Na melyik országgal fokozza a katonai együttműködését Oroszország?

hadsereg
2014 december 03., 13:26

Nagyon kedves, nagyon nem agresszív stratégiai partnereink ma a háborús bűnös szudáni elnökkel tárgyalnak.

Oroszország szorosabbra kívánja fűzni katonai együttműködését Szudánnal – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután szudáni kollégájával, Ali Ahmed Kartival megbeszélést tartott Kartúmban. Konkrétumok nélkül annyit mondott:

„Úgy tervezzük fejleszteni a katonai együttműködést, ami nem borítja fel az erőegyensúlyt a térségben.”

Lavrov, aki az előző napon érkezett a meglehetősen elszigetelt afrikai ország fővárosába, ma Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnökkel is találkozott, mielőtt délután részt vesz az Arab Liga és Oroszország közötti tanácskozáson.

photo_camera Fotó: Ebrahim Hamid / AFP

A szudáni külügyminiszter elmondta, hogy a katonai együttműködés fokozásán kívül energetikai kérdésekről is tárgyaltak Lavrovval, mivel több orosz vállalat érdeklődik a szudáni olaj- és gázlelőhelyek feltárása iránt.

Szudán nehéz gazdasági helyzetben van: az USA 1997-ben kereskedelmi embargót rendelt el Szudánnal szemben a kormány által elkövetett jogsértések és a terrorizmus támogatása miatt. Kartúm emellett több milliárd dolláros, kőolajból származó bevételtől esett el, amikor 2011-ben függetlenné vált Dél-Szudán, a szétválás előtti ország kőolajtermelésének 75 százalékát örökölve.

Omar el-Besir elnököt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) felelősségre akarja vonni a Dárfúrban elkövetett, gyaníthatóan háborús bűnökért. A szudáni kormány az utóbbi hónapokban megpróbált kitörni a hosszú ideje tartó nemzetközi elszigeteltségéből. Az elnök októberben Egyiptomba és Szaúd-Arábiába utazott – írja az MTI.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.