Varga Mihály tisztázta: internetadó = az adóelkerülés felszámolása!

gazdaság
2014 október 22., 18:25
comments 446

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – akit Lázár János szerint Orbán Viktor utasított arra, hogy az új adó bevezetésének bejelentése után, tehát nem előtt, egyeztessen a szakma képviselőivel – hihetetlen érvvel védte meg új ötletét, az internetadót, derült ki a kormány.hu beszámolójából.

Az igazságos közteherviselés azt diktálja, hogy az adóelkerülést lehetővé tevő kiskaput bezárjuk.

– mondta Varga. És itt nincs vége:

A miniszter tisztázta a szolgáltatókkal azt a félreértést, hogy itt egy új adó bevezetéséről van szó. A törvényjavaslat az adóelkerülési lehetőség megszüntetésére, és nem az internethasználat általános megadóztatására szolgál.

– tudósít a kormány.

Varga Mihály szerint tehát azért kell gigabájtonként 150 forintos adót kivetni a netes szolgáltatókra, mert túl sokan bújnak ki a telefonadó fizetése alól azzal, hogy az interneten telefonálnak. Ez volt az oka annak, hogy a tökéletesen előkészítetlen és végiggondolatlan ötletet bedobták az adótörvénybe.

Az új adó bevezetésétől lesokkolt internetszolgáltatók próbáltak ötleteket adni a nemzetgazdasági miniszternek. Varga Mihály "megfontolásra érdemesnek tartja", hogy az alcsony forgalmúak mentesüljenek az adófizetés alól, vagy hogy felső korlátja legyen az adónak. Eléggé úgy tűnik tehát, hogy lesz módosítás, de az is valószínű, hogy ez már csak kármentés lesz.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.