Kedd óta pontosan tudjuk, milyen erők állnak a nemzetközi helyzet fokozódásának hátterében. (Summa summárum: a nemzetközi helyzet nem egy habostorta.) Mintha egy 1972-es Híradót kapcsoltunk volna be, szinte halljuk Varga József baritonját: az Egyesült Államok imperialista titkosszolgálati akciója ássa alá a dolgozó nép satöbbi. A CIA immár nyíltan beavatkozik a belügyeinkbe. (Hátborzongató belegondolni, hogy ha így folytatódik, Gyurcsány Ferenc lesz a magyar Pinochet.)

Legalább már tudjuk. Mert mintha lett volna némi bizonytalanság egy darabig. Az elején például úgy volt, hogy a megalvadt kádári struktúrák, hálózatba szerveződött poszttkommunista sejtek állnak ellen a kormány legjobb szándékának, és gáncsolják a fejlődés irányába tett történelmi lépéseket, aztán a hatvannyolcas gyökerű európai baloldal vette át a küllők közé dugdosott stafétabotot, a kerékkötés nagymesterei, nemzetközi spekulánsok és az extraprofit-orientált pénzvilág is kivette a részét az Orbán- és magyarellenes frontharcokból, aztán a buzi- és drogbarát amerikai baloldal, végül a jobb is, de itt most vége, minden világos:

geopolitikai játszma folyik.

Hidegháború. Energiapiac és szabadkereskedelmi egyezmény. Ebben vagyunk mi, szegény kis magyarok kulcsszerepre kárhoztatva. Már megint.

Nem könnyű a világ közepének lenni.

Ez a geopolitikai hadművelet is lassan és ravaszul bomlott ki. Először azt olvastam a legjobban tájékozott lapokban, hogy itt valami étolajcégek piacát próbálja védeni a példátlanul aljas módszereiről hírhedt, a kínzásoktól és a legkegyetlenebb titkosszolgálati praktikáktól sem visszariadó amerikai állam. Aztán kifejezetten arról érkezett tájékoztatás (nem is akár honnan, hanem a kormányfő kedvenc, kortárs kontextus nélküli politikai gondolkodójától), hogy a gázpiacot akarja monopolizálni az Egyesült Államok. De szó volt még ukrajnaizációról, majdanizációról is, ideológiai töltetű puccsról, meg arról, hogy valami nehezen követhető okból az Egyesült Államok az ördögi Gyurcsány Ferenc kottájából játszana.

De most már vége a találgatásoknak, a miniszterelnök kedden kiállt, és tiszta vizet öntött tízmillió pohárba: elmondta mi van. Tehát még egyszer:

Geopolitika van és szabadkereskedelmi egyezmény.

Ennek érdekében pedig roppant nagyszabású, titkoszolgálatilag is támogatott, belügyekbe avatkozó hidegháborús hadművelet az Egyesült Államok részéről.

Erről szól az egész kitiltási ügy, a korrupciós vádak, minden. Világos.

A világért sem szeretném azt állítani, hogy a kormányfő elvarratlan szálakat hagyott volna a történetben, vagy hogy nem lenne minden a napnál is világosabb, a magától értetődőnél is magától értetődőbb. Egy ilyen rövid miniszterelnöki interjú azonban már az idő szűkössége miatt sem világíthatja meg minden idők legbonyolultabb CIA-műveletének minden részletét. De most a két ünnep közötti nyugalomban, és itt, a korlátlan terjedelmet biztosító online internetes weboldalon időnk és helyünk végiggondolni, végigvenni töviről hegyire az elmúlt huszonöt évben történteket,

összerakni a mozaikkockákat.

A művelet előkészítése több mint másfél évtizedig tartott.

Már 1998-ban sikerült az amerikai titkosszolgálatnak

úgy alakítania a kormányzati erőviszonyokat, hogy a miniszterelnök egykori kollégiumi szobatársát, a párt gazdasági háttérbirodalmának irányítóját, Simicska Lajost nevezzék ki az adóhatóság elnökének, ezzel is azt a látszatot keltve, mintha Magyarországon az adóhivatal nem független hatóság, hanem politikai fegyverként is bevethető szub-erőszakszervezet lenne.

Ezzel a különlegesen ravasz húzással a CIA megágyazott a később Vida ellen is bevetett vádnak. Annál is inkább, mert Vida abban az időben Simicska helyettese volt, majd utóda lett, ahogy a Bibó szakkollégiumba is egymás alatt jártak.

Komolyan fölvethető hipotézis az is, hogy az amerikai szolgálatok már valamikor a kilencvenes évek elején egyszerűen elrabolták Simicskát, a helyére tett dublőr feladata pedig az volt, hogy a bohém, excentrikus üzleti és matekzseni gazdasági háttérember helyett egy keresztapafigurát, egy rettegett, rejtőzködő, láthatatlan, kiszámíthatatlan, csápjaival mindenhová elérő oligarcha-archetípust alakítson, tönkre téve a Fidesz korábban nyugtalanítóan érintetlen, szűzies imázsát.

A történések természetesen 2010 után gyorsulnak föl. A CIA mindenütt jelenlévő ügynökei elérik, hogy a legfontosabb közhatalmi pozíciókba kizárólag Orbán Viktor személyes bizalmasai, körülbelül ugyanannak a szakkollégiumi körnek a tagjai kerüljenek.

Elintézik, hogy az új kormány első két évében a Simicska Lajos vezette

Közgép több mint 600 milliárd forint közpénzt nyerjen el pályázatokon.

Aljas, titkos módszerekkel 27 százalékra emeltetik az áfát, hogy áfacsalási ügyeket generáljanak, majd ráküldjék mesterkémüket, Horváth Andrást, az ártatlan kinézetű adóellenőrt, hogy „leplezze le” a csalásokat.

Közben megbundázzák az állami földbérletpályázatokat és a trafikkoncessziókat,

hogy ezekkel is támadhatóvá váljon a Fidesz.

De ez sem elég, bevetik egyik legdurvább trükkjüket: pénzzel kezdik tömni a miniszterelnök közelében feltűnő embereket. Így lesz szinte pillanatok alatt milliárdos Orbán barátja, Felcsút polgármestere, és ugyanígy a Videoton tulajdonosa. De még a saját lábon állására oly’ büszke Orbán-lány férjének cégét is felfuttatják alig három év alatt., hiába tiltakozik Tibocz István elkeseredetten.

A miniszterelnök tudta nélkül cégeket zsarolnak, hogy összesen milliárdos támogatásokat folyósítsanak a kormányfő szülőfalujában működő labdarúgó-akadémiának. Suttyomban stadiont építtettek Orbán Viktor háza mellé, amivel sikerült az egész világsajtóban lejáratniuk az országot,

a megvásárolt publicisták Észak-Korea és a Ceausescu Romániája mellett emlegetik a háztáji-stadionos Magyarországot.

De ez sem volt elég. A különlegesen kiképzett ügynököknek sikerült fideszes politikusok közelébe férkőzniük, és magukat közeli rokonoknak kiadva százmilliós magánkölcsönöket folyósítaniuk ingatlanvásárlásra. Éjszaka besurrantak egyes fideszesek házába, megnagyobbították a szobákat,

a Poljot karórákat kicserélték Rolexre, Vacheron Constatinre, Patek Philippe-re,

a kisgyerekek nevére szóló nagyértékű ingatlanokról kötött szerződéseket csempésztek a fiókokba. A politikusfeleségeket aljas trükkökkel az Andrássy úti luxusbutikok környékére csalták, és luxusmárkák logóival díszített nagy papírszatyrokat adtak a kezükbe.

Lázár János-, Rogán Antal-, Kósa Lajos- és Szíjjártó Péter-imperszonátorokat küldtek szét a világ valamennyi drága üdülőhelyére, hogy biztosan fölsimerjék őket.

A miniszterelnök közelébe juttattak egy koronaőrt, aki nyugdíjasokat rúgdalt le, és direkt úgy öltözik, mint egy orosz olajmilliárdos kissé identitászavaros fia.

Az egész ördögi akció ma már pontosan rekonstruálható, egyetlen részlet homályos csupán:

mi van, ha magát Orbán Viktort is lecserélték már?

Nézzünk meg egy akár hat-hét évvel ezelőtti Orbán-beszédet. Semmi szájnyalogatás, semmi ideges gesztus, egy magabiztos, határozott fiatalember beszél. Ehhez képest idetolják nekünk ezt a pót-Orbánt, amelyik szinte remeg az idegességtől, lestrapált, és úgy beszél, mint a bukás előtt álló Ceausescu.

Tényleg, mi folyik itt? Kinek áll ez érdekében?