SPOILER ALERT: Mindenki meghal a végén

Régi vágyam, hogy létrehozzam a Könyörtelen Spoilerkommandót. Lennénk mondjuk négyen, mint egy klasszikus SWAT teamben, válogatott, kipróbált, rutinos spoilerezők, akik többször bizonyítottak már éles helyzetben, és a legváratlanabb pillanatokban csapnánk le a mit sem sejtő műélvezőkre.

  • Utazik a metrón a kisgyerek, olvassa a Winnetout elmélyülten, mintha nem lenne holnap. Fogalma sincs, mi vár rá. A Könyörtelen Spoilerkommandó lassan, észrevétlenül cserkészi be, és egy alkalmas ponton, lehetőleg azzal egyidőben, hogy Old Shatterhand rémülten felkiált: “Vigyázz, Winnetou, megláttak!”, a Spoilerkommandó két tagja odaugrik a kisgyerekhez. Két oldalról mindkét kezét lefogják, nehogy a spolierezés ellen leggyakrabban használatos módszerhez folyamodjon:

dontspoil

  • A team harmadik tagja biztosítja a terepet, ha veszélyt lát 6 óránál, azonnal jelenti. Ebben a feszült pillanatban a Könyörtelen Spoilerkommandó parancsnoka, aki én vagyok, könyörtelenül csak annyit mond a kisgyereknek:

Meghal.

Kész. Mission accomplished. Story spoiled. Ebből a gyerekből már sose lesz ember.

Ha lehet, még ennél is hatásosabb a módszer a színházak és a mozik környékén akcióba lendülni, ahol hemzsegnek a potenciális célpontok.

  • Gimnazista osztály a színház előtt a Rómeó és Júlia szünetében. Páran elsunnyognak a sarkon túlra, cigizni, de nem az osztályfőnök csap le rájuk, ahogy az elvárható lenne tőle, hanem a Könyörtelen Spoilerkommandó:

Mind a ketten meghalnak a végén. A csaj is meg a pasi is. Öngyilkosok lesznek. Mondom, meghalnak, mind a ketten.

Létezik ennél kegyetlenebb dolog a világon? Persze, hogy létezik.

  • Ácsorog a szerelmespár a mozipénztárnál gyanútlanul, vödör popcorn, vödör kóla, öt perc múlva kezdődik a film. A lány azon gondolkodik, hogy van-e még ideje elmenni pisilni, a fiú azon, hogy a combját fogja-e meg először, vagy egyből smár. Nem sejthetik, hogy a Könyörtelen Spoilerkommandó már a közelben jár, és pillanatokon belül akcióba lép. Kezek lefogva, ellenállás hatástalanítva, és már érkezik is az igazán durva, megsemmisítő csapás:

Kiderül, hogy Darth Vader az apja.

Soha többet nem kell moziba menni.

A Spoilerkommandó tagjai természetesen szabadidejükben sem pihennek: esténként kikapcsolódást színlelve betódulnak valamelyik zsúfolt kocsmába, és fennhangon, hatalmas röhögések közepette elmesélik a South Park következő részét, amit még rajtuk kívül senki se látott. És a végén, mielőtt elkezdenének elszivárogni az emberek, gyorsan ledobják az atombombát:

Kenny meghal.

Ha most bárki azt hiszi, hogy a spoilerezés nem más, mint felelőtlen, sőt gonosz trollkodás, aminek egyetlen célja, hogy megfossza a műélvezőket a műélvezettől, és elvegye tőlük a jól megérdemelt katarzisukat, óriásit téved. Ellenkezőleg. A Spoilerkommandó célja, hogy sajátos, radikális eszközeivel hívja fel a figyelmet a szomorú valóságra: aki a spoilerezéstől tart, az nem tanult meg se olvasni,se filmet nézni, következésképp befogadói skilljei recepcióelméleti szempontból egy félkegyelmű, bár érdeklődő gibbon szintjén állnak.

Aki a vasárnapi ebédnél inkább a levesbe dugja a fejét, minthogy meg kelljen tudnia, meghal-e Harry Potter a végén, és képes egy álló éven át egy barlangban bujkálni, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy a Trónok harcában lelökik a kisfiút a várfalról (SPOILER ALERT: életben marad, de lebénul), az még soha az életben nem gondolkodott el azon, vajon mit szeret a Trónok harcában, és valószínűleg soha nem is fog.

És ha egy Könyörtelen Spoilerkommandó szükséges ahhoz, hogy a hisztérikus spoilerellenző gibbonállapotából feleszmélve ráébredjen a művészet komplexitására, a művészi kifejező eszközök sokszínűségére, az alkotói folyamatok mögött húzódó mély, esetenként egszisztenciális válságra,

akkor Könyörtelen Spoilerkommandó it will be.

Dehát nincs az antispoilerezéssel semmi baj, gondolhatnánk, hiszen az egészséges közösségek úgyis kivetik maguk közül a hisztizőket. Csakhogy az antipsolerező agresszív, domináns fajta, aki folyamatosan megkeseríti a környezetében lévők életét, sőt hajlamos falkába verődni és, hangosan üvöltöző frakciót kialakítani még a legösszetartóbb társaságon belül is (ne spoilerezz bazmeg, mert kinyírlak!) Az antispoilerezők beszivárogtak a hétköznapokba, és közellenséget csinálnak bárkiből, aki szeretné másokkal is megosztani élményeit. Lassan ott tartunk, hogy semmiről nem lehet beszélni, mert felüti a fejét egy terrorista. Láttál egy filmet? Kussolsz. Olvastál valami jót? Kussolsz. A címét elmondhatot esetleg, illetve hogy szerinted jó-e vagy rossz-e. Aztán kussolsz.

A legszebb az egészben, hogy az antispoilerezők már a kifejezetten spoilerezésre létrejött sajtót sem kímélik, aminek eleve az lenne a dolga, hogy híreket közöljön: nem szabad megírni, hogy győzött a Fradi, kiesett Alonso vagy megnyertük a kisöbű sportpuskát, mert mindig akad egy félkegyelmű, aki beírja, hogy ő ezt jövő karácsonykor akarta megnézni baráti körben, és most egy életre el van rontva az öröme.

És ami még szebb, az elmúlt évtizedekben az antispoilermaffia olyan befolyást szerzett magának, hogy komoly magazinok, webszájtok, kritikusok feküdtek be ennek az ostobaságnak, és vagy odaírják mindenhová, hogy SPOILER ALERT, vagy nem is foglalkoznak érdemben a sztorival, nehogy a végén sértődés legyen belőle.

Tűrhetetlen.

Elgondolkodtak már azon, hogy mi is az a spoilerezés? Amikor egy művészeti alkotásról elmondjuk, hogy miről szól, igaz? Nem igaz. Egy csomó műalkotás ugyanis teljesen immúnis a spoilerezésre.

El lehet spoilerezni egy verset? Nem lehet.

Megy a vonattal, érted, viszi a vonat, a csaj meg ad neki törülközöt meg kaját, aztán a végén kúrnak.

dontspoil

El lehet spolierezni egy zeneművet? Nem lehet.

Vágod, F-dúrral kezdődik, amibe a csávó beletol egy G-t, aztán, most be fogsz szarni, sima G-dúr a vége. Elfütyüljem? Elfütyülöm.

dontspoil

El lehet spoilerezni egy festményt? Nem lehet.

És azt képzeld el, na jó, ezt úgyse fogod elhinni, hogy ül két nő egy sárga pokrócon két almával meg egy szappannal.

dontspoil

Szóval bármilyen műalkotást mégsem lehet elspoilerezni. Akkor mit szoktak? Könyveket, filmeket, sorozatokat, igaz? Olyasmit, ahol a leendő befogadónak fontos a narratíva, vagyis hogy konkrétan mi történik, ahol számít a meglepetés, a fordulat, az izgalom. Nemhogy fontos, hanem csak az számít. Próbálják ki nyugodtan: a legelvetemültebb antispoilerezőknek is nyugodtan lehet arról mesélni, hogyan van bevilágítva a Trónok harcában egy havas táj, milyen jellemváltozáson megy át Walter White, és hogyan fokozza a zene a drámai feszültséget a 24-ben. Nem érdekli.

Őt csak az érdekli, nehogy idő előtt megtudja, hogy

meghal-e a végén.

És ez még csak a a kommersz. Olyat az életben senki nem hallott, hogy valakinek sikerült volna elspoilereznie Robbe-Grillet-t, Joyce-ot vagy Puskint. De még Hitchcockot se. Próbálják ki, nem fog menni. Egy jó könyvnek meg egy jó filmnek ugyanis nem feltétlenül az a lényege, hogy mi történik benne. Mint közismert, a világ összes történetét kitalálták, megírták és leforgatták már, és a világ összes története arról szól, hogy valaki meghal. Vagy hogy Darth Vader az apja, de az majdnem ugyanaz. Az a lényeg, hogyan mesélik el, azt meg úgyse lehet elspoilerezni.

Ismétlem: az antispolerezők mint befogadók egy félkegyelmű, de érdeklődő gibbon szintjén állnak, aki pedig megadja magát nekik, és engedelmesen befogja a száját, az terroristákkal paktál.

Ezért van égető szükség a Könyörtelen Spoilerkommandóra. Az egyetemes civilizáció, a kultúra, a művészet becsületének megmentése miatt.

Úgyhogy ha elegük van a terrorból, csatlakozzanak bátran. Meséljenek bátran irodalomról, filmekről, zenéről, akár társaságban, akár fennhangon. És ha ezt bárki sérelmezné, emlékeztessék rá, hogy a történetmesélés, az izgalom- és feszültségkeltés egyik legnagyobb élő mestere, Stephen King is úgy tartja hülyeségnek a spoilerezés fogalmát, ahogy van.

Az antispoiler community fanatikus tagjai pedig engedjék meg, hogy esküdt ellenségük, a Könyörtelen Spoilerkommandó felhatalmazott parancsnokaként elspoilerezzem az életet:

Mindenki meghal a végén.

Deal with it.

dontspoil