Milyen lenne a városunk, ha a nők igényeit szem előtt tartva tervezték volna meg?

Elsőre értelmetlennek tűnik a felvetés, de tény, hogy a városok tervezésének idején nem nagyon volt szempont a nők, az idősek vagy a kisgyerekes családok speciális igényeinek, biztonságérzetének figyelembe vétele. Sőt, azóta sem sokat változott a helyzet. Talán az is lehet az oka mindennek, hogy az építészek, városüzemeltetők, tömegközlekedési szakemberek között nem sok nőt találni.

De hogyan lehetne kifejezetten a nők számára kellemesebbé tenni a nagyvárosi életet?

Jó néhány évvel ezelőtt, 1999-ben megkérdezték erről a bécsieket. A férfiaknak nem sok ötletük volt, ezzel szemben a nők órákig sorolták, mennyi mindenen lenne érdemes változtatni ahhoz, hogy jobban érezzék magukat a városukban.

A jobb közvilágítás, szélesebb járdák, az akadálymentes, rámpás kereszteződések, a családi parkolóhelyek csak a legkézenfekvőbb igények, amelyek növelik a lakosság, és ezen belül is különösen a nők biztonság- és komfortérzetét. Általában eddig még a gondosabb városvezetések eljutnak, de ez még messze nem minden.

Ahogy nálunk, Ausztriában is jellemző, hogy a családi autót a férfiak használják, és több nő utazik a tömegközlekedési eszközökön, jár gyalogosan, mint férfi. Ott is jellemzően a nők viszik-hozzák a gyerekeket, szóval a babakocsis, kisgyerekes, közlekedés macerás voltáról is többet tudnak a férfiaknál.

Lássuk kicsit bővebben.

Több fényt!

Ha megkérdezel tíz nőt arról, hogy mit éreznek, ha sötétben kivilágítatlan utcaszakaszokon kell elhaladniuk, vagy hiányzó közvilágítással találkoznak, mondjuk kocogás vagy kutyasétáltatás közben, mind azt fogja mondani, hogy nem szeretik, mert nem érzik magukat biztonságban. Sydneyben az elkövetkező három évben közel 6500 fényforrást cserélnek LED-világításra. Az energiatakarékosság mellett a várakozások szerint a normál megoldásoknál erősebb fény a biztonságérzetre is kedvezően hat majd.

A jobb közvilágítás, vagy a veszélyesebb környékeken térfigyelő kamerák kihelyezése is sokak biztonságérzetén javíthatnak, bár az egész városrészt bekamerázó józsefvárosi megoldás kissé túlzásnak tűnik.

A biztonságot szolgálják a széles járdák is, amelyeken könnyedén ki lehet térni a szembejövők elől, ha valaki szükségét érzi ennek. A tömegközlekedéssel is lehet javítani a biztonságot.

Gyors körkérdésünkre baráti körünkben többen említették még a bevásárlóközpontok parkolóinak biztonságosságát. A jól kivilágított, esetleg biztonsági személyzettel rendelkező mélygarázs, parkoló sem rossz irány tehát.

Átfogó intézkedéssorozat a biztonságérzet javítására

A látható rendőri vagy biztonsági jelenlét, főleg késő este vagy rosszabb környékeken, szintén sokat javíthat a nők közérzetén. Az is igen sokat segít, ha, mint Londonban, a tömegközlekedési vállalat áll bele a nők elleni szexuális zaklatások visszaszorításának ügyébe. Rendőrök, felvilágosító kampányok, a nők biztatása, hogy merjék jelenteni a velük történteket, és London máris jobb hellyé vált sokak szemében.

Valami hasonló történik épp Pécsett, ahol a nők biztonságérzetének javításáért bőven van mit tenni, hiszen az elmúlt hónapokban több országos figyelmet kapott bűncselekmény is történt a városban. A városvezetés a közlekedési társasággal és a rendőrséggel együtt, civilek bevonásával igyekszik javítani a helyzeten.

A közterület mindenkié

Ma azonban sokan kiszorulnak innen, mert saját igényeik vagy szükségleteik miatt nem tudják elérni, vagy használni a város egyes részeit.

Akadálymentesített intézményekre, szórakozóhelyekre, boltokra, tömegközlekedésre, vasútra van szükség. Parkokra elérhető távolságban, tájékoztatás a légszennyezésről és pollenszintekről, hogy tudd, hová és mikor nem jó sétálni vinni egy kisgyereket, aki még nálad is szennyezettebb levegőt szív.

Ezek alapvető igényei nemcsak a nőknek, de minden lakosnak. Aprózhatjuk, hozhatunk példákat, de ezer oldala van a kérdésnek. Mondjuk el tudsz jutni babakocsival a város minden boltjába? Ott be tudsz menni a próbafülkébe, elférsz a pultsorok között? És kerekesszékkel? Van mindenhol rámpa, ahol gyalogátkelő van? Na és hogy jutsz le az aluljáróba, vagy fel a felüljáróra egy újszülötteknek való babakocsival, egy kétéves kezét fogva? Itthon leginkább csak segítséggel, vagy sehogy.

Tűsarkúban kell megközelítened a metrókijáratot, ami előtt a szellőzőnyílásokat ritkás rács fedi? Na és a díszburkolatokról mi a véleményed? Kisméretű macskakövön próbáltál-e már andalogni? Így jártál. A Várbazár tervezője sem női cipőt viselt a tervezés közben, sőt, az is igen valószínű, hogy a terveket jóváhagyók sem bottal járnak.

Gyakorlati városi élet

Már a szocialista várostervezés egyik újdonsága az volt, hogy a lakótelepeken a dolgozók számára minden szolgáltatást elérhető távolságba helyeztek. A klasszikus „lakótelepi modell” sok igazságot is rejt, legalábbis ami a szolgáltatások elérhetőségét és közelségét illeti: patyolat, kifőzde, közért, bölcsőde, óvoda iskola, orvosi rendelő és gyógyszertár belátható távolságra került.

Az utóbbi évek városfejlesztéseinek köszönhetően a betonrengetegből, zöldterületek, élhető városi terek lettek csobogókkal, szökőkutakkal tarkított parkokkal, kényelmes csevegésre csábító padokkal, vagy leheveredésre hívő területekkel, játszóterekkel.

Sajnos a játszóterekhez a legtöbb helyen nem tartozik mosdó, pelenkázó, vagy szoptató helyiség, pedig nem kis kényelmi szempont (lenne). Köztéri padon pelenkázni vagy szoptatni, hát nemcsak iszonyat kényelmetlen, de igen sok elítélő pillantást is bezsebel ilyenkor az ember.

Az sem lenne baj, ha többféle sportra nyújtanának lehetőséget a közparkok, és nem alapértelmezetten focipályák épülnének mindenhol, hanem lenne, mondjuk több és jól kivilágított futópálya a városokban, vagy gondolnának arra, hogy legyen olyan sík zöldfelület, amire nemcsak rálépni szabad, de mondjuk jógaórát szervezni is.

Drótszamárságok

A biztonság nemcsak a támadástól való félelmek csökkentését jelentheti, hanem sokkal egyszerűbb dolgokat is. Míg Németországban és Hollandiában a biciklisták nagyjából fele nő, addig máshol a nők kevésbé szívesen kerekeznek a városban. Nem azért, mert nem szeretnének tekerni, sokkal inkább azért, mert ahol a közúti infrastruktúra nem támogatja, vagy helyezi előtérbe a kerékpározást, ott túl veszélyesnek érzik, így kevésbé szállnak kerékpárra a nők. Különösen úgy, hogy gyereket is szállítanak a járgányon.

Szélesebb bicikliút (sok helyen egyáltalán: bármilyen bicikliút) jól jönne, mert, különösen kisgyerekkel a háta mögött, valljuk be, senki sem kockáztat. Sokakat aggaszt emellett a bicikliző nőket érő gyakori szexuális zaklatás is, ami szintén nem jelentéktelen probléma.

Szexista hirdetésből lehetne kevesebb, női vécéből meg több

Sokan azt sem bánnák, ha a betiltanák a szexista reklámokat, és álomvárosukban nem pucér nőkkel reklámoznák a hentesárut. Ennél kicsit kétségtelenül drágább a megvalósítása, de a komfortérzetet növelné, ha a közintézmények, a sok embert befogadó épületek tervezésekor gondolnának arra, hogy a nők többsége gyakrabban jár a mosdóba, mint a férfiak. Nagyobb vagy több női mosdó kellene a színházakba, mozikba, múzeumokba, bevásárlóközpontokba, szórakozóhelyekre, és végre megszűnhetne a minden nő számára ismerős kínos és feszült sorban állás.

Milyen lenne tehát a női szemmel tervezett város? Olyan, ahol nem számít, milyen napszak van, mindenki biztonságban érzetheti magát. Ahol kényelmesen közlekedhet, ahol bárhova könnyedén eljut, és jól érezheti magát két vagy négy keréken, sőt babakocsival is. Ahol az alapvető szolgáltatások könnyen elérhetőek, ahol a gyalogosok nem megtűrt és hátrányos helyzetű népréteg.

Esetleg, ha nem túl nagy kérés, mindez lehetne jóval esztétikusabb és zöldebb. A praktikusság és a technológiai megoldások mellett erre is lehetne figyelni.

Ha jobban belegondolunk, szerintünk a férfiak is pont ilyen városokra vágynának.

Bécsben több mint hatvan pilot projekt indult a kilencvenes évek eleje óta csak azért, hogy a nők otthonosabbnak érezzék az osztrák fővárost.

Nektek itthon mi hiányzik leginkább, ti min változtatnátok?