Szélesi Sándor: Az élet futás

2014 december 10., szerda 9:41
15

Terence az áruház paplanosztályán állt egy óriás plüssnyúllal a kezében, amikor először megtámadták. Egy termetes férfi rontott rá a sor végéről. Kék, kötött pulóver volt rajta, magas nyakkal, amitől az arca kerekebbnek, tar feje búbja kopaszabbnak tűnt. Terence felé fordult a plüssnyúllal, mire a férfi ordítani kezdett, és ütésre emelte kezét, úgy rohamozott. Háromlépésnyire volt, amikor Terence a jobbjában tartott fegyverrel fejbe lőtte.

Elkezdődött.

Terence meglódult, sietős léptekkel hagyta el a paplanokkal és párnákkal teletömött sort. Az áruház kijáratánál, ahova a boltok sora nyílt, a mennyezet pedig a magasba szökött, többen is várták. Egyszerre támadtak. Terence eldobta a fehér nyulat, és gyors mozdulatokkal leszedte őket. Energiafegyverének nem volt hangja, támadói mintha láthatatlan falba ütköztek volna, lendületüket vesztve rogytak össze vagy dőltek hanyatt.

Terence a kimeredt tekintetű holttesteket kerülgetve rohant tovább az üvegfalú kijárat felé. A fotocellás ajtószárnyak előtt topogott egy kicsit, mert az automatika lassabb volt nála, majd kiszabadult a kora nyári égbolt alá. Langyos szellő fújt, az égen nem volt felhő, már lehetett érezni a nap erejét: sugarai apró kis tűként szurkálták Terence szabadon hagyott bőrét. Előtte a tizenkét sávos, itt-ott töredezett, szürkésfehér betonút üresnek látszott, és a végtelenbe nyúlt. Terence nekiindult, sietős, gyors léptekkel, de már korántsem pánikban.

A nyolcfős, férfiakból és nőkből álló vegyes csoportot alig pár perc múlva látta meg. A távoli, vibráló párából bontakoztak ki, egy vonalba felfejlődve közeledtek felé, a céljukhoz kétség sem fért. Terence megtorpant, hátranézett, és ott újabb embereket pillantott meg, akik ki tudja, mióta követték. Heten vagy nyolcan lehettek ők is, és pár méterrel előttük egy magányos férfi, fehér ingben, bőrmellényben. A férfi már közel volt, ezért Terence ráemelte a fegyverét.

A másik nem ijedt meg, még csak vissza sem fogta lépteit.

Terence meghúzta a ravaszt.

Semmi nem történt. A fegyver nem működött.

Többször is próbálkozott, sikertelenül, miközben a férfi egyre közelebb ért. Karnyújtásnyira Terence nyaka felé emelte a kezét. Akkor Terence lesújtott a fegyverrel, megütve a férfi arcát. Az hátratántorodott, Terence fellökte, és futni kezdett előre, a szemből érkezők felé. Felemelte a fegyvert megint, és a tüzeléssel próbálkozott.
Az energiavető most működött. Terence mindenkit lelőtt.

Akkor aztán hátrafordult, hogy leszámoljon a mögötte haladókkal. Már azok is közel értek, de nem csupán egy csapat, hanem kettő. Terence célzott lövéseket adott le, támadói sorra felbuktak. Megint csak előrefordult, oldalról egy kisfiú szaladt felé, rajta is kék, garbós pulóver feszült, mint az első támadón az áruházban; mintha annak gyerekklónja lenne. Terence gondolkodás nélkül lelőtte, nyilván nem véletlenül volt itt.

A fegyvere azonban ezután megint csütörtököt mondott.

A következő támadókkal meg kellett verekednie. Eltaszította őket magától. Ütött, öklözött, a könyökét használta, majd futni kezdett. A fegyver valamilyen okból kifolyólag ismét rendbe jött, érthetetlen rendszertelensége mögött Terence tudatos beavatkozást sejtett. Ám nem foglalkozott a miértekkel, rohant, és ha valaki feltűnt oldalt, az út szélén, egyszerűen ráküldött egy energialöketet. Ellenségeinek száma azonban nem csökkent, a szürke, széles betonúton rendre kisebb csoportok vagy magányos emberek tűntek fel, és az életére törtek.

Terence nem adta fel, szaladt előre, és telepet is cserélt menet közben, bár lehet, hogy nem kellett volna. Az út végén feltűnt a templom, hatalmas korinthoszi oszlopokkal, széles, dupla szárnyú kapuval, rajta kisebb bejárattal. Tornya a magasba szökött, a makulátlan, világoskék égbolt hátterében vörösréz színben tündökölt. Ám Terence csak a kis ajtót látta, semmi mást. Egy nő került elé, lelőtte, átugrott felette. Pár férfi rontott rá, lelőtte őket is.

Aztán beért a templomba.

Még vitte a lendület, pár lépésig. Megállt a hatalmas falak között, a magas, keresztboltíves mennyezet alatt, amelyekről élénk színű, festett angyalok és szentek tekintettek le rá. Nyomott, de hűvös levegő kenegette bőrét, és hatalmas csend ölelte körbe. Óriási csend.

Győzött, elérte a kijelölt célt, belépett ide, itt nem háborgatják már. Azon kevesek közé került, akik eljutottak ide. Megkapja a jutalmát.
– Álljon a pulpitusra! – hallotta a hangot, és a templom vége felé pillantott.

Itt, bent még a fények is mások voltak: sárgás foltok, amik elmosták a lepusztult sarkok élét. Terence elindult az oltár felé, ami előtt egy kis magaslat állt. Oda fellépett, ahogy a visszhangos parancs meghagyta neki. Állt, és várta, hogy megtörténjen, amit ígértek.

Nem volt sem fájdalmas, sem örömteli, egyszer csak megérezte, hogy valaki belenyúl a testébe. Mintha minden porcikája, minden sejtje egy-egy tenyérbe került volna; tompa, de nem kellemetlen érzés volt. Gyurmázni kezdték, formázni az alakját. Ahogy genetikai kódjába belepiszkáltak, úgy változtak vonásai, csontjainak formája, hossza, szeme színe… megnyúltak az ujjai, érezte, hogy nő a lába, kiegyenesedik a háta…

Amikor lelépett a pulpitusról, már más ember volt. Megnyerte a versenyt, így átalakították. Kiléphet innen, ki ebből a nyomasztó valóságból, maga mögött hagyhatja a világot, többé senki sem ismer rá, senki nem tudja, ki volt ő. Felmentést kapott, kegyet. Megdolgozott érte, megérdemelte, de mégiscsak kegyet gyakoroltak vele. Hiszen nem kellett volna betartaniuk azt, amit ígértek.

Utoljára a rossz emlékek is eltűnnek. Új test mellett új tudatot is kap. Egy másikat, akármilyet.

Fénysugár ereszkedett rá a fenti, százszínű mennyezeti ablakok felől, és Terence behunyta a szemét. Könnyű szél fújta ki elméjéből a múltat, s kapott más emlékeket, azokkal együtt pedig új életet. Fel kellett emelnie a kezét, belső kényszer volt, de lehet, hogy csak még ismeretlen izmai játszottak vele… Két karja lassan nyílt szét, mintha lebegne.

Aztán mindennek vége szakadt, valaki a kezébe nyomott egy puha és egy kemény tárgyat. A templom csendjét halk moraj váltotta fel, mintha valami emberekkel teli helyre került volna.

Kyle kinyitotta a szemét. Egy fehér plüssnyúl volt a bal kezében és egy energiafegyver a jobbjában. Egy áruházban állt, paplanok és párnák között…

Szélesi mellett Clarke, Haldeman és VanderMeer a decemberi Galaktikában!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt