A CIA legnagyobb sikere nagyjából az volt, amikor felépítették Oszama bin Ladent

Amerikában évek óta szó van róla, hogy a kormánynak fegyverekkel és kiképzéssel kellene segítenie a  mérsékelt szíriai lázadókat, hogy Aszad elnök és az iszlám szélsőségesek ellen harcoljanak. Barack Obama viszont csak azután kezdett el komolyan foglalkozni a lehetőséggel, hogy Aszad vegyi fegyvereket vetett be a lázadók ellen. Addigra meg már a dzsihádisták is szépen megerősödtek.

Obama részben azért várt eddig, mert 2012-ben vizsgálatot indított a CIA-nál, hogy kiderüljön:

az amerikai fegyverek és kiképzés segített-e valaha lázadó csoportoknak a világ bármely pontján?

A szigorúan titkos vizsgálat eredménye, amit a New York Times szerzett meg az, hogy

nem nagyon.

Oszama volt a legnagyobb siker

Mindig is a CIA egyik fő feladata volt, hogy az Amerika ellenségeivel harcoló csoportokat felfegyverezze és kiképezze. Ez a II. világháború után az esetek döntő többségében a kommunisták ellen harcot jelentette.

Az amerikai titkosszolgálat többek közt közreműködött a

felfegyverzésében is kiképzésében.

A titkos tanulmány szerint ezek és más ehhez hasonló akciók a legritkább esetben érték el a kívánt hatást. Nem egyszer még rontottak is az amerikaiak pozícióin egy térségben. A legsikeresebb ilyen szempontból az afgánok kiképzése és támogatása volt, akik valószínűleg amerikai segítség nélkül sokkal nehezebben bírtak volna el a szovjetekkel. Más kérdés, hogy évekkel később az amerikaiak pénzén kiokosított Oszama bin Laden szervezte meg az Egyesült Államok ellen 2001. szeptemberében támadást indító Al Kaida hálózatot.

Most tényleg figyelni fogunk!

A CIA jelentés azt találta, hogy az amerikai kiképzés és fegyverek csak akkor segítenek az egyes csoportoknak elérni céljaikat, ha a amerikai katonát is segítenek az akcióikban. Itt nem szárazföldi csapatokról, hanem kiképzett "tanácsadókról" van szó.

Az a probléma, hogy Szíriában ilyesmi szóba sem került. A vegyi támadás és a dzsihádisták megerősödése után most Jordániában képeznek ki felkelőket a CIA emberei. 2013-ban kezdték a programot, évente 5000 embert tudnak felfegyverezni.

Ez egy hosszútávú program. Most tényleg nagyon megválogatjuk, hogy kiket képzünk ki

- ezt John Kirby admirális, a Pentagon szóvivője mondta a mostani akciókról.