Letérdelt, és belenézett kivégzői szemébe

„Fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek – különösen az öregek, betegek, és gyengék életéért és bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ő életüket és kíméld meg őket a megkínoztatástól, fenyegetésektől...” (Salkaházi Sára felajánló imádsága)

Fotó:facebook.com/BoldogSalkahaziSara

1944. december 27-én fegyveres nyilasok körülzárták a Bokréta utcai anyaházat, az ott lakókat és dolgozókat igazoltatták. Az otthonban bújtatott zsidók közül csak négyet találtak gyanúsnak, a többieket megmentették hamis papírjaik. A razzia közben megérkező Salkaházi Sárát,  a ház vezetőjét, és helyettesét Bernovits Vilma hitoktatót a négy elfogott személlyel együtt elvitték, és még aznap este a Szabadság híd lábánál meztelenre vetkőztetve a jeges Dunába lőtték.

Íme itt vagyok, engem küldj!

Salkaházi Sára író, újságíró, jogvédő, tanár, szociális munkás a Slachta Margit által alapított és vezetett Szociális Testvérek Társaságának tagjaként vette fel a harcot a nácizmussal. Az 1923-ban alakult társaság célja az ősi szerzetesi értékeket modern formában képviselni és Szent Benedek regulájának szellemét követni. Tulajdonképpen egy szerzetesrend, de valamivel kötetlenebb, világiasabb társaság. Szürke fátyluk után szürke testvéreknek is nevezték őket.

Salkaházi Sára 1940-ben tette le örökfogadalmát, és lett végleg a társaság tagja. Jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme itt vagyok, engem küldj!).

Fotó: facebook.com/BoldogSalkahaziSara

A társaság már 1939-ben nyíltan szembe ment az országban többnyire elfogadott antiszemitizmussal. Azt hirdették, hogy a Szociális Testvérek Társasága, mivel keresztény alapokon áll, nem teheti magáévá a zsidótörvényt. A német származású Salkaházi Sára náciellenességét egy szimbolikus gesztussal is kifejezte: németes nevét 1942-ben, amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket, Schalkháziról Salkaházira magyarosította.

„Szívben, lélekben, érzésben, kultúrában magyar vagyok. Magyarnak érzem és vallom magam, s annak vallottam húsz esztendő alatt is… Hát csak éppen a nevem ne lenne magyar?"

A társaság az antiszemitizmus elleni aktív küzdelmet 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntéssel kezdte meg. A visszakapott Székelyföldet és Észak-Erdélyt a magyar katonai közigazgatás alá sorolták be, és a nemzetiszocializmussal rokonszenvező katonatiszteket vezényeltek oda. 1940. november 8-án a magyar hatóságok megkezdték Csíkszereda zsidótlanítását. Huszonnégy zsidó családot deportáltak a városból, hogy átvigyék őket a román határon. A román hatóságok viszont nem vették át őket, ezért a magyarok egy hét múlva az éj leple alatt megpróbálták a szovjet határon átcsempészni a zsidókat. Néhányuknak sikerült visszaszöknie a magyar oldalra, és ők az ekkor már náciellenességéről ismert Szociális Testvérek Társaságához fordultak segítségért. Ebben az akcióban már Salkaházi Sára is részt vállalt.

Mindeközben újságcikkekben utasította el a hitleri tanokat. A nácizmust visszafejlődésnek, új pogányságnak tekintette, és a nemzeti szocializmust összeegyeztethetetlennek tartotta a krisztusi eszmékkel, a zsidókérdést kizárólag vallási szempontból közelítette meg. A hitleri eszmék mellett határozottan elvetette a kommunizmust is.

Fény és illat

1944. március 19-én pont azon a napon, mikor a németek átlépték a magyar határt, bemutatták a Fény és illat című misztériumi játékát, amit Árpád-házi Szent Margit szentté avatásának tiszteletére írt.

„Új vészben, új bajban
Új tatárdúlásban
Új engesztelésre: itt vagyunk!
Te könyörögj értünk
Szent Margit.”

A bemutató még rendben lement, de a további előadásokat betiltották.

Fotó: facebook.com/BoldogSalkahaziSara

Március 29-én a zsidók számára kötelezővé tették a sárga csillag viselését. A menekültek özönleni kezdtek a Szociális Testvérek Társaságához. Az egyébként is zsúfolt otthonok végképp megteltek. A helyzet egyre súlyosabbá vált: nem volt elég élelem, egyre gyakoribbak voltak a bombázások, a Gestapo illetve a nyilasok szorításában óriási volt a lebukás kockázata. Salkaházi Sára is félt:

„Már túl sokan vannak, az egész ügyet veszélyeztetjük. A Drága (Slachta Margit) mindenkin segíteni akar. De ezt nem lehet tovább így folytatni, ennyire játszani az életveszéllyel…”

Közben a testvéreket egyre több bírálat érte németellenességük miatt.  Slachta Margitot és Salkaházi Sárát gyűlölködő cikkekben zsidóbérencezték.

Bernovits Vilma a keresztelő

1944. október 15-én a nyilasok átvették a hatalmat. A zsidókra gettósítás, munkaszolgálat és deportálás várt. Salkaházi Sára a hozzá menedékért forduló zsidókat alkalmazottként vette fel a Bokréta utcai otthonba, miután ellátta őket a szükséges okmányokkal. Közben helyettese és későbbi mártírtársa Bernovits Vilma hitoktató a kikeresztelkedő zsidókat oktatta hittanra, gondoskodott keresztelő papról és keresztszülőkről. Sokszor saját maga volt a keresztszülő. Terjedt a híre, és rengetegen keresték fel a lakásán vagy a Veres Pálné és Irányi utca sarkán lévő kegytárgyboltban, ahol dolgozott. Az üldözötteknek hamarosan sárga csillagos házakba kellett vonulniuk. Ettől kezdve Bernovits Vilma már nemcsak hittant oktatott, hanem minden előkészület nélkül keresztelt, és beszerezte a szükséges iratokat, később pedig, amikor egyre veszélyesebb lett a sárga csillagos házakban megfordulni, már nem is keresztelt, hanem minden formalitás nélkül átadta a keresztleveleket és az élelmiszersegélyt, majd gyorsan távozott. Pénzt, ellenszolgáltatást nem fogadott el, sőt a a két pengős okmánybélyegnek az árát sem engedte kifizetni, ami a plébánia pecsétjével felülbélyegezve előre fel volt ragasztva a kitöltetlen keresztlevelekre, házasságlevelekre. Egy alkalommal belefutott a nyilasok razziájába, ekkor villámgyorsan megette a nála lévő okmányt, így úszta meg a kivégzést.

Fotó: facebook.com/BoldogSalkahaziSara

Dömötör Erzsébet az áruló

A kilencedik kerületi Bokréta utca 3. alatti anyaotthonban az üldözötteket hamis papírokkal takarítónőként és konyhai munkára alkalmazták, gyerekeiket biztosabb helyre, a szociális testvérek balatoni üdülőjében rejtették el. A Bokréta utcai ház emeleti részén egy idő után magyar katonákat is elszállásoltak.  1944. december 26-án Salkaházi Sára közölte egyik alkalmazottjával, a 18 éves Dömötör Erzsébettel, hogy nem nézi jó szemmel, hogy összeszűrte a levet az egyik ott elszállásolt katonával. Haza, tehát hadműveleti területre nem küldhette a lányt, inkább úgy látta helyesnek, ha áthelyezi egy másik anyaotthonba. Dömötör Erzsébet másnap bosszúból a Ferenc körút 41. alatti nyilasközpontban feljelentette Salkaházi Sára főnöknőt.

Én vagyok a vezető

A következő nap, 27-én kora reggel Salkaházi Sára részt vett a szentmisén, aztán egy szociális testvérrel elment a Liszt Ferenc téri otthonba, hogy  Dömötör Erzsébet áthelyezését intézze. Kora délután érkezett vissza a Bokréta utcába. A Mester utcai sarokról már látni lehetett, hogy a ház kapuja előtt egy fegyveres nyilas őrködik. Társa menekülésre biztatta Salkaházi Sárát. A nővér azonban bement, és megkérdezte:

„Én vagyok az otthon vezetője. Miről van szó, kérem?”

A nyilasok ráüvöltöttek, hogy menjen le az óvóhelyre. Lent már össze volt zsúfolva az otthon összes lakója. Velük szemben ült a nyilasok főnöke, két térde között golyószóróval, előtte pedig egy felfordított ládán halomban álltak az iratok. Egy asszonyt igazoltattak, aki azért vált gyanússá, mert túl sok irata volt. Születési igazolvány, vasúti bérlet, házasságlevél, gyerekeinek keresztlevelei. Vesztére mindet odatette a nyilas elé, aki üvöltve vallatta. Salkaházi Sára közbeszólt. „Ezt az asszonyt én alkalmaztam! A mellékhelyiségek tisztán tartása a dolga!” A nyilas ráüvöltött: „Ez hazugság! Mindent tudok magáról!” A nyilas vezető a feljelentést tevő Dömötör Erzsébetet nevezte ki az otthon főnökének.

Boldog Salkaházi Sára

Hat személyt vittek el. Salkaházi Sárát, az otthon vezetőjét, Bernovits Vilmát, Fischer Béláné Féderer Leontint, dr. Róna Andornét, dr. Jónás Magdolnát, és egy bizonyos Bátorinét a fiával, Bátori Istvánnal együtt, mert a pincében lefolytatott kikérdezéskor nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy nem zsidó származásúak.

A Ferenc körúti nyilasközpontba, az Üllői út és a Ferenc körút saroképületébe vitték a foglyokat. Este kilenc óra körül egy nyilas kivégző osztag lekísérte a Szabadság híd lábához, meztelenre vetkőztették, majd a jeges Dunába lőtték őket.

Sokáig nem lehetett ismerni Salkaházi Sáráék halálának körülményeit. De huszonhárom évvel később a zuglói nyilas perben előkerült az ő történetük is. A per egyik vádlottja, egy volt keretlegény úgy emlékezett vissza, hogy egy alacsony, fekete hajú nő hátra fordult, letérdelt, belenézett kivégzői szemébe, majd az égre emelte a tekintetét, és keresztet vetett. Salkaházi Sára volt az.

  • Bátori István a lövések előtt a vízbe vetette magát és elúszott. Megmenekült.
  • A Szociális Testvérek körülbelül ezer üldözöttet bújtattak. Valamennyi rendházuk telve volt velük, közülük majdnem százat személyesen Salkaházi Sára mentett meg.
  • Dömötör Erzsébetet a Népbírósági iratok tanúsága szerint távollétében 10 évi fegyházra, vagyonelkobzásra, politikai jogainak 10 éves felfüggesztésére ítélték, de minderre nem került sor, mert eltűnt.
  • Salkaházi Sárát hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé.
  • Salkaházi Sárát 2006. szeptember 17-én a Szent István-bazilika előtti téren avatták boldoggá tízezres tömeg előtt. Ez volt az első Magyarországon celebrált boldoggá avatás 1083 óta.
  • A magyar zsidóság emléktáblát állított a tiszteletére. Az 1989-ben állított táblát kétszer is összetörték, 2002-ben újra felállították.

(Források: Lovas Anna: Egy boldog élete és munkássága: Salkaházi Sára, http://magyarkurir.hu, Wikipédia, Boldog Salkaházi Sára  - emlékkönyv, facebook.com/BoldogSalkahaziSara, rabbi.zsinagoga.net)