Korrupcióval gyanúsítanak harminc izraeli köztisztviselőt, köztük volt minisztereket is

külföld
2014 december 24., 19:13
comments 50
photo_camera Avigdor Lieberman külügyminiszter visszautasítja a párttársait ért vádakat. Fotó: AFP / JACK GUEZ

Rajtaütésszerű házkutatást tartottak korrupcióval gyanúsított izraeli köztisztviselők, köztük egy miniszterhelyettes lakásán és irodájában december 24-én reggel.

A korrupciós ügyek felderítésére létrehozott, Lahav 433 nevet viselő rendőri egység nyomozói titokban már egy éve nyomoznak

a harminc gyanúsított, köztük egy volt miniszter és a jelenlegi belügyminiszter-helyettes után,

és mostanra szereztek elég bizonyítékot a vizsgálatok nyílt szakaszához.

A Ynet úgy értesült, hogy Jehuda Weinstein államügyész azért is határozta el az ügy nyilvánossá tételét, mert közeleg a márciusi parlamenti szavazás, és megítélése szerint a szavazóknak tudniuk kell, hogy ki ellen folyik korrupciós nyomozás.

A megvesztegetéssel, csalással, bizalommal való visszaéléssel, iratok meghamisításával és pénzmosással vádolt politikusok és köztisztviselők, köztük Faina Kirsenbaum belügyminiszter-helyettes és Sztav Miseznyikov volt turisztikai miniszter,

mind Avigdor Liberman Iszrael Béténu (Izrael a Hazánk) nevű jobboldali pártjához tartoznak

országos vagy helyi szinteken.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak komoly közpénzeket juttattak különböző nonprofit csoportoknak, köztük sportszervezeteknek, amelyek cserébe nepotista módon kinevezéseket és állásokat biztosítottak a pénzt juttatók családtagjainak, és a közpénz egy részét visszacsorgatták a köztisztviselők zsebébe vagy valamilyen juttatás formájában "hálálták meg" a támogatást.

Az ügy érdekessége, hogy a rendőrség munkájáért felelős Jichák Aharonovic belbiztonsági miniszter is az Iszrael Béténu párt politikusa.

Avigdor Liberman külügyminiszter elutasította a korrupciós vádakat, boszorkányüldözésnek nevezte az ügyet, amelynek célja szerinte a párt lejáratása a márciusi választások előtt.

A párt közleményben bírálta a gyanúsításokat és kiállt gyanúsított tagjai ártatlansága mellett. Szerintük a rendőrség a párt 1999-es megalapítása óta mindig nagy letartóztatásokat és nyomozásokat jelentett be a nyilvánosság előtt a választási kampányok idején.

Baruch Kra, a tízes tévécsatorna jogi szakértője szerint ennek a korrupciós ügynek az a különlegessége, hogy nem befolyásra törekvő gazdag magánszemélyek vetették be tisztességtelen célokból saját anyagi eszközeiket, hanem csakis közpénzeket használtak megvesztegetésre.

Szerda délutánig letartóztattak három önkormányzati vezetőt, akiket azzal vádolnak, hogy a nekik és pártszervezetüknek juttatott pénzeket állásjuttatásokkal "köszönték meg", ami pedig közhatalommal való visszaélést jelent.

(via MTI helyszíni tudósítója, Shiri Zsuzsa)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.