Kibékültek az EU-val a vadállatok

Az ember hosszú évszázadok óta folyamatosan foglalta el a vadállatok élőhelyeit, ezért sokukat a kipusztulás réme fenyeget.

A Science-ben megjelent új, átfogó kutatás ugyanakkor azt mutatja, hogy volt értelme az utóbbi évtizedek tudatosabb, környezetvédelmi szempontú hozzáállásnak: a vadállatok nemcsak hogy kezdenek visszatérni, de némelyiknek populációja még is növekedik is.

A hiúz, a farkas, a barna medve és a rozsomák a kontinentális Európa egyharmadának területén megtalálható (nem vizsgálták Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna területét), és főként ott, ahol a természetes élőhelyüket az ember - a kihalástól való veszély miatt - védelmezni kezdte.

A medvék vannak a legtöbben, de - Belgium, Hollandia, Luxembourg és Dánia kivételével - a felsorolt fajtákból legalább egy megtalálható minden országban. A farkasok kifejezetten Skandinávia és Finnország északi részein fordulnak elő, de időnként már olyan, számukra nem túl kedvező területeken is feltűnnek, mint az angol vidék.

Sőt: néhány helyen a farkasok ott is megjelennek ahol viszonylag magas az emberi népsűrűség (3000 fő/négyzetkilométer). (Félrefordítottam, elnézést, kommentelőnek köszi - Tbg)

Az egész kontinensre vetítve ez a szám persze jóval alacsonyabb, mondja Guillaume Chapron, a svéd agráregyetem kutatója, aki kijelenti:

Már nem kell elzavarni az embereket egy területről, ha farkasokat akarunk látni.

Chapron szerint ez annak köszönhető, hogy Európában is meghonosodik az az afrikai és észak-amerikai gyakorlat, amikor az ember bizonyos természeti területeket "megoszt" az állatokkal ahelyett, hogy kerítéssel elzárná őket.

Persze nem arról van szó, hogy innentől cuki állatnak tekintjük a farkast, amely valóban "konfliktusos szomszéd", de Chapron szerint a konfliktust nem az ember és ragadozó szembenállásában kell megragadni, sokkal inkább az embereknek kéne máshogy gondolkodniuk a vadállatokról.

Chapron szerint a vadállatok európai visszatérésenek oka az is, hogy az EU az utóbbi időkben nagy hangsúlyt fektetett a "nem halálos" védekezésre, így támogatta a gazdák körében az elektromos kerítések telepítését, és elfogadta az élőhelyvédelmi irányelvet.

Irigyekednek is a brit állatvédők emiatt, mivel a szigetország - Írország kivételével - a legtöbb őshonos állatát elvesztette az elmúlt századokban. George Monbiot az egyik szervezője annak, hogy a pozitív tapasztalatok hatására Nagy-Britannia is kezdje el a vadak természetes élőhelyeinek védelmet, kiterjesztését.

A hiúz például megtalálható már 23 európai országban, összesen 11 populációban él Európa-szerte, és ebből csak 5 populáció őshonos.

A Guardian térképet is készített a négy faj elterjedéséről, amin egyébként az is jól látszik, hogy Magyarország egyelőre kimaradt a visszatérő vadállatok célországai közül, bár az is látszik a térképen, hogy ezek az állatok jellemzően a hegyes, erdős vidékeket keresik.

Mindez szép és jó, de ne gondoljuk, hogy mindenki a vadállatok pártján van Európában. Főként az állattartók és a vadászok szoktak izgatottak lenni amiatt, ha kiderül, hogy nőtt a medve- vagy a farkaspopuláció.

Jó példa erre éppen a tanulmány szerzője, Chapron és a svéd kormány évek óta tartó vitája, amiről a tudós a Nature-ben számolt be pár napja. A kutató attól tart ugyanis, hogy a svéd kormány - épp az ismertetett eredmények miatt - újra engedélyezi a farkasok vadászatát Svédországban.

Svéd vadászok vs farkasok

A jelenlegi szabályozás szerint a farkasállománynak el kell érnie kedvező védettségi helyzetet (FCS), ami egy bizonyos nagyságú és állapotú populációt jelent.

Mivel Chapron folyton számolgatja a farkasokat, és erről publikál is, nem egyszer fordult elő vele, hogy a kormányzat ezek hatására újból engedélyezte a vadászatot a kutató szerint szándékosan félreértelmezve kutatási eredményeit. Előfordult, hogy az Európai Bizottságnak kellett rászólnia a svéd kormányra, mégis milyen adatokból látták megalapozottnak, hogy a svéd farkasok már nincsenek a kihalás szélén.

Chapron szerint fel kell készülni arra, hogy az ilyen, nem teljesen egzakt kutatásokat a politika szándékosan félre fogja értelmezni, csak hogy érdekeit érvényesítse: 2013-ban például azért engedélyezték a vadászatukat, mert a kormány szerint csak így lehetett az amúgy belterjes svéd farkaspopuláció beteges egyedeit kiszedni.

(Chapron szerint épp ellenkezőleg, frissíteni kéne a génállományt máshonnan hozott egyedekkel. A közép-svédországi farkasok ugyanis egy nagyon kis finn falka leszármazottai.)

Az állattartók sem kedvelik a vadállatokat, sokszor még akkor is farkast (medvét) kiáltanak, amikor be sem bizonyosodott, hogy a jószágot mi ölte meg, ez történt nemrégiben Nógrádban is.

Kevesebb farkas, több juh?

Pedig - ahogy egy, a Modern Farmer által publikált, a washingtoni egyetemen készült - új tanulmány pedzi, lehet, hogy egyáltalán nem járnak jobban az amerikai farmerek azzal, ha irtják a farkasokat.

(Az Egyesült Államokban hasonló a szabályozás, mint az EU-ban: ha a veszélyeztetett állatállomány felszaporodik, újra engedélyezik kilövésüket, a szürke farkasok ezért mindig ezen a szűk mezsgyén élnek - ha kevesen vannak békén hagyják őket, ha kicsit többen lesznek, lelövik őket.)

Amúgy is, az amerikai állattartók legnagyobb ellensége nem is a farkas, a populáció mindössze egy százalékának elvesztése írható a szürke farkas számlájára. Sokkal többet visznek a prérikutyák, keselyűk (!), de még ezek a ragadozók  is eltörpülnek az egyéb halálozási okok mellett (betegség, időjárás, ellés közbeni elpusztulás).

Amit viszont az új teória állít, még érdekesebb: eszerint a farkasok leölése nemhogy csökkenti, éppenhogy növeli annak esélyét, hogy a jószág farkas áldozata lesz. Az elmélet ugyanis arra épít, hogy a felnőtt farkas leölésével komoly változások történnek a farkasfalkán belül: például a kölykök nem érzik szükségét, hogy ivarérett korukban elhagyják szüleik területét, és újat keressenek: sőt, korábban kezdenek el utódot nemzeni, és mivel nem kell új területet keresniük, hiszen beleszülettek a jóba, újult erővel folytatják a zsákmányszerzést.

A tanulmány szerint ezért ha tényleg csökkenteni akarják azt a bizonyos egy százalékos farkas általi halálozási arányt, a populációnak legalább a 25%-át ki kellene irtani, ami egy fokkal durvább beavatkozás lenne.

Mindez egyébként azt is jelenti, egyre nagyobb társadalmi vitákat fog kavarni az a kérdés, hogy mit csináljunk vadállatainkkal. És - ahogy Chaprom fogalmaz - a konfliktusokat már nem szimplán az emberek és az állatok között, hanem az emberek és az emberek között kell majd lejátszani. (Modern Farmer/Nature/Guardian)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.