Első fokon életfogytiglani fegyházat szabtak ki a kihallgatás közben gyilkoló izsáki rendőrre

bűnügy
2014 december 17., 08:55
comments 85

A másodrendű vádlottat 25 évnyi fegyházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék. A két rendőr tavaly áprilisban egy román állampolgárságú izsáki férfit, Bara Józsefet állított elő lopás gyanújával. Kihallgatás közben súlyosan bántalmazták, a 47 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A tárgyalás során rekonstruált tényállás szerint a vádlottak többször ököllel ütötték a székbe bilincselt sértett mellkasát, aki emiatt hátraesett, és hátra bilincselt keze maga alá szorult. A rendőrök ezután ököllel és gumibottal ütötték a védekezésre képtelen, földön fekvő Barát, aki belehalt az ütlegbe.

Az ügyészség szerint Bara megverése nem egyedi eset volt, három másik, idén januárban, februárban és márciusban elkövetett bántalmazással is meggyanúsították az első és másodrendű vádlottakat és harmadik társukat. A negyedrendű vádlott az ügyészség szerint jelen volt az egyik bántalmazásnál, de nem lépett fel a jogellenes erőszakos magatartás ellen. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.