• A közmunka-program a segélynél jobb, de szinte lehetetlenné teszi, hogy a részt vevők újra rendes, fizetett munkát keressenek, találjanak.
• Ez derül ki a Magyar Szegénységellenes Hálózat kutatásából, amely 2013-ban vizsgálta a közmunkások körülményeit.
• A nemrég megjelent tanulmány is alátámasztja: az elmúlt évek közmunka-programjai a statisztikajavításon kívül nem sok mindenre jók.

„Szerintem embertelen volt és megalázó is. Az, hogy egy nőnek be kellett mennie a kukoricásba kis vagy nagy dolgát végezni, és mellette jöttek az autók, kamionok. Egy pasi nem számít, engem hadd nézzenek. De ez szerintem mélyen sértette az emberi méltóságot is.”

A fenti mondatot egy közmunkás férfitól idézi a Magyar Szegénységellenes Hálózat a közfoglalkoztatottak helyzetéről szóló 2013-as kutatásában. A kérdőíves és interjús felmérés viszonylag kis mintával dolgozott, ezért nem reprezentatív, de így is leszűrhetők a közmunka-program legfontosabb jellemzői:

• A többség alacsony presztízsű munkát végez
• Ezek a munkatípusok nem segítenek a munkaerőpiacra való visszatérésben
• A 49-50 ezer forintos fizetés nemcsak a minimálbérnél kisebb, hanem a létminimumnál és a szegénységi küszöbnél is. A helyzetet javítja, hogy más juttatásokkal (pl. családtámogatás) ez az összeg valamelyest növekedhet.
• Sok közmunkást zavar a kiszámíthatatlanság, a rövid munkaszerződés és a rossz körülmények
• A közmunkások mégis a rendszerben akarnak maradni, mert több pénzt kapnak a segélynél, és könnyebben elérhető mint a „normális” munka
• Így viszont a közmunkások egy spirálba kerülnek, amiből szinte lehetetlenség kikerülni, ráadásul a közmunka miatt gyakran nem is tudnak más munkát keresni

A kutatás szerint a mostani közfoglalkoztatási rendszer alapjait a szocialista kormány 2009-es „Út a munkához” programja tette le, amely szigorította a szociális segélyezés rendszerét és a jogosultság feltételeit. A Fidesz-kormány 2011-ben indult rendszere hasonló intézkedéseket hozott, viszont jelentősen csökkentette a közmunkás-bért, ami 2009-ben megegyezett a minimálbérrel, a mostani 50 000-es fizetés viszont 16 ezerrel kevesebb nála, ráadásul a segélyt is 22 800 forintra vitték le. A Hálózat úgy látja, hogy az „Út a munkához” és a Start programot is pusztán statisztikajavítási céllal hozták létre. (Ezzel együtt az ország foglalkoztatási rátája még mindig alacsony az EU-s átlaghoz képest).

Meg lehet ebből élni?

A válasz röviden: nem, vagy csak nagyon nehezen. A felmérés szerint a közmunkások számára a rezsi jelenti a legnagyobb terhet, amire arányosan kétszer annyit költenek, mint a hagyományos háztartásokban. Egy közmunkásnak átlagosan 24 ezer forintja marad, mire kifizeti a rezsit, a helyzet pedig különösen súlyos azoknál, akiknek lakáshitelük is van (a háztartások 18 százaléka).

Így nem meglepő, hogy a mért háztartások több mint 60 százalékának már a hónap vége előtt elfogy a pénze. Gyakran előfordul, hogy nem jut pénz élelmiszerre, a ruházkodás, a közlekedés és a gyógyszer kiváltása pedig különösen nehéz. A megkérdezettek kétharmada nem engedheti meg, hogy legalább kétnaponta húst vagy halat egyen, több mint 40 százalékuk pedig nem tudja rendesen fűteni a lakását.

A közmunkások lakásainak minősége egyébként is nagyon rossz az országos adatokhoz képest. A megkérdezettek leggyakrabban a zajra és a rossz közbiztonságra panaszkodtak (33 százalék), de a folyó víz hiánya is 16 százaléknál jelentkezett.

Amikor arra kérték a közmunkásokat, hogy tízes skálán értékeljék, mennyire elégedettek az anyagi helyzetükkel, átlagosan 2,9-es értéket adtak. Ez magasabb azoknál, akik rendszeresen dolgoznak, de alacsonyabb azok körében, akik közmunkát sem kapnak.

„Teljesen kilátástalannak látom a jövőt, jövőnket. Fordítva ülünk a bilin. Kicsit ez a közmunka mindenkinek kényszer. Az ötlet nem rossz, mert már tizenvalahány éve nem élnék. De finomítani kellene rajta. Nem mondom, hogy keressen annyit, mint aki célirányosan egyetemet végzett, de ne zsemlén éljen. De minden emberben benne van, hogy dühéből bevásárol fizetés után. És tudja, hogy nem lenne szabad. Húst akar enni. Állatot.”

Kik ezek az emberek?

A közmunkások általában alacsony iskolai végzettségű, mélyszegénységben, de legalábbis az átlagnál rosszabbul élő, gyakran roma emberek, akik korábban munkanélküliek, közmunkások, vagy nem bejelentett dolgozók voltak. A legtöbben nyolc általánost végeztek, de a megkérdezettek közt volt diplomás gyógyszerész is. Az első diagramon a legmagasabb iskolai végzettségek aránya látható etnikai bontásban és összesítve is, a másodikon pedig azt ábrázoltuk, hogy a megkérdezett közmunkások mikor álltak munkába.

A közmunkások általában fizikai tevékenységet végeznek, a legtöbben közterület-karbantartók, ami utcaseprést, árokgondozást jelent, de gyakori a segédmunka, és vidéken mezőgazdasági munka is. A magasabb iskolai végzettségűek gyakrabban végeznek nem fizikai munkát, ami általában irodai adminisztrációs feladatokat jelent.

A kutatás szerint a közmunkások többsége számára a közmunka nem átmeneti állapot, hanem egyfajta kényszer, egy „lefelé húzó spirál”. A legtöbben eleve tartós munkanélküliként kerülnek a rendszerbe, a fenti munkatípusok pedig nem adnak arra lehetőséget, hogy fejlesszék a készségeiket, így nem is tudnak kilépni a munkaerőpiacra. Ráadásul éppen a közmunka miatt nem tudnak munkát keresni, az elmondások szerint gyakran nem is engedik el őket állásinterjúra.

Az „Út a munkához” program sem volt sikeresebb: egy 2011-es felmérés szerint a közmunkások öt százaléka tudott „normális” munkát találni. A mostani válaszadók több mint 70 százaléka jelentkezett már állásra, és kevesebb, mint az ötödük kapott munkát.

Ott van a patak, oszt igyatok

A kutatás szerint a közmunka körülményei nagyban függnek a programot irányító személytől, sokszor a polgármestertől. Sokan minden alapvető ellátást megkapnak (mosdó, védőital stb.), ahol viszont nem, ott általában halmozódnak a hiányosságok. Leggyakrabban az öltöző, a wc és a mosdási lehetőség hiányát hozták fel, de sokszor nincs étkező, vagy megfelelő védőruha. A személyes bánásmódra is sokan panaszkodtak, de természetesen vannak települések, ahol a programvezető emberi módon kezeli a közmunkásokat, a nem fizikai munkásoknál pedig különösen jó a helyzet.

„Egy fiatalember, már nem tudom, ki, mondta, hogy lejött ellenőrizni a polgármester úr, és mondta, hogy szomjasak vagyunk. Erre azt mondta, a polgármester úr, hogy ott van a patak, oszt igyatok. (…) Országos riadó volt akkor is, adni kellett volna a védőitalt elvileg. És semmi.”

A külső megítéléssel kapcsolatban voltak, akik azt mondták, nem érzik, hogy az emberek lenéznék őket, főleg, ha „normálisan meg vannak borotválkozva”, sőt van, aki pénzzel segíti őket. Ugyanakkor sokakat zavar, hogy vannak emberek az utcán, akik figyelik őket, valóban rendesen dolgoznak-e.

„(…) Már sok esetben betelefonálnak, hogy figyelje már [a polgármester], az emberek nem csinálnak semmit. De az a helyzet, hogy ha ő odajönne az útépítési munkára, amire be vagyunk osztva, és a kemény, összeszáradt, szikes földet vágná a csákánnyal. (…) Hogy próbálja már ki, amire mi be vagyunk osztva, hogy vajon szusszantana-e egy öt-tíz percet, hogy egy kicsit az erő visszatérjen. (…) Valahogy nagyon furcsa világ alakult ki sajnos.”

Szurovecz Illés írása eredetileg az Abcúgon jelent meg.