Ez a tanár 14 év tanítás után visszaült az iskolapadba, és megdöbbentő dolgokra jött rá

oktatás
2014 október 26., 08:21
comments 143
photo_camera CC BY 2.0

Alexis Wiggins amerikai középiskolai tanár érdekes kísérletbe kezdett:

két napot diákként ült végig saját iskolájában.

Utólagos értékelése szerint ez valami olyasmi, amit élete első tanítási napján meg kellett volna tennie, mert akkor egészen máshogy szervezte volna saját óráit. A kétszer egynapos kísérlete alatt három fontos megfigyelést tett:

Egész nap egyhelyben ülni rohadt fárasztó

„Teljesen kimerültem, de nem úgy, mint egy hosszú, produktív nap végén. Nem. Ez az az undorító, letargikus fáradtság volt” – írta.

Az a fajta fáradtság, ami leszívja az agyat. Annyira, hogy első iskolás napja végén agyhalottként csak a tévét bámulta és fél kilenckor már ágyban volt. Ebből arra jutott, hogy ha most kezdene tanárként

kötelezően megtornáztatná a gyerekeket az órája közepén,

meg törekedne rá, hogy a diákjai mozoghassanak óra közeb is.

A diákok a tanórák 90 százalékában tétlenségre vannak kárhoztatva

Miből áll egy tanóra? A gyerekek kussban ülnek és unatkoznak. „A nyolc tanórában (ezek kilencvenperces órák, vagyis 16 magyar tanórának felelnek meg) a vendéglátó diákjaim alig beszéltek. Hol azért, mert a tanár beszélt, hol azért, mert egy másik diák beszélt, vagy azért, mert éppen tesztet írtak” – írta. Ezek után nem is lepődött meg nagyon azon, hogy a diákok egyáltalán nem érzik úgy, hogy bármit is hozzáadnak az órákhoz.

A diákok joggal érezhetik úgy, hogy csak zavarnak

Miért is éreznék máshogy, ha rendszeresen rájuk szólnak, hogy ne zavarjanak. Ez Wiggins szerint a tanárok szempontjából érthető is, de míg ők csak a saját órájukon fegyelmezik a diákokat, azok egész nap fegyelmezve vannak.

Arról nem is beszélve, hogy a tanárok nem ritkán gonosz szarkazmussal reagálnak diákjaik kérdéseire. Wiggins it saját bűnét is bevalotta, ő maga is gyakran esik abba a hibába, hogy ha dolgozatírás közben egy diák újra megkérdez valamit, amire nemrég már válaszolt, gúnyosan felel neki. Pedig lehet, hogy a diákja csak a tesztre figyelt, amikor ezt már elmagyarázta. (Via The Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.