Öngyilkos lett egy 17 éves ohiói transznemű, aki a búcsúlevelében a szüleit hibáztatta

gyász
2014 december 31., 07:49
comments 514

„Ha ezt olvasod, az azt jelenti, hogy öngyilkos lettem, és már nem tudtam kitörölni ezt az előre bekészített posztot” – írta meg a Tumblrre Josh „Leelah” Alcorn, néhány órával azután, hogy vasárnap pár mérföldre a Kings Mill-i otthonáról odaállt az autópályán egy kamion elé. A poszt 177 ezer lájknál jár.

Mint írta, 4 éves kora óta érzi úgy, hogy „ő egy lány egy fiú testébe zárva”, de nem mondta el senkinek, csak csinálta tovább a fiús dolgokat. Tíz évvel később megtudta, hogy mit jelent az, hogy transznemű, és végre rájött, hogy ő is az. Amikor viszont elmondta az anyjának, az azt mondta, hogy ez nem igaz, mert Isten nem követ el hibákat.

Ettől Alcorn megutálta magát, akit az anyja elkezdett terápiára hurcolni, de kizárólag keresztény terapeutákhoz, akik nem kigyógyították a depresszióból, hanem azt sulykolták, hogy önző, és téved, és forduljon inkább Istenhez.

16 évesen jött rá, hogy a szülei sosem mennének bele az átalakító műtétekbe, így 18 éves koráig várnia kellene, ez pedig, mint írta, megnehezíti a műtéteket.

Alcorn ezután bevallotta az iskolában, hogy meleg, hogy így majd kevésbé legyen sokkoló, amikor bejelenti, hogy transznemű. A barátai jól fogadták, de a szülei azt mondták, hogy szégyent hoz rájuk, és kivették az iskolából, elvették a mobilját és a laptopját, és 5 hónapig nagyon magányos volt.

photo_camera Josh „Leelah” Alcorn

Mint írja, az év végén visszamehetett a netre, aminek a barátai először nagyon örültek, de később rájött, hogy igazából leszarják, tehát nincsenek barátai sem, csak amíg öthetente látják.

Miután egy nyáron át szenvedett amiatt, hogy majd elég pénzt kell szereznie a főiskolára, hogy elköltözhessen, a és elég pénze legyen a műtétekre, plusz templomba is kellett járnia, jól is kellett tanulnia, úgy érezte, hogy ez az egész nem ér ennyit, és csapdába került: sosem fog úgy kinézni, ahogy szeretne, sosem lesz elég barátja, sosem lesz férfi az életében, aki szereti. Az élete minden nap egyre rosszabb – írta, ezért döntött úgy, hogy megöli magát.

Minden vagyonát valamelyik transzneműek jogaiért harcoló civil szervezetnek ajánlotta fel, hogy küzdjenek a transzneműek öngyilkosságai ellen. Azt kérte: „Javítsátok meg a társadalmat. Légyszi.” Azóta felállt egy Justice for Leelah Alcorn nevű Facebook-csoport.

A Daily Mail szerint halála után az anyja, Carla Wood Alcorn megemlékezett a gyerekéről a Facebookon, mint Josh-ról, a fiáról. Az öngyilkosság körülményeiről nem írt.

A napokban volt hír az, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie tiszteletben tartja a gyerekük kérését, és Johnnak hívják őt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.