2015 madara a búbosbanka

természet
2015 január 05., 08:25
comments 21

Az év hala, a rajtcélgyőzelmet arató kecsege után megvan az év madara is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szavazásán a

bubosbanka

diadalmaskodott.

Nagy bajnokról van ám szó, a fákkal, facsoportokkal tarkított társulások a földműveléshez is alkalmazkodni képes talajlakó 1989-ben és 1990-ben duplázni tudott, zsinórban két évig lehetett az év madara. És most harmadszor is az lett.

A búbosbanka vándormadár, telelni a Szaharától délre szokott, vagyis pechjére évente kétszer át kell vonulnia Olaszországon, ahol a nála ritkább és egzotikusabb fajtákat is előszeretettel mészárolják le a vadászok.

Ezt ellensúlyozza azzal, hogy szinte bármibe képes befészkelni és ott szaporodni. Ezért aztán

ön is sokat tehet a faj túléléséért:

a búbosbanka emberkövető madár, vagyis a városokban is gyakran előfordul. A faj fennmaradását segítheti megfelelő fészkelőodú biztosításával. Erre az MME szerint bárki képes lehet, mert bárki képes kihelyezni egy fadobozt, amin lyuk van. (Címlapkép: Jaiprakashsingh / Wikimedia Commons)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.