Vida Ildikó elismerte, hogy rajta van az USA tilalmi listáján

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó. és Vámhivatal elnöke, akit mi is és a fél magyar média hetek óta üldöz, interjút adott a Magyar Nemzetnek. Rögtön az elején le is dobja az atombombát, és elmondja, amit hetek óta mindenki hallani szeretne tőle:

ő is egyike annak a hat embernek, akik az USA hatóságainak korrupcióval kapcsolatos gyanúja miatt nem léphetnek be az Egyesült Államokba.

Ráadásul elismerte azt is, hogy

a NAV dolgozói közül nem egyedül őt tiltották ki,

de a többieket nem akarja megnevezni, mivel szerinte az amerikai eljárás, csak egy alaptalan, aljas támadás, amitől tán még az ötvenes évek koncepciós perei is különbek voltak. És ugye ő a NAV elnöke, neki kell védeni a többieket.

Ha ez még nem lenne elég, Vida elmondta azt is, hogy amikor megkapta az amerikai értesítést, szólt a kormánynak, a kormány tehát tudott a kitiltásáról. Ez azt jelenti, hogy mikor ennek az ellenkezőjét állította

Lázár János, Varga Mihály és Szijjártó Péter, nem mondtak igazat.

De Vida azt mondja, állja a sarat, nem mond le, hiszen alaptalan, aljas és érthetetlen az ellene indított támadás. Az elmúlt hetekben nem is bujkált, egyszerűen

akkora ütést kapott, hogy össze kellett szednie magát,

és a szabadságát is már hamarabb leegyeztette.

Szerinte sem ő, sem a NAV nem csinált semmi rosszat, a Horváth András ügyre is

„annyi időt szántak, amennyit kellett.”

és a Bunge ügyét is megfelelően vizsgálták.

„A végsőkig küzdeni fogok az igazunkért, és soha nem adom fel. Egyszerűen nem tehetek mást. Valaki, valahol, valamiért, arctalanul és minden konkrétum nélkül rám sütötte a bélyeget, hogy korrupt gazember vagyok, és akkor én mostantól éljek együtt ezzel a bélyeggel, tűrjem a rágalmakat, a rám zuhogó mocskot, tűrjem, hogy szétcincálják a becsületemet, hogy belegázoljanak a magánéletembe? Hát nem. Nem.”

ezgif.com-gif-maker

 

Vida úgy gondolja, hogy jelen helyzetben az a helyes lépés, ha felállít egy külön vizsgálati csoportot a NAV-on belül, ami az ő irányításával átvizsgálja majd

„az összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat.”

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.