Ezek az oroszok már megint kavarnak valamit

külföld
2014 október 23., 03:54
comments 215

Valami egész furcsa dolog történt az NS Concorddal. A libériai zászló alatt hajózó, de az orosz SCF Novoship tulajdonában lévő tanker október 1-én, a Szentpétervár közeli Primorszk kikötőjéből futott ki. A szállítólevele alapján olajat szállított volna Dániába.

De amikor pár nap múlva Stockholm közelében a svéd felségvizek határára ért, különös manőverekbe kezdett:

Szegény hajó a gps-alapú követés szerint kissé összezavarodott.

Mi történt?

A helyzet tisztázásában a tulajdonos Novoship a helyzet tisztázására kiadott közleménye nem sokat segített:

Egyrészt azt írták, hogy a hajó „a nemzetközi hajózásban bevett mozgásokat végzett”, miközben a szállítmánya kipakolásával kapcsolatos utasításokra várt. Másrészt azt, hogy most már minden rendben is van

„a következő napokban útnak indul Primorszkba, ahova tartott. Szállítmányát október 23-án pakolja ki.”

Igen, jól értik. A tulajdonos állítása szerint az NS Concord

Primorszkból Primorszkba szállított olajat.

Ha netán ez nem lenne elég rejtélyes, akkor mit szólnak ahhoz, hogy

az NS Concord pont ott és pont akkor zavarodott össze, ahol és amikor még ennél is különösebb események sorozata vette kezdetét.

Október 16-án, az NS Concord bolyongásának közepén a svéd elektronikai felderítés (FRA) orosz nyelvű vészjelzést fogott be egy Oroszország által használt frekvencián. A jelzés mélyen svéd felségterületről, a Stockholm-szigetcsoport közepéből érkezett, a Kanholmsfjarden területéről.

Kódolt adások

A vészjelzés befogása után 10 órával újabb, ezúttal már kódolt üzenetet fogtak be. Újabb négy óra elteltével pedig valaki, akit a svéd hadsereg csak „megbízható forrásként” hajlandó megnevezni, kiszúrt egy idegen hajót. Minden bizonnyal egy, éppen a felszínen sodródó tengeralattjárót.

photo_camera A svéd haditengerészet a legmodernebb, Visby-osztályú lopakodó korvettjeit is bevetette az orosz tengeralattjáró utáni hajszában. A felvétel október 19-én készült a Stockholm-szigetcsoport vizein.
AFP PHOTO / TT NEWS AGENCY / MARKO SAAVALA

A következő órákban, napokban az elektronikai felderítés kódolt üzenetek sorát fogta be a szigetcsoport és az orosz enklávé, Kalinyingrád között. A kódolt rádioforgalmazás akkor indult be igazán, amikor a svéd haditengerészet a hidegháború óta nem tapasztalt hajszába kezdett az ismeretlen hajó után.

Véletlen volna, hogy egy helyen és egy időben két ennyire furcsa dolog is történjen?

Stefan Ring, a Svéd Nemzetvédelmi Egyetem katonai stratégája szerint nem. Szerinte az NS Concord egy tengeralattjáró ellátóhajója lehet. Ezt Oroszország egyelőre még tagadni se volt hajlandó. Alekszandr Pasedko, a stockholmi orosz nagykövetség szóvivője szombaton csak annyit volt hajlandó mondani, hogy

„semmit sem hallottam erről. Hétvége van, és hétvégén nem dolgozunk”.

A svédeknek ettől függetlenül is van okuk aggódni. Az oroszok az elmúlt években alaposan begyakorolták a környék lerohanását:

  • 2009-ben a Zapad (Nyugat) nevű hadgyakorlatukon egy Varsó elleni atomcsapást szimuláltak;
  • 2013-ban pedig Svédország bombázását.

Idén augusztusban két orosz vadászgép repült el a svéd légtérben Öland szigete mellett, amire a svéd légierő több Gripent is felemelt, hogy elfogja a behatolókat. Az incidenst Carl Bildt nyolcéves külügyminisztersége legsúlyosabb légtérsértéseként jellemezte.

Ezután az incidens után két héttel hozta nyilvánosságra az FRA ezt a képet:

photo_camera Forrás: FRA

A képen egy Szu–27-es repül méterekre az FRA egyik felderítőgépétől, hasát a gép felé fordítva. Az orosz pilóta így megmutathatta a svéd személyzetnek, hogy vadászgépe hat levegő-levegő rakétával van felfegyverezve. Az FRA a kép nyilvánosságra hozatalakor nem kívánta elárulni, hogy hol és mikor készült, cak annyit közeltek, hogy „ez is példája annak a viselkedésnek, amihez nem vagyunk szokva”.

Az oroszok agresszivitása nem korlátozódik Svédországra:

a finneket és a balti államokat is zaklatják.

Az orosz gépek májusban, illetve augusztusban egy hét alatt négyszer repültek be engedély nélkül a finn légtérbe, júniusban pedig a lett légteret sértették meg négyszer két órán belül. A tengeren is fitogtatták erejüket, őrhajóik augusztusban és szeptemberben is elfogtak egy svéd kutatókat szállító finn bárkát.

Mindez egy nagyobb geopolitikai játszma része. Putyin nem titkolt célja az orosz hegemónia visszaállítása a volt szovjet érdekszférában. Fő célpontjai így a balti államok, ahol a jelentős számú orosz kisebbség esélyt is teremt az új orosz katonai stratégia,

a főleg információs háborúra és propagandára építő hibrid háború

alkalmazására. Lettországban és Észtországban például az elmúlt években Kreml-közeli orosz vállalkozók vásárolták fel az orosz nyelvű sajtót, szeptemberben pedig egy orosz külügyi tisztviselő egy rigai konferencián nyíltan is megfenyegette a balti országokat, hogy "messzemenő és szerencsétlen következményei lehetnek" az orosz kisebbséggel szembeni megkülönböztetésnek.

De a balti országok valamennyien tagjai a NATO-nak, a NATO pedig szeptemberi walesi csúcstalálkozóján elég egyértelművé tette, hogy tartja magát az Észak-Atlanti Szerződés a kölcsönös védelmet garantáló 5. cikkelyéhez, aminek bizonyításaként csapatokat is vezényeltek a tagállamok a balti országokba.

Svédország és Finnország viszont nem tagja a NATO-nak, így ezeket az országokat provokálva veszélytelenebbül térképezhetik fel a Nyugat reakcióit.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.