Az internetadó közgazdasági indoka, értelme és haszna kormánypárti kommentelők által kifejtve, elmagyarázva és megvilágítva

Október 26-án és 28-án sok-sok ember tüntetett Budapesten. A szokatlanul nagy ellenzéki tömeg látványa elgondolkodtatta az internet Fidesz-párti népét is, társadalmi-közgazdasági elemzésre ragadtatva sokukat. Az Szeretlek Viktor! mikroblog segítségével szedtük össze a szeget legjobban fején találó okfejtéseket. (Korábbi válogatásunk hasonló témában itt.)

Edit például azt a piacgazdaságot javasolja, amelyben a fogyasztók versenyeznek egymással. Valamint lényeglátóan megjegyzi, hogy egy lexikon bizony nem 700 forint.

komment5

István szerint teljesen egyértelmű a helyzet, egyszerűen csak a termelékenység növelése a cél, a magyar gazdaság legnagyobb örömére.

komment9

János gazdaságtörténeti eszmefuttatással magyarázza el a kevésbé művelt olvasóknak, valójában hogyan is működik egy állam.

komment6

Éva szerint elég lenne kicsit jobban figyelni a gazdasági döntések kommunikációjára, és akkor nem lehet baj.

komment1

Tamás, Ferenc és Kornél hitet tesznek egy többlépcsős modell mellett.

komment3

Erzsébet közbeveti az Afrikában éheznek érvet.

komment8

Ramona szerint ha valaminek, hát a nagy multinacionális cégek siránkozásának semmiképpen sem szabad felülni.

komment4

Kornélia csak annyit szeretne, hogy mindenki tanulmányozza alaposan a helyzetet. És hogy ne legyünk Líbia. Vagy Libéria.

komment10

Béla pedig levonja a végső következtetést: hamarosan úgyis mindennek vége lesz. Kivéve, ha bevezetjük az internetadót!

komment2

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.