"A szemei elárulják, hogy milyen szomorú. A boldog kutyáknak csillogó szeme van."

- kezdi Mása történetét a szibériai Novoszibirszk városában lévő kórház főorvosa Vlagyimir Beszpalov.

Mását nem csak a főorvos ismeri jól, hanem a kórház összes dolgozója. Mindennap, ugyanakkor találkoznak vele.

Mása gazdája több mint két évvel ezelőtt betegedett meg. Amíg a férfi az életéért küzdött a kutyája mindennap pontban délután három órakor elment hozzá a kórház recepciójára, abban bízva, hogy aznap már a gazdájával együtt mehet haza.

Ez a nap már biztos, hogy nem jön el. Mása magára maradt, de a hűsége a gazdája iránt a halálon túl is kitart. A mai napig mindennap három órakor megjelenik a kórháznál, ahol reménytelenül várja a gazdáját. A személyzet már megszokta a tacskót, sőt ők etetik és itatják.

"Egyszer egy család örökbe fogadta, de egy nappal később, amikor eljött a délután három óra Mása megszökött tőlük, és újra megjelent a kórházban."

- mesélte egy ott dolgozó nővér.

Az orvosok szeretnének segíteni a kutyán, de egyelőre nem tudnak: "Erre nincs gyógyszerünk, de abban reménykedünk, hogy Mása megtalálja az új gazdáját. Egy nap, és nagyon reméljük, hogy ez a nap hamarosan eljön, a mi Másánk képes lesz újra rábízni magát valakire."

Ez a történet nem egyedülálló, egy japán kutya Hachiko 1925-től 10 éven keresztül várta a halott gazdáját egy vasútállomáson. De híres még Bobby, a 19. századi skót terrier, aki 14 éven keresztül őrizte elhunyt gazdája sírját, míg végül ő is ott halt meg a sírkő tövében. Ezek a kutyák a hazájukban a hűség jelképévé váltak, több film is készült róluk. Hachikonak még szobrot is állítottak Japánban.

via