Ezúton is gratulálunk, és neki ítéljük a

Nagy Gondolatok, Ünnepi Gondolatok érdemérmet.

Lázár szűkebb pátriárkájában, Hódmezővásárhelyütt szónokolt, és a kissé jobbikosra sikerült beszédben azt az eredetinek kevéssé nevezhető gondolatot fejtegetette, miszerint a Nyugat cserben hagyta Magyarországot '56-ban, de előtte még Trianonnal egy „határrevíziót hazudó, gyilkos politika ölébe” lökte az országot. (Nem tudom, hogy okos dolog volt-e a Főméltóságú Urat basztatni...) Aztán negyven évnyi kommunizmussal büntette. (Igen, a Nyugat. Nem ám a Szovjetunió!) És volt még a beszédben minden, ami ilyesmiben szokott: első tégla kiütése a berlini falból (egyébként nem volt abban egy darab tégla se, merő egy beton volt), nyugati értékek védőbástyája, 1956. november 4. Amerika, a Nyugat szégyene és a többi.

Különösen értékes gondolatnak tűnik az alábbi: „A rendszerváltás csődje éppen az, hogy a Kelet rabságát a Nyugat gyámsága váltotta fel. A magyarok pedig tűrtek és engedelmesen bólogattak, mert fájóan sokszor voltak olyan vezetői az elmúlt húsz évben, akik nem a magyar érdekeket képviselték külföldön, hanem a külföldi érdekeket Magyarországon. A világ pedig hozzászokott ehhez a szorongó kisdiákként viselkedő Magyarországhoz. Ezért okoz most olyan nagy kulturális sokkot, hogy egyszeriben nagykorúvá váltunk és önálló életet kezdtünk élni. Hogy a saját lábunkra álltunk és magunk akarjuk és fogjuk is irányítani az életünket, ahogy a többi felnőtt nép.”

És a lényeg, amiért ezt mind összehordta:

„Az igazság ugyanis az, hogy nem attól Európa-párti egy magyar, hogy bólogatójánosként helyesel mindenre, amit Brüsszel mond. És nem attól hű szövetségese Budapest Washingtonnak, ha visszakérdezni, súlyos vádak esetén bizonyítékot követelni, vitatkozni sem mer. Nem! Barátok és szövetségesek között nem a csendőrpertu járja, hanem az egyenlő felek őszinte párbeszéde.”

Köszönjük, János! (Akinek van hozzá gusztusa, itt elolvashatja.)