ez az első ebolás megbetegedés 1994 óta a nyugat-afrikai országban. Az Egészségügyi Világszervezet beszámolója szerint az elefántcsontparti Pasteur egészségügyi intézet mutatta ki az ebolavírust az Abidján városában kezelt pácienstől vett mintákban. A beteg Guineából érkezett közúton Abidjánba augusztus 12-én, ahol lázas tünetekkel kórházba került.

Fotó: SIA KAMBOU/AFP

Matshidiso Moeti, a WHO Afrikáért felelős igazgatója roppant aggasztónak nevezte az ebolavírus megjelenését a több mint négymillió lakosú Abidjánban. Ugyanakkor szerinte biztató, hogy az ebolavírus megfékezésével kapcsolatos tapasztalatok oroszlánrésze is az afrikai kontinensen van, amit Elefántcsontpart fel tud használni a gyorsabb járványügyi intézkedések érdekében.

Az eddig legsúlyosabb ebolajárvány 2013 decemberében Guinea erdős vidékéről indulva terjedt el Libériában és Sierra Leonéban. A járvány 2016-ban ért véget, a mintegy 28 600 igazolt fertőzöttből több mint 11 300 halt meg. A legutóbbi - négy hónapig tartó - járvány végét június 19-én jelentették be. A WHO szerint egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a mostani ebolavírusos eset összefüggésben lehet a korábbi guineai járvánnyal, bár mindez még további vizsgálatot igényel.

Guineában mindemellett az életveszélyes marburgvírus is megjelent, amely sokban hasonlít az ebolára, és legvalószínűbb terjesztői szintén a denevérek lehetnek. A kór testnedvekkel terjed. A betegség magas lázzal, izomfájdalmakkal, vérhányással és belső vérzésekkel jár. (MTI, AFP)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt