Íme, a szelektív hulladékgyűjtő sziget, ahogy mi ismerjük:

Undorító, ronda, koszos műanyagládák, az egyszeri zöld próbálja úgy belerakni a papírt, műanyagot, üveget, hogy ne kelljen hozzáérnie sem a széléhez. Kistelepülésen általában sárban kell megállni mellette, mert a polgármester nem akarta szem elé rakni, nagyvárosban pedig rendszerint üvegcserép ropog a talpunk alatt szemétdobálás közben, mert a csövesek rendszeresen kiborogatják az üveggyűjtőt, visszaváltható darabok után kutatva.

Pedig nem kellene ennek ilyennek lennie. Ilyen is lehetne (mondjuk a spanyolok felmoshatnák néha a szegélyét meg a díszburkolatot):

Bizonyára számos európai nagyvárosban mentem már el úgy effajta kulturált, praktikus hulladékgyűjtők előtt, úgy, hogy észre sem vettem, mit nem veszek észre épp. Mallorca legnagyobb városában ellenben pont ürítettek egy ilyen konténert, amiről addig fel se tűnt, hogy konténer. Hiszen a tartály a föld alatt van, csak egy kis része nyúlik a felszín fölé. Az egyik ilyen cuccokat készítő gyártó, a holland Sulo ezt a jellegzetességet felhasználva találóan nevezte el rendszerét Icebergnek (Ildikó: jéghegy! Nincs mit.)

Sajnos, mire telefonomat rávettem, hogy kezdjen el videót készíteni, az ürítőautó már eltávozott, de internet is van a világon, tehát meg tudom mutatni, mit is láttam október 30-án Palmán:

link Forrás

Ahogy utánaolvastam a témának, kiderült, hogy a legfejlettebb ilyen kukákban telítettség-érzékelő van, meg jeladó, és ha érzi, hogy feszül a pocakja, maga hívja a kukásautót. A jelzés befut a rendszerbe, ahol a számítógép real-time tervezi meg a gyűjtőkocsiknak a mindenkori optimális útvonalat, így a lehető leggazdaságosabban haladhat a begyűjtés.

Már csak egy a kérdés: Magyarországon mikor váltjuk le ilyennel ezeket a szigeteket? (A képeket mind ma reggel készítettem.)