Megszüntette a kormány a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt

gazdaság
2014 december 16., 12:07

Feladatköreit 2015. január 1-jétől részben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), részben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal veszi át. Erről az NGM döntött. 

A minisztérium közleménye szerint a lépést elsősorban az indokolta, hogy a Munkaügyi Hivatal

a korábbi struktúrában nem képezett hidat a munkáltatók és az álláskeresők között. 

Szerintük az intézményrendszer átalakítása növelni fogja a munkaerő-piaci folyamatok hatékonyságát, mely a munkanélküliség tartósan alacsony szinten tartását is nagyban segíti.

Majd írtak arról is, hogy a következő négy év során a foglalkoztatáspolitika célja a közfoglalkoztatás célzottabbá tétele mellett a gazdaság munkaerő-igényének növelése, a munkaerő-kínálat minőségének fejlesztése és a hatékony munkaerő-közvetítés lesz. Ehhez egy új, a szolgáltatói szerepre fókuszáló, a vállalkozásokat és a versenyszférában alkalmazható munkaerőt is hatékonyabban elérni képes intézményi struktúra szükséges.

Az NMH megszűnésével a foglalkozás-egészségügyi, illetve a munkahigiénés szakterületet az Országos Tisztifőorvosi Hivatal veszi át, míg a munkavédelmi- és foglalkoztatási szakterület az NGM apparátusában kap helyet. A képzési terület a szaktárca új háttérintézményéhez, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhoz kerül. A munkaerő-közvetítéssel összefüggő jogköröket továbbra is a megyei munkaügyi központok és járási kirendeltségek gyakorolják, míg a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó feladatokat már korábban a Belügyminisztérium vette át.

A kormány foglalkoztatáspolitikai lépéseiről itt írtunk jóval hosszabban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.