A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Halmajon járt a New York Times riportere, és beleszeretett a közmunkaprogramba. Riportjában azt írja, hogy

„A program alapján, amit Orbán Viktor miniszterelnök jobboldali kormánya vezetett be, a munkanélkülieknek közmunkaprogramban kell részt venniük ahhoz, hogy a minimálisnál több segélyt kapjanak. Többszázezer magyar kapott munkát a programban. Ha ez egy kicsit, hogy is mondjam, nagylelkűnek tűnik egy tekintélyelvűnek tartott vezértől, arra Orbán támogatói azt mondják, mennyire félreérti a világ a posztkommunista országok, például Magyarország fejlődését.”

A riportban bemutatják Tóth Józsefet, aki

• egyrészt a falu fideszes polgármestere;
• másrészt a riport szerint minden létező és működő helyi vállalkozás főnöke is;
• ezért a közmunkások is neki dolgoznak.

Tóth olyanokról beszél, hogy az emberek végre megértették, milyen fontos a múlt ezért „most már régi családi fényképeket és a múlt apró darabkáit” gyűjtik. Mindezt annak apropóján, hogy a Times riportere szerint a magyarok rettegnek a bevándorlóktól, a bevándorlástól és az európai életstílustól, ezért keresik saját magyar identitásukat, amire Orbán Viktor rá is érzett.

A riportban leírják, hogy a legtöbb közmunkás a falut környező földeken termel „ételt, amiből az iskolásokat etetik, vagy amit a kis piacon árul egy vidám asszony virágos kötényben”. Ez utóbbi megértéséhez ide idézném MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének közmunkaprogramról szóló tanulmányának vonatkozó részét múlt heti cikkünkből:

A közfoglalkoztatásnak van még egy furcsa paradoxona, amiről nem szokás beszélni. Azokban a falvakban, ahol tisztességes önkormányzat működik, és valóban törődnek azzal, hogy a közfoglalkoztatásból valami értelmes, értékteremtő munka legyen, és mondjuk termesztenek valamit, sokszor éppen a helyi kisvállalkozókat lehetetlenítik el, akik addig beszállíthattak a helyi intézményeknek. És ezzel az addig meglévő, nagyon pici piacot ölik meg.

(Címlapkép: Hajdú D. András, Abcúg)