Hosszan tartó, súlyos betegség után halt meg 82 éves korában Kapolyi László – értesült az Index. Ő volt a Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke 1994 és 2012 között (utódja az éppen ma megerősített Scmuck Andor volt), de 2002 és 2010 között az MSZP frakciójában ült a parlamentben.
Kapolyi a nyolcvanas években volt ipari miniszter és MSZMP-KB-tag is, a rendszerváltás után pedig System Consulting Kft.-jével áramot adott el Magyarországnak, amit orosz szénből, Ukrajnában termeltek. Két éve vádemelést javasolt ellene a Nemzeti Nyomozóiroda, a gyanú szerint üzlettársaival milliárdokkal károsították meg a Magyar Villamos Műveket.