Nemrég nagy ámuldozva számoltunk be itt a Verdén arról, hogy milyen jópofa bicikli-katamaránokat találtak ki szovjet tudósok olasz és amerikaik feltalálók. Erre mi történik? Felhív egy magyar kisiparos, és megkérdezi, nem akarok-e csapni egy pár kört a vízen azzal a bringakiegészítővel, amit ő készít, itthon. Ha kell, vehetek is belőle, már rég megvan a prototípus, felkészült a sorozatgyártásra is. Esküszöm, ha az amerikaiak vagy a kínaiak elérnek a Marsra, lesz ott valaki, aki Jó napot kívánok-kal üdvözli majd őket.

Szécsi Imre Békéscsabán él, a bütykölgetős-szerelgetős-kitalálós független magyar vállalkozók oly szerethető nagy családjának tagja. Cége fő profilja akadálymentesítő liftek, uszodai súlyfürdők és más mozgássérültek életének megkönnyítésére kitalált célgépek gyártása, de bármit meg tudnak csinálni, ami rozsdamentes csövek, lemezek megmunkálásával létrehozható.

Imre szereti a vizet, szeret biciklizni; amikor meglátta a biciklire szerelhető katamarán olasz eredetijét a neten, egyből elkezdett azon spekulálni, hogyan tudna ő ilyet csinálni. A vázat és a hajtóműházat ő tervezte és készítette, az úszótesteket pedig egy környékbeli ponyvás gyártotta le - a negyedik, akit megkérdezett, hogy vállalja-e a kísérletezést. Hiába, kevés kisiparosban van annyi fantázia, hogy el tudjon szakadni a napi rutintól. Fontos egyébként megjegyezni, hogy a magyar masina talpa a nagy motoros gumicsónakok erős ponyvájából készült, az eredeti olasz és a netről rendelhető kínai klónok úszóteste a felfújható játékok vékonyabb, sérülékenyebb és kevésbé alaktartó, tűző napon kilágyuló nejlonjából van.

A cucc egy háromrészes, bringára szerelhető táskában elfér, összesen 19 kilót nyom és egy ember is pár perc alatt össze tudja állítani a vízparton. Nettó vételára 190 ezer forint lenne, de persze ha komoly sorozatnagyságra lenne igény, ez drasztikusan lecsökkenhetne; a gyártási költség java részét az egyedi gyártás nagy munkaerő-igénye teszi ki.

A konstrukció tulajdonképpen nagyon egyszerű. A hátsó kerék dörzskereket hajt, az meg egy 90 fokban megcsavart ékszíjon át a 150 köbcentis csónakmotorról származó, kis fordulaton is nagy nyomatékot kifejteni képes hajócsavart forgatja. Az olasz eredetinél az első keréken van a hajtás, így a kormányzást a csavar elfordításával oldották meg, Imre gépén viszont kormánylapát kerül az első kerékre. A kis tömeg és csekély merülés miatt a jármű tehetetlensége könnyen legyőzhető, a kormány elfordítására kis tempónál is készségesen, gyorsan vált irányt a vízibringa. Ha a hátsó agy racsniját fixre zárnánk, még tolatni is lehetne vele.

A prototípus néhány területen igényel még némi fejlesztést - már persze csak ha kerül vásárlóerő is a vízibicikli újraértelmezésére. A talpakat kétkamrásra kellene áttervezni, hogy ha defektet kapunk a tó közepén, azért még ki tudjunk tekerni. A talp elülső végét áramvonalasabbá lehetne tenni, mondjuk egy kemény műanyagidommal. A kerékpárra rögzítéshez univerzális, állítható felfogatási pontú elemeket kellene tervezni.

A hajtóművet a most használt, nem túl elegáns gumipók helyett valami profibb feszítőelemmel kellene a kerékhez nyomatni. És nyilván a súly is csökkenthető még, a merev, vastag falú acélcsövek alaposan túlméretezettek.

A Velencei tó partjára vittük le a cuccot egy próbabiciklizésre. Amilyen izgatottan vártam, hogy kipróbálhassam ezt a kissé képtelennek tűnő közlekedési (sport?) eszközt, olyan felfoghatatlanul egyszerűnek bizonyult a használata. Az ember megfogja a partról a kormányt, egyik lábát ráteszi a pedálra, a másikat átlendíti a váz felett és már ott is ül a vízen. A járgány hihetetlenül stabil, és ha az én kísérletem idején épp nem is tombolt vihar a tavon, simán elhiszem Imrének, hogy amikor a Balatonon rávett egy vízirendőrt, próbálná meg a motorcsónakjával a bringa körül csapatva felborítani, nem sikerült neki.

Apropó rendőr

Imre tesztköre után épp .. egyik alkalmazottja demonstrálta a csónakkikötő tükörsima, talán méter mély vizén, milyen remek is a szerkezet, én meg célra tartottam rá a kamerát, amikor valami kihívóan beledörmögött a fülembe: Tudják hogy ez szabálysértés? Mert ez fürdőzésnek minősül és kikötőben ez tilos. Második személy, második tizenötezer forintos bírság.

A szokatlan üdvözlés egy helyi rendőrtől származott, aki kezdeti tenyérbemászó fellépését hamarosan egész normális hangnemre cserélte (miután megkértem, hogy újságírói mivoltomban érdekelne, pontosan melyik jogszabály is vonatkozik ránk és honnan kéne tudnunk, hogy ez a darabka víz itt egy hivatalos kikötő, amikor ezt semmilyen tábla nem jelzi, meg ilyenek). Végül megállapodtunk abban, hogy van igazság abban, amit mond: a víz alatt lehetnek épp nem látszó, de veszélyes karók, vascsövek, amik pár tucat méterrel arrébb, a strandon - ahol szerinte jogszerűen vízibiciklizhetnénk - már nemigen fordulnak elő. A tanulság: bármilyen biztonságos és stabil eszköz is ez a bicikli-katamarán, érdemes előzőleg megtudakolni, nem tiltja-e valamilyen parancsolat a használatát ott, ahol használni szeretné az ember.

Bár erre a biciklis-katamarános dologra nemigen van konkrét paragrafus, a legvalószínűbb, hogy ugyanolyan sporteszköznek kell tekinteni, mint mondjuk egy gumikajakot, vagyis a balatoni bringázásnak semmi akadálya, ha nem megy az ember a kikötőbe vele.

link Forrás

Csak finoman!

Túl gyorsan tekerni nem érdemes. A kis ellenállás miatt még az átlagos váltók legnagyobb áttételénél is kényelmetlenül a "levegőben teker" az ember, ha erőlteti a dolgot, a hátsó kerék pedig elkezdi felcsapni a vizeti, ami nyáron kellemes lehet, de októberben kevésbé. El kell találni azt a normál utazótempót, amivel laza alapedzés csak az egész, és az ember úgy érzi, a világból ki tudna tekerni. A vízen bringázás nagy előnye az országútival szemben, hogy emelkedő nemigen akad...

A nehézkes, nyikorgó pedálzatú delfines-csúszdás kölcsönzői vízibiciklikhez nem hasonlítható az a könnyedség, fordulékonyság, ami a jól csapágyazott, a vizet alig érintő párnákon sikló szerkezet használatát jellemzi. Ha a hatóságok ellenállását is sikerül leküzdeni, simán el tudok képzelni egy Balaton-félmegkerülő túrát, ami a tó átbiciklizésével oldja fel az országúti tekerés monotóniáját.

Bár hétköznapi közlekedésre valószínűleg keveseknek lenne alkalmas, kirándulni, vagy csak kiterjeszteni a hobbibringázás korlátait ideális a találmány. A végsebesség 10 km/h körül van, tehát akár az 5-6 km/h folyási sebességű Duna is átszelhető vele keresztben, lecsorgás nélkül, az áramlatnak megfelelően ellentartva. (Imre ezt egyébként meg is csinálta már Budapest alatt, nem volt kimerítő, csak sokáig tartott.)

Összességében annyira jól használható, könnyed, jópofa és bizonyos körülmények között kifejezetten praktikus ez a cucc, hogy nem értem, miért nem találkoztam még vele eddig sehol, soha. Pedig a büdös, zajos, irdatlan sokat fogyasztó jetskik helyett szívesebben nézném a vízen biciklizőket mondjuk a Tisza-tavon.