"A kutyabarátok zavarbaejtőnek fogják találni, hogy a macskák a világ legnépszerűbb házikedvencei. Elvégre a macskák passzív-agresszív, érzelmileg megközelíthetetlen, hűvös függetlenségükről ismert lények, ami alapján inkább jellemezhetnénk azokat az ember legkedvesebb ellenségeként."
Ezekkel a mondatokkal kezdte a macskák háziasításáról, illetve a háziasítás kudarcáról szóló cikkét a Quartz újságírója.
Vesztére.
A lap történetében még egy cikkre sem érkezett annyi - 1700-nál is több - komment, mint arra. A kommentelők többsége, hogy is mondjam, nem volt túl lelkes. A visszafogottabban örjöngők csak saját macskájuk példáján próbálták igazolni, hogy a macskák igenis képesek pozitív érzelmekre:
„Hazugság. A macskám szeret engem. Ma is belefejelt az arcomba és hozzámbújt. Ő a legédesebb kis izé. A macskák pont annyira képesek szeretni, mint bármelyik másik állat a világon” – írta az egyikük. Egy másik szerint a cikkszerző nyilván kínzott macskákat tanulmányozott csak. „Ne légy fasz” – javasolta a cikkszerzőnek.
A frakció legjobb kommentelője persze a Könnyedén Felismerhető Troll volt, aki szerint:
„Ez a legnagyobb faszság, amit valaha olvastam! Az én macskám Maminak hívott engem, és biztos vagyok benne, hogy úgy is szeretett, mint a Mamiját!”
A kommentek közös jellemzője volt, hogy nem általában a macskákról, hanem a kommentelő macskájáról, macskáiról szóltak. Ez pedig, akár tetszik nekik, akár nem, inkább alátámasztja, semmint cáfolja a felháborodást kiváltó cikk lényegi megállapításait. Mindjárt elmondom, hogy miért.
Ehhez viszont messziről, úgy kilencezer évvel ezelőttről kell indítanunk.
Az emberiség ekkor kezdett áttérni a vadászó-gyűjtögető nomádkodásról a letelepedett földművelésre, ennek következtében pedig az élelmiszerkészletek felhalmozására. A felhalmozott élelmiszerre jöttek a rágcsálók, a rágcsálókra a macskák, az ember pedig látta, hogy a macska jó, ezért megpróbálta rávenni, hogy maradjon. Azok a macskák, amiket sikerült meggyőznie, lettek a mai házimacskák ősei.
Amikor feltérképezték a házi macskák genomját és összevetették a vadmacskákéval, az egyik megfigyelt genetikai eltérés a kevésből – a többi a házi macskák küllemével kapcsolatos – a tanulékonyságra való hajlamot szabályozó gének voltak. Ezek a gének felelősek a jutalomkereső és félelemre reagáló magatartásért.
Ez azonban csak egy dologra elég: arra, hogy a macska elviselje az ember közelségét.
Minden más tekintetben a házimacska a mai napig vadállatnak tekinthető.
Igen, még az is, ami esetleg a cikk olvasása közben is a lábához dörgölőzik.
Minden ragadozó közül a házi macskák hallanak a legszélesebb spektrumban, még mindig látnak a sötétben, és a mai napig képesek proteinben és zsírban gazdag étrenden élni – vagyis a kutyákkal szemben táplálkozásuk a mai napig nem függ az embertől.
Így el is érkeztünk ahhoz, hogy a macskabarátok miért saját macskájukkal, és nem általában a macskákkal példálóznak a kutya-macska hitvitában.
Az embertől való függésük és évezredek óta tartó irányított tenyésztésük miatt a kutyák kimondottan jól kommunikálnak az emberrel – annyira, hogy az emberre más lényként is tekintenek, mint kutyatársaikra. A macskák egyrészt az embertől való függés, másrészt az irányított tenyésztés hiányában – a macskapopuláció egészen elenyésző hányada alakult ki irányított tenyésztéssel, ami eleve csak pár száz éve kezdődött – nem szorultak rá az emberrel való kommunikációra, így nem is alakultak ki általános gesztusok.
Ezek hiányában pedig minden macska és minden tulajdonos saját jelrendszert kell, hogy kidolgozzon, magyarán össze kell szokniuk. Ez pedig akár évekig is eltarthat. Vagyis a macska és az ember együttélése sokkal inkább egyenlő partnerek együttélése, amiben nemcsak a házi kedvencnek, de a gazdának is alkalmazkodnia kell.
Cserébe, és ezt mint macskabarát is mondom, ha egyszer sikerül az összeszokás és a másik területének és rigolyáinak tiszteletben tartása, joggal feltételezhetjük, hogy amikor a macska kedveskedik velünk, azt nem valamilyen előnyért, hanem pusztán rajongása kifejezéseként teszi. Hajrá, cicák! Induljon a flame war! (A Quartz eredeti és a kommentekre reagáló cikke alapján. Címlapkép: Renee / Flickr CC BY-SA 2.0)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.