A magát ma már Iszlám Államnak nevező, de korábban ISIS néven gyilkolászó terrorszervezet tagadhatatlanul az egyik legerőszakosabb, legbarbárabb fegyveres csoport, amivel az emberiségnek dolga volt a 21. században. Korábban soha nem tapasztalt mértékű politikai és vallási radikalizmus határozza meg a szervezet céljait és cselekedeteit, és ezzel együtt az Iszlám Állam mára olyan messzire került a civilizált logikától és a józan belátástól, hogy kiszámíthatatlanságával a legpusztítóbb vírusokhoz hasonló fenyegetést jelent az egész közel-keleti régióban.

A világ legtöbb politikai vezetője hasonlóan vélekedik az Iszlám Államról, a szervezet szíriai és iraki területeinek visszaszerzéséért is széles nemzetközi koalíció harcol. Barack Obama nyár végi sajtótájékoztatóján, mikor bejelentette, hogy az USA Szíriában is bombázni fogja a szervezet állásait, olyan rosszindulatú daganatnak nevezte a terrorállamot, aminek nincs helye a világban.

Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy az Iszlám Állam mai formájában

semmiképp nem létezne, ha az Egyesült Államok hadserege 2003-ban nem szállja meg a Szaddám Husszein és a Baasz Párt által vezetett Irakot.

Itt pedig nem csak azokról a közhelyekről van szó, hogy az amerikaiak léptek iszlám földre, ezzel felbőszítve a fundamentalistákat, vagy hogy ártatlan irakiak is meghaltak a háborúban, az USA hadserege – bár minden valószínűség szerint nem szándékosan, de – technikai segítséget is nyújtott az ISIS megalakulásához.

Az már nyáron kiderült, hogy az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi is raboskodott az amerikai hadsereg fogságában a Bucca Büntetőtáborban, az iraki-kuvaiti határ közelében, majd 2009-ben, egy nagyvonalú amnesztiaprogramban több száz rabtársával együtt szabadon engedték. A sajtó eddig úgy tudta, hogy szabadulása után szerveződött meg az ISIS, és Bagdadi talán a Bucca táborban lett radikális dzsihádista.

Október végén azonban kiderült, hogy nem csak Bagdadi, de az ISIS összesen 9 magas rangú vezetője raboskodott a Bucca táborban. A Soufan Group nevű biztonságpolitikai think tank novemberi jelentése szerint egészen pontosan ők:

Többségüket 2009-ben engedték szabadon Bagdadival együtt.

„Ezek az emberek nem azért kerültek ide, mert virágokat ültettek a kertjükben, vagy mert korzóztak az utcán.”

- nyilatkozta még 2009-ben a Washington Postnak Szaed Abbász Mahmúd, a Bucca táborhoz legközelebb eső város, Garma rendőrfőnöke. Ő és kollégái már akkor is megpróbálták jelezni, hogy a szabadon engedett foglyok 90 százaléka rövidesen újra fegyvert ragad majd. Ezen kívül már a Post 5 évvel ezelőtti cikke is írja, hogy az épp talpra állni próbáló Irak utcáira visszaeresztett rabok többsége azonnal az amerikaiak és az új rezsim elleni bosszút kezdte el tervezgetni, az új iraki kormánynak pedig már akkor sem volt fogalma róla, mennyire nagy és fenyegető problémalavinát zúdított magára.

Ma már látszik, hogy nem csupán a rabok szabadon engedése volt rossz döntés, de tulajdonképpen a Buccához hasonló iraki büntetőtáborok felállítása is.

Biztonságpolitikai elemzők az ISIS gyors sikereinek kulcsát és legfőbb erősségét kezdetektől fogva abban látták, hogy a terroristacsoportban remekül együttműködnek a dzsihádisták Irak korábbi Baasz párti vezetőivel, és széles támogatottságuk is annak köszönhető, hogy nemcsak a vallási radikálisok, de a korábban Szaddám rendszerét támogató, mérsékeltebb szunniták jelentős része is mögéjük állt.

Szaddám idején egy ilyen szövetség elképzelhetetlen lett volna, a diktátor ugyanis uralmát részben épp a vallási szélsőségesek többé-kevésbé sikeres kordában tartására alapozta. Azonban a háborúban és az új rendszer építése idején a megszállók ezzel az ellentéttel nem törődve ugyanazokba a több tízezer fős büntetőtáborokba dugták a vallási szélsőségeseket, a Baasz párti vezetőket és azokat az egyszerű embereket, akik egyszerűen túl közel voltak valamelyik merénylet helyéhez és gyanúsan néztek ki.

Mindez két folyamatot indított el.

Megindult a Baasz vezetők és a dzsihádisták közeledése, hiszen látták, hogy egy az ellenségük. Az ISIS maga is jórészt ezen a szövetségen alapul, és azért lehetett ennyire sikeres, mert mindkét fél valami fontosat tett hozzá az ügyhöz. A Baasz párti tisztségviselőknek volt vezetési, pénzügyi és katonai tapasztalata, a dzsihádisták pedig Szaddám bukása után képesek voltak újra valamilyen ügyet, elérendő célt tenni a kiüresedett baaszista politikai szakértelem mögé.

A másik folyamat, ami elindult a megszállók börtöntáboraiban, a széleskörű radikalizálódás volt. A Bucca tábort eleve 10-20 ezer rab fogvatartására építették, és az Abu Ghraib város közelében lévő fogolytáborból, a rabok kínzásával kapcsolatos botrány kirobbanását követően az ottani foglyok többségét is ide hozták, évekig 20-22 ezer fővel működött. A rabok közül rengetegen kerültek úgy a táborba, hogy nem követtek el komolyabb bűncselekményt. Abu Ghraib után pedig a legtöbb börtöntáborban több jogosultságot kaptak a rabok a saját életük szervezésére, így a Bucca táborban is a legradikálisabb dzsihádisták vették át a foglyok életének irányítását. Vallási tanfolyamokon oktatták a rabtársaikat, és számtalan informális csatornán keresztül gyakorolhatták befolyásukat. A Bucca korábbi vezető is úgy emlékeznek vissza a táborra, hogy az minden erőfeszítésük ellenére

szinte az al-Kaida iskolája lett.

A foglyok 2008-ra gyakorlatilag informálisan saría-jogot vezettek be egymás közt, melynek betartására radikálisokból álló vallásbíróság felügyelt.

Több újabb elemzés is valószínűsíti, hogy ebben a táborban, ilyen körülmények között találtak egymásra az Iszlám Állam jelenlegi vezetői. A legfurcsább, hogy épp Abu Bakr al-Bagdadi az, akinek buccai raboskodásáról a legkevesebbet tudni. Míg az világos, hogy az Iszlám Állam korábbi katonai vezetője, Haddzsi Bakr a Baasz párti rendszer magasrangú tisztjeként került a börtöntáborba, ahol megismerkedett későbbi társaival (Haddzsi Bakr idén halt meg a szíriai felkelőkkel vívott harcban). Ugyancsak a Baasz párt tisztviselője volt Abu Muszlim al-Turkmáni és Abu Ali al-Anbári, akik jelenleg al-Bagdadi legfőbb helyettesei. al-Turkmáni a szervezet iraki szárnyát vezeti, al-Anbári pedig a szíriai harcokat irányítja.

Míg a korábbi baaszisták fogva tartása viszonylag részletesen dokumentált, al-Bagdadi esetében nem teljesen biztos, hogy 2004-es fogságba esésekor is radikális dzsihádista volt. Al-Bagdadinál az sem teljesen tiszta, hogy pontosan mikor raboskodott a Buccában, hiszen az amerikai védelmi minisztérium adatai szerint már 2004-ben javasolták a szabadon engedését, míg a Bucca tábor korábbi vezetője azt nyilatkozta, hogy Bagdadi is 2009-ben szabadult. Utóbbi értesülés szerepel több más hivatalos jelentésben és cikkekben is, például ebben vagy ebben vagy ebben.