Ha így pörög a gazdaság, miért nem rendezik a pedagógusok béreit?

Tbg
oktatás
2014 december 15., 08:54
comments 91

Újra nyílt levelet fogalmazott meg a 13 legeredményesebb magyar gimnázium vezetője és a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, miután az emberi erőforrások minisztériuma (EMMI) közleményben reagált szombati nyílt levelükre.

A középiskolai intézményvezetők szerint az EMMI MTI-ben megjelent, a pedagógus bérek emeléséről szóló közleménye félrevezető, ugyanis épp arra nem tér ki, amelyről szombaton publikált nyílt levelük szól: a bérek minimálbérhez való kötésének, azaz a pedagógusi életpályamodell 2011-es bevezetésének megszüntetéséről.

Az EMMI közleménye szerint a költségvetésben szerepel a pedagógus-béremelés fedezete. A közlemény azonban sajnálatos módon arra nem tér ki, hogy az ígéretekhez képest elmarad a 2015. január 1-től esedékes általános béremelés, ha eltörlik a pedagógusbérek minimálbérhez való igazítását.

Az EMMI ugyanis korábban azt írta, erre a nyílt levélre válaszul:

  • a pedagógusok voltak az elsők, akiknek a kormány életpályát kínált 2011-ben, és ennek részeként a béremelést is megvalósította.
  • A jövő évi költségvetésben is benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete.
  • 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye a 2014. évi októberben kézhez kapott bérhez képest, s a béremelés 2016-ban, majd 2017-ben is folytatódik.

Az EMMI ugyanakkor nem tért ki arra, ami a tanárok levelének lényegi része volt: Ha 2013-ban a kormány elfogadta, hogy a mindenkori minimálbérhez rögzítsék a béreket, miért szüntetné ezt meg 2015-től. (A Ház előtt lévő költségvetési törvény ugyanis így rendelkezik).

Mint írják:

A közlemény azonban sajnálatos módon arra nem tér ki, hogy az ígéretekhez képest elmarad a 2015. január 1-től esedékes általános béremelés, ha eltörlik a pedagógusbérek minimálbérhez való igazítását. (...) ezzel az eredeti ígéretekhez képest tovább romlik a helyzet.

A levélben felsorolják azt is, miért különösen fájdalmas ez a pedagógusi kar számára:

  • Annak ellenére, hogy a hírek szerint a gazdaság egyre jobban teljesít.
  • Annak ellenére, hogy a pedagógusok bére elmarad a diplomás átlagtól.
  • Annak ellenére, hogy a csekély társadalmi megbecsülés miatt egyre kevesebb tehetséges fiatal választja a pedagógus pályát.
  • Annak ellenére, hogy az oktatás színvonala meghatározó jelentőségű az ország jövője szempontjából.

A középiskolai intézmények vezetőinek követelései tehát változatlanok, kérik, hogy a "a Parlament ne csorbítsa a pedagógusok szerzett jogait az értékálló bérezésre" illetve a jövőben egyeztessenek az érintett kamarával és szervezetekkel, ez ugyanis törvényi kötelezettsége volna a kormányzatnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.