Az kérdezték tőlünk, hogy drogozunk-e.

Lehet, hogy a következő mondataink tovagyűrűző hullámokat fognak kelteni, de az a helyzet, hogy az ember különböző életkoraiban nagyon sok dolgot kell, hogy kipróbáljon, mi így éltük az életünk. Sokat segített abban, hogy boldog és teljes életet tudjunk élni. Ez vezetett arra, hogy sok mindent kipróbáljunk, de nem mindent. A mi életünkben van egy ilyen, ma már szinte ballépésnek, gyengeségnek számító dolog, hogy mi soha, semmilyen kábítószert nem próbáltunk ki. És ha már ez eddig így volt, akkor a következő évtizedekben is így marad. Alkoholt fogyasztottunk, voltunk már részegek, dohányoztunk is. Azt is el tudjuk mondani, hogy miért nem próbáltunk ki semmilyen kábítószert. Kilenc évesek lehettünk, amikor láttunk egy NSZK tévéfilmet, ami egy kamaszlányról szólt, aki betépett valamilyen kábítószertől. Ez vizuálisan úgy volt ábrázolva, hogy szédül, émelyeg, és hány. Mi pedig betegesen rettegünk a hányástól. Kilenc éves korunkban bennünk az rögzült. Más a póktól fél, más az anakondától, bennünk a hányástól van ilyen félelem.