A korlátozott internetadó is szétcsapja az iparágat

gazdaság
2014 október 27., 15:20

Ha elfogadják az eddig lebegtetett módosító javaslatot, akkor évi 28 milliárd forintot hozhat az internetadó, számolta ki a Portfolio.hu. Ez nem annyira pusztító, mint a javaslat eredeti formájából következő 220 milliárd forintos sarc, de így is igen kemény. A 2,4 millió vezetékes internet-előfizetésből 20,6 milliárdot, a 4,2 millió mobilnetes előfizetésből pedig 7,5 milliárd forintot húzna be a kormány (úgy számoltak, hogy a vezetékes előfizetéseknél mindenki eléri a 700 forintos plafont, míg a mobilnetnél havi 150 forint lesz az átlag).

(A korlátozott verzió szerint marad a megkezdett gigabyteonként 150 forintos adó, de 700 forint után már nem kell fizetnie a szolgáltatónak. Egyelőre még nincs kinn a parlament honlapján a javaslat. Késő délután kikerült.)

Ez még így is elég brutálisnak tűnik, hiszen – mint ebből a KSH-kiadványból kiderül – az egész internetes ágazat éves bevétele (tehát nem a nyeresége) 164 milliárd forint volt tavaly, azaz

még a korlátozott adó is elvinné a bevétel 17 százalékát.

Képzelhetjük, hogy mennyire éri majd meg ezek után bármiféle nagyobb beruházásba, például szélessávú netes fejlesztésekbe kezdeni ezek után. Ha pedig hatóságilag lehetetlenné teszik a többletköltségek áthárítását a fogyasztókra – ennek a sikere eleve kétséges –, akkor elég sanyarú évek jönnek a netes szolgáltatóknál, hiszen eleve kérdés, hogy egyáltalán ki tudják-e termelni ezt a brutális többletadót.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.