A Fidesz hét hónapja nyerte meg az országgyűlési választásokat, öt hónapja az uniós voksolást és majdnem egy hónap már eltelt az önkormányzati választások óta is. A kormányfő kétharmados többség felett diszponál és a háttérben folyó oligarchikus harc látszólag nem korlátozza a kormányzásban. Azt tehetne, amit csak akar. Mégsem tett eddig semmi érdemlegeset.

Eltelt a ciklus aktív két évének több mint negyede, de érdemi változtatás még a láthatáron sincs. Sőt, az egész kormányzati rendszer lebénulni látszik.

Az egyik ok, amiről már korábban is írtunk és amit a miniszterelnök azóta elhangzott nyilatkozatai csak megerősítettek, hogy nincs új ötlet, nincs új terv. Orbán Viktor a “munkaalapú társadalom” ezer sebből vérző koncepcióját viszi tovább, tovább duzzasztva ezzel a teljesen reménytelen helyzetűek többmilliós táborát.

Ez részben magyarázza a kormányzati ötlettelenséget, de nem indokolja azt a teljes kormányzati zűrzavart, amit a netadó okozott. Utóbbi kapcsán kiderült, hogy még a legalapvetőbb előkészületi lépéseket sem sikerült elvégezni. Nem arra gondolunk, hogy az új adót az iparági szereplőkkel nem vitatták meg, hisz ez teljesen mindennapos gyakorlat az Orbán-kormánynál. Hanem arra, hogy nem volt senki a kormányzatban, aki tudta volna, hogy akkor ezt most hogyan is kéne védeni. Jött egy új, politikailag kényes, gazdaságilag nyilvánvalóan ostoba rendelkezés és senkinek nem volt még csak ötlete sem, hogy mit válaszoljanak a triviálisan felmerülő kérdésekre. A költségvetésbe a netadó kapcsán bekerülő számot pedig senki nem tudta levezetni a bejelentett paraméterek mentén.

De látványos volt a lefagyás a kiutasítási ügy kapcsán is. A megelőző csapásnak szánt Napi Gazdaság “értesülés” bumeránggá válása után a kormányzat csak kapkodta a fejét és a “barátunk, Amerika”, illetve az “adják ki az információikat” mantrán kívül semmit nem volt képes kicsiholni magából a rendszer. Nem kínáltak egyetlen olyan narratívát sem, amelyik legalább a teljesen hithű szavazók számára megmagyarázta volna, hogy mi is történt.

Közben csak nem akar beindulni a kormányzat csodafegyvere, az új EU-támogatási rendszer. Lassan az év végére érünk, de még alig-alig vannak kiírva új pályázatok, és egyelőre nem látni, hogy hogyan lesz ebből mindaz az eredmény, amit a kormány beígért.

A probléma az, hogy a harmadik Orbán-kormány működése minden eddiginél jobban függ a miniszterelnöktől.

Akárcsak az előző ciklusban, most sem hozható meg nélküle egyetlen közepesen jelentős döntés sem, mára viszont nyilatkozni sem szabad, amíg az illető nem ismeri a kormányfő által elfogadott “hivatalos vonalat”. Ez pedig azt jelenti, hogy ha Orbán Viktor éppen a lányát látogatja Svájcban, akkor az egész magyar kormányzat megáll – még akkor is, ha közben harmincezer ember vonul az Erzsébet-hídon.

Ráadásul az áprilisban elindított személycseréknek köszönhetően az államtitkár-helyettesi és államtitkári garnitúra többségét olyan fiatal titánokkal töltötték fel, akiknek semmilyen komolyabb államigazgatási (vagy egyéb) tapasztalatuk nincs, így önálló reakcióra akkor is képtelenek lennének, ha nem eleve azért kerültek volna pozícióba, hogy közvetlen “politikai irányítás” alá helyezzék az államigazgatást. Ahogyan azt Lázár János egy éve megígérte, tényleg eltávolították az önálló gondolkodásra hajlandó vezető közszolgák dandárját. Így viszont nemcsak készséges végrehajtókat kaptak, de borzasztóan ijedteket is. Olyan “vezetőket”, akik a legalapvetőbb lépéseket sem hajlandóak megtenni politikai utasítás nélkül.

A miniszterelnök által megálmodott, általa személyesen irányított és csak az ő szavára hallgató államigazgatás nem hatékonyabb végrehajtást, hanem bénultságot hozott. Lesz ez még rosszabb is.