Pedig már azt hittük, hogy bejelentkezik közös baloldali kormányfő-jelöltnek a Magyar Népköztársaság utolsó, a Magyar Köztársaság első kormányfője. De a róla szóló, Németh Miklós - Mert ez az ország érdeke" című könyv bemutatóján inkább történelemórát tartott, és egyáltalán nem akart napi politikával foglalkozni. Aztán a könyvből már az derült ki, hogy több sérelmet okozott neki az MSZP, mint a Fidesz.

A most 66 éves egykori politikust én most láttam először élőben beszélni. Korabeli tévés szereplései alapján rosszabb kép volt bennem a szónoki képességeiről. Ami hamar kiderült: szeret állva beszélni, amikor kérdést kapott, mindig felpattant, eleinte kicsit mereven gesztikulál, aztán belelendül, és a fotósok örömére széles mozdulatokkal sztorizik. És bár leporolta régi kommunista nyelvezetét, a szóban előadott történetei inkább unalmas kis lábjegyeztek, mint érdekességek. Hiúnak látszik, ha a kitüntetéseirő van szó, kijavította a beszélgetés moderátorát, hogy nem tiszti keresztet, hanem nagykeresztet kapott. Ja, és erős dohányos.

Már a történelemkönyveknek játszik, időként álszerényen. Arra a magas labdára, hogy valóban ő-e az a miniszterelnök, aki a legtöbb amerikai elnökkel találkozott, azt válaszolta, hogy hát, hárommal valóban találkozott, Ronald Reagannel és idősebb Bush-hal még kormányfőként, Clintonnal az EBRD-alelnökeként. "Lehet, hogy a többieknek ebben nagyobb sikere volt" - mondta.

A bemutatón, és az Oplatka András által jegyzett könyvből nagyjából az a kép rajzolódik ki róla, hogy egy gyengébb évben, mint amikor Barack Obama lett a Nobel-békedíjas, akár ő is kaphatta volna az elismerést. Mert egyrészt vonalas kommunisták ármánykodása ellenére egy csepp vér nélkül letette a szociális piacgazdaság, a demokrácia és a jogállam alapjait, felszámolta a vasfüggönyt, amit csak azért kellett utólag visszaépíteni 30 méteren, hogy azt Horn Gyula tévések kamerái előtt lebontsa. Szóval, Németh kiengedte a német menekülteket, de egy titkos megállapodás miatt annak bejelentését Horn Gyulára bízta, és elintézte Gorbacsovnál, hogy engedje ki a zsidókat, Magyarországon keresztül, Izraelbe.

Németh eddig megszólalásaiból rendre az derül ki, erősen zavarja, hogy Horn Gyula elvitte a show-t a keletnémetek kiengedésénél. Rákérdeztünk, hogy jól érezzük-e ezt, de szerinte nincs itt semmilyen vita, ő egyezett meg Helmut Kohl kancellárral a határnyitsáról. Ahogy arról is, hogy azt majd a két külügyminiszter jelenti be szeptember 6-án, csakhogy a magyar külügyi vonalon Horn és Kovács László ezt kikotyogta, és német belpolitikai vita lett belőle. Ennek ellenére ő tartotta magát a Kohllal kötött megállapodáshoz, meglepődött, hogy a németeknél mégis a kancellár jelentette be  a határnyitást.

Próbáltunk kiszedni belőle bármit, ami a jelenlegi politikai helyzettel foglalkozik. De mostani dolgokkal nem akart foglalkozni, abba sem ment bele, hogy rangsorolja a rendszerváltás utáni kormányfőket, mert az a történészek dolga.

Azt mondja, legutóbb 2000-ben keresték meg a szocialisták, hogy legyen kormányfő. Ekkor született az unokájuk, a felesége pedig azt akarta, hogy emiatt költözzenek haza Londonból, ahol az EBRD-ben dolgozott. Némethez már Londonba kijárt több MSZP-s politikus, hogy vállalja el a miniszterelnök-jelöltséget. Amikor hazajött, fél évig járta az országot, aztán kiderült, hogy az MSZP nem akarja őt kormányfő-jelöltnek, és ő is mélységesen csalódott a pártban.

Azt mondta neki egy MSZP-s politikus, akit nem nevezett meg, hogy „Miklós, te 10 évvel korábban jöttél haza, nem vagyunk még erre felkészülve”. Ha jól számolom, akkor Mestreházy Attila helyett jött volna el Németh Miklós ideje. Ehelyett úgy alakult, hogy 2002-ben a Németh-féle unalmat még unalmasabban hozó Medgyessy Péter lett a kormányfő, a volt kormányfő pedig halálosan megsértődött a pártjára.

Németh Miklóstól a bemutató után elsőként a Külügyminisztérium egyik munkatársa kért dedikálást a könyvbe, és biztosította arról, hogy jól halad a november közepi rendezvény előkészítése, ami iránt nagy az érdeklődés.

A 400 oldalas könyvet még csak átlapozni volt időm. Utódairól például ezt írja:

Badarság azt állítani, - ahogy azt 2002-ben Medgyessy Péter tette, - hogy ő a Pénzügyminisztériumban ügynökként sikeresen segített eltitkolni a Szovjetunió vezetői előtt a belépési tervünket, hogy ő védte a magyar érdekeket. És hogy kész tények elé állítottuk a szovjeteket, mivel ők Moszkvában mindenről csak akkor szereztek tudomást, amikor már taggá lettünk. Ugyan!

Engem Orbán nem lepett meg, a fiatalságának kontójára írtam a beszédét, efféle megnyilvánulások ifjú emberek esetében még elfogadhatók. Nem tudhatott arról, hogy már március elején ígéretet kaptam Gorbacsovtól arra, hogy tárgyalunk a szovjet csapatok kivonásáról az országból. Csak éppen ezt ekkor még nem hozhattam nyilvánosságra, mert márciusban Gorbacsov titoktartást kért. Biztos vagyok benne, hogy ma már Orbán Viktor is tisztában van a tényekkel, azzal, hogy ugyan ő követelte először nyilvánosan a szovjet csapatok kivonását, de a megállapodást a kivonulás menetrendjéről és időpontjáról a Németh-kormány tárgyalta meg és írta alá.

Az államadósság nyolcvanas években elszabadulásáért felelőssé tett Fekete Jánosról

„Enyhén szólva nem tartozom azok közé, akik Fekete Jánost dicsőítik. Az pedig, hogy Gyurcsány Ferenc őt kitüntette, egyértelműen mutatja számomra Gyurcsány értékrendjét és politikai hitvallását.”

Hornnal sokat foglalkozik, Grósz Károly után vele a legtöbbet, pozitívan egyszer sem. Felidézi például, hogy külügyminiszterként Horn azt akarta elérni, hogy a külügyi képviseleteken dolgozó katonai elhárító tisztek és hírszerzők - természetesen a rájuk szánt pénzzel együtt - többé ne a Honvédelmi Minisztériumhoz, hanem a Külügyhöz tartozzanak. Erre Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter felháborodott, és Németh Miklósnál kezdett panaszkodott, és el is árult valamit.

„Ekkor mondta el nekem Kárpáti Horn pufajkás múltját. Horn a Cölöpök című emlékirataiban azt mondja, hogy őt 1956 decemberében kérték fel, illetve hívták be erre a szolgálatra. Valójában Horn jelentkezett Czinege Lajosnál, aki akkor a KB adminisztratív osztályát vezette, és önként igent mondott a karhatalomban való részvételre”.

És még egy Hornról. 1993 karácsonyán hazajöttek a feleségével látogatóban. Horn ekkor egy 10-12 fős társaságban megkérdezte tőle, hogy beszáll-e a kampányba. Németh megindokolta, hogy miért nem, mire

„Horn felállt és kiszólt az ajtón, hogy ennyi és ennyi fröccsöt hozzanak be. Ez volt a záróakkord, megkapta azt a választ, amiben reménykedett, most már tudta, hogy ő lesz a miniszterelnök-jelölt, és ezt ott helyben meg is ünnepelte”.

Németh szerint ezek után a szocialisták mégis tudatosan lebegtették azt az 1994-es kampányban a nyilvánosság felé, hogy ki lesz a jelölt, és utaltak végig a Németh-kormány szakértelmére, amire akkor már sokan szívesen emlékeztek vissza. A végeredmény lett a nagy győzelem.

Kádárról is sokat ír.

„Mi lenne akkor, ha a pártnak éppen Nagy Imre újratemetésének napján kellene kiadnia egy gyásznyilatkozatot, hogy Kádár János elhunyt? Úgy véltük, ez esetben gondoskodnunk kell arról, hogy hogy a halálhírt egy ideig titokban tartsuk.”

És még néhány érdekesség Némethről:

• A Németh Miklóst miniszterelnöknek felkérő előd, Grósz Károly egyik megjegyezéséből az derült, hogy lehallgatták a lakását, pedig ekkor már a Központi Bizottság titkára volt.
• Grósz Károly csak a katonai mozgósítás tervét adta át neki zárt borítékban meg egy üveg bontatlan Johnnie Walkert, amit Grósz Lázártól örökölt, aki meg Fock Jenőtől kapta. Ezek szerint a kommunista vezetők nem szerették a whiskey-t.
• Elfelejtett programbeszédet mondani a parlamentben, amikor megválaszották miniszterelnöknek.
• Amikor készítette az új költségvetést 1988 végén, a kiadások között kihúzta a vasfüggöny karbantartására évente fordított összeget. Ez akkor fel sem tűnt neki, a lépés politikia súlyáról Horváth belügyminiszter szólt neki.
• Miklóska, ez úgy szar, ahogy van - mondta neki a legközelebbi kollégája egy, a tervezett benzináremelésről Aczél Endrével folytatott tévés beszélgetés után, amikor még az MTV-székházban megnézték a felvételt. Németh azt mondta, hogy akkor nem mehet le így az interjú, felveszik újra. És ott bejelentette az első interjúban még védhetetlen intézkedések visszavonását.
• 1975/76-ban kilenc hónapot töltött ösztöndíjjal az Egyesült Államokban, a Harvardon. Tízen voltak diákok, jelezték nekik, hogy a washingtoni magyar követségről valaki időről-időre meg fogja keresni őket. Ezeken a látogatásokon Németh szerint azt kérdezték tőlük, hogy megpróbálták-e beszervezni őket. Nem - válaszolták, bár később visszahallotta, hogy őt beszervezte a CIA, ezért engedte ki a keletnémeteket. Annak viszont örültek, hogy az őket meglátogató "diplomata" hozott magyar újságokat és meghívta őket vacsorázni.
• Saját elmondása szerint fontos szerepe volt az IMF hitelig az ország gazdaságát életben tartó kínai hitelben. Aztán a Valutaalappal folytatott tárgyalásokban is. Meg szinte mindenben.
• Surján László akkori népjóléti miniszter megkérdezte tőle, hogy Rabár Ferenc pénzügyminiszter lemondása után vállalná-e a pénzügyminiszterséget az Antall-kormányban. Antall döntésére bízta ezt. Nem lett kormánytag.
• Katolikus nevelést kapott, ministrált is, de közben részt vett az első országos úttörőtalálkozón. Szülői nyomásra egyházi esküvője is volt.
• Csak hivatalba lépése után pár nappal tudta meg, hogy szovjet atomfegyverek vannak Magyarországon. Ezeket 1989 novemebrében szállították el az oroszok.

Végül két történet a nagyhatalmi szereplőkről.

Gorbacsov a nyolcvanas évek elején egy hetet töltött KB-tagként Magyarországon, hogy megvizsgálja a magyar mezőgazdaságot. Németh többször találkozott ekkor vele. Szerinte

„Gorbacsov tudott nevetni, kacagni. A tréfát is értette, volt a mondatai möögtt humor, szarkazmus is, ha kellett. A többi szovjet pártfőnök maga volt a két lábon járó humortalanság és felkészületlenség, sőt butaság is, és ez a blokkban általános jelenségnek számított. A keletnémet Honecker vagy a cseh Milos Jakes, aki később szintén pártvezér lett, e tekintetben a különösen elrettentő példák közé tartozott. Szűrös Mátyás valahai moszkvai nagykövetként szintén állította, hogy Brezsnyev és társai roppant primitív lények voltak, akik között Kádár János művelt emberként hatott.”

És Bushról. Nagy szó volt, hogy ide látogatott, de végül kevés pénzt hozott, pedig arra nagy szükség lett volna. A Parlamentben fogadták az amerikai elnököt, és mivel éppen akkor Budapesten volt Bronfman és Singer, a Zsidó Világkongresszus két vezetője is, ők is meghivatták magukat a fogadásra.

Nos, poharakkal a kezünkben álltunk egy körben, és mivel én minden percet igyekeztem arra kihasználni, hogy a nehéz adósságái helyzetünket érzékeltessem, ezt ecseteltem most is. Ekkor Bush félig komolyan, félig ironikusan megjegyezte, ő jól érti, miről beszélek, ismeri is a számainkat, de ezt ne neki mondjam. Merthogy most látja éppen, jelen van itt Edgar Bronfman, neki szóljak erről a problémáról, ő ezt a pénzt a szivarzsebéből kifizetheti. Ezen mindenki jót kacagott, de én leforrázva álltam, mert tudtam, ezek után a kérdést a plenáris kétoldali tárgyalásokon már nemigen erőltethetem.