Számos EU-s tagország döntéshozói, az EU vezetőivel egyetemben, teljesen elvesztették a kapcsolatot a tudományos kutatás valóságával.

Úgy döntöttek, hogy ignorálják, milyen életbevágóan fontos az erős kutatási szektor a gazdaság számára, különösen a gazdasági válság által leginkább sújtott országokban.

Helyette drámaian megkurtították a kutatási-fejlesztési (K+F) szektor költségvetési támogatását, aminek következtében országaik közép- és hosszútávon meginkább sérülékenyek lesznek a jövő gazdasági válságai során. Mindez az európai hivatalok csendes beleegyezésével történt, amelyek jobban aggódnak, hogy a Tagországok betartsák a megszorításokat, mint hogy fenntartsák és fejlesszék a K+F infrastruktúrájukat, pedig utóbbi révén egy sokkal robusztusabb, tudás-alapú gazdaságra válthatnának.

Úgy döntöttek, hogy ignorálják, a kutatás nem politikai ciklusok szerint zajlik;

hogy a hosszú távú, fenntartható K+F azért kritikus, mert a tudomány egy hosszú-távú verseny: bizonyos gyümölcseinek már most örülhetünk, de mások beérésére akár generációkat kell várnunk; hogy ha ma nem vetjük el a jövő tudásának magjait, akkor gyermekeinek nem lesznek eszközei, hogy a holnap kihívásaival szembenézzenek. E helyett ciklikus K+F befektetési döntéseket hoztak, egyetlen céllal: egy mesterséges érték, az éves hiány csökkentése érdekében, amely értéket olyan európai és pénzügyi intézetek állapítottak meg, amelyeket nem érdekel, milyen pusztító hatása van mindennek a tagországok (és az EU) tudományos és innovációs potenciáljára.

Úgy döntöttek, hogy ignorálják, az állami K+F befektetés a magánbefektetéseket is vonzza majd; hogy az Egyesült Államokhoz hasonló "innovációs államban" a gazdasági növekedés több mint fele a szövetségi kormány által támogatott alapkutatásra alapozó innovációból származik.

E helyett, teljesen valószínűtlenül, abban reménykednek, hogy a Liszaboni Szerződésben meghatározott, a GDP 3%-át kitevő K+F ráfordítást a magánszektor egyedül fogja finanszírozni, csökkenő állami K+F költekezés mellett. Ennek nagyon ellentmond az innovatív vállalatok számának drámai csökkenése számos országban és az innovációs kapacitással nem rendelkező kkv-k és családi vállalkozások számának növekedése.

Úgy döntöttek ignorálják, hogy időre és forrásokra van szükség, ahhoz, hogy kutatókat képezzenek ki.

E helyett, a közalkalmazotti szektor csökkentését megcélzó EU-s direktíva mögé bújva, drámaian megkurtították a kutatóközpontok és egyetemek alkalmazási lehetőségeit. Mindez, együtt azzal, hogy a magánszektorban is kevés a lehetőség, Délről Északra és Európából elfele mutató "agyelszívást" eredményez. Ennek eredményeképpen pótolhatatlan befektetések maradnak el és a Tagországok közötti K+F különbség tovább mélyül. A határozott idejű munkszerződések végetlennek tűnő láncolata, valamint a lehetőségek hiánya miatt számos kutató a pálya elhagyásán gondolkozik, ami - a kutatási tevékenység természetéből adódóan - egy nem visszacsinálható döntés. Ennek következtében megtizedelődik az terület számára elérhető munkaerő. A helyett, hogy csökkentené a deficitet, ez az exodus egy új fajta hiány kialakulásához vezet: egy Európa-szintű technológiai, innovációs és felfedezési hiányhoz.

Úgy döntöttek, ignorálják, hogy az alkalmazott kutatás nem több, mint az alapkutatás alkalmazása és nem korlátozható rövid-távon piacra dobható ötletekre, ahogy azt több döntéshozó hiszi.

E helyett, mind nemzeti, mind európai szinten, a figyelem ezekre a könnyen piacra dobható termékekre koncentrál, pedig ezek mindössze a bonyolult-szerkezetű kutatási fa könnyen elérhető gyümölcsei. S bár az ilyen kutatás bizonyos esetekben vezethet új, alapvető felismerésekhez, ez a tevékenység lassan elöli a fa gyökereit.

Úgy döntöttek, ignorálják, hogyan működik a tudomány; hogy a kutatáshoz kísérletezésre van szükség és nem minden kísérlet lesz sikeres;

hogy a kiválóság csak a jéghegy teteje, ami azért lebeghet, mert rengeteg munka található alatta. E helyett, a vezérelv nemzeti és európai szinten az lett, hogy egyre kevesebb, jól szituált kutatócsoportot támogassanak, aláásva a kutatási portfólió sokszínűségét, amire pedig szükségünk lenne, hogy a jövő társadalmi és technológiai kihívásainak megfeleljünk. Ráadásul ez a hozzáállás csak ráerősít az "agyelszívásra", mert a kis számú, anyagilag jól szituált kutatóintézet fokozatosan magához édesgeti ezeket a nyertes pályázókat.

Úgy döntöttek, ignorálják a tudomány és oktatás közti kritikus szinergiát.

E helyett megvágták az egyetemek kutatási támogatását, csökkentve ezáltal a színvonalukat és veszélyeztetve az esélyegyenlőséget elősegítő fontos szerepüket.

És legfőképp, úgy döntöttek, ignorálják, hogy a tudomány nem csak a gazdaságot kell szolgálja, hanem növeli a tudást és a társadalmi jólétet, azokét is, akiknek nincs pénze a számláik kifizetésére.

Az ignorálást választották, de mi eltökéltek vagyunk, hogy emlékeztetjük őket, mert az ignoranciájuk a jövőt veszélyezteti. Mint kutatók és polgárok, egy olyan nemzetközi hálózat részesei vagyunk, ahol mindennapos az információk és javaslatok áramlása. Így olyan kezdeményezésket indítunk, nemzeti és európai szinten, amelyek határozottan ellenzik a nemzeti K+F infrastruktúra szisztematikus lerombolását és egy alulról felfele építkező, szociális Európa létrehozását teszik lehetővé. Felszólítunk minden kutatót és polgárt, hogy segítsen nekünk ebben. Nincs más lehetőség. Tartozunk ezzel a gyerekeinknek és a gyermekeink gyerekeinek.

Ha egyetértesz, itt írd alá.