Minden megyében gyengült a Fidesz, miközben a Jobbik mindegyikben erősödött

politika
2014 október 13., 15:18
comments 352
  • Bár a Fidesz többségbe került minden megyei közgyűlésben, mégis nagyon sok szavazatot veszített négy év alatt.
  • A Fidesz a megyei listáira több mint 230 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint 2010-ben.
  • Ebből nem az MSZP profitált, amelyik szintén elveszített több mint 200 ezer támogatót.
  • Hanem a Jobbik, amelyik viszont 90 ezerrel több szavazatot kapott a megyei listáira.

A végeredmény elfedi, hiszen minden megyében a kormánypártok kapták a legtöbb szavazatot. De 2010-hez képest sok szavazatot veszített a Fidesz.

Igen, alacsonyabb volt a részvétel a mostani önkormányzati választásokon, mint 2010-ben (44,3 százalék most, 46,64 négy éve). 210 ezerrel mentek el kevesebben szavazni most vasárnap. De akik elmentek, azok sem támogatták olyan arányban a kormánypártokat, mint négy éve.

A megyei közgyűlések összetételéről döntő, pártlistákra adott szavazatokat néztük meg. A Fidesz támogatottsága minden megyében csökkent 2010-hez képest. Ugyanez igaz az MSZP-re is. A Jobbik viszont mindegyik megyében erősödött. Darabra ez így néz ki:

Az a kiugró szám Pest megyében a Fidesznél és az MSZP-nél nem elírás. A nagy létszámú megyében veszítette el a legtöbb szavazatot a két párt, összesen 98 ezret. Ráadásul itt még az sem feltétlenül igaz, ami országosan elmondható, hogy eközben a Jobbik erősödött látványosan. Sőt, az egyik legkisebb szavazatnövelést ebben a megyében tudja felmutatni a Jobbik, bár a két párt óriási veszteségét nézve a plusz 2990 szavazat Vonáékra még így is figyelemre méltó. Pest megyében erős a DK 31 155 szavazat (8,31 százalék), az LMP (30 050 szavazat, 8,02 százalék) és az Együtt is, legalábbis saját magához képest (16 499 szavazat, 4,4 százalék).   

Az MSZP nemhogy nem tudott szavazókat elcsábítani a Fidesztől, de táborát tovább csökkentette a baloldali konkurencia. Az Együtt-PM ugyan egyetlen megyei közgyűlésben sem szerzett mandátumot, a DK viszont négy megyét leszámítva (Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Zala) megugrott az öt százalékos küszöböt.

Ha nem darabra nézzük a szavazatokat, hanem a leadott voksot arányait vetjük össze a négy évvel ezelőttiekkel, akkor egyetlen megyét találunk, ahol a Fidesz javítani tudott, Szabolcs-Szatmár-Bereget. Itt is veszítettek ugyan 5195 szavazatot, de ez is elég volt ahhoz, hogy a leadott szavazatok arányaiban 0,13 százalékkal javítsák az eredményüket. Mindenhol máshol romlott a Fidesz támogatottsága ebben az összevetésben is. 

Különösen drámai a visszaesés Tolnában, ahol voltak erős civil jelöltek. Érdekes, hogy itt sem a Jobbik söpörte be a kiábrándult fideszesek szavazatait.

A Jobbik Borsodban, Somogyban és Bács-Kiskunban erősödött leginkább. Minden megyében több szavazatot kaptak, mint 2010-ben. A megyei közgyűlések mindegyikében erősebb az MSZP-nél, leszámítva Csongrádot, Botka László Szegedével a központban.

A vidéki listákra adott szavazatok nagy kasszája:

A Fidesz a megyei listáira összesen 233 194 ezerrel kapott kevesebb szavazatot, mint 2010-ben.

Az MSZP 206 443 vidéki szavazót veszített négy év alatt.

A Jobbik 92 202-vel növelte eközben a szavazói számát.

Budapesten átalakították a közgyűlést, így nem lehetett pártlistára szavazni. Ezért nincsenek ilyen adatok a fővárosból. A Jobbik polgármesterjelöltjei itt viszont gyengén szerepeltek. És bár a párt országosan erősödött, a Fidesztől még nagyon messze van. Még a legszorosabb Hevesben is húsz százalékkal erősebb a Fidesz, mint a Jobbik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.