Hogyan felejtsem el a nőt?

életmód
2015 január 08., 10:31

Szia!

Van bármi tipped, hogy hogyan tudnám elfelejteni a nőt, aki a semmiből jött, elcsábított, tökéletes volt, aztán rövid időn belül meggondolta magát és elhúzott a vérbe? Ráadásul sunyi módon nem is teljesen a vérbe, többször sikerült már összefutnom vele a minimális baráti kör-átfedés miatt.

Kontextusnak: átlag huszonéves srác vagyok, előtte is volt több kapcsolatom, utána is; hosszúak is, rövidek is (most is van épp, nem is rossz); basztak már ki, utasítottak vissza (és vice versa), tudom kezelni az ilyen szitukat. Legalábbis egész jó hibaszázalékkal, a többieken közel sem rágódtam ennyit (ennyi = hosszú-hosszú évek). A következményeihez mérten szánalmasan rövid románc után jóval később megtudtam, hogy nem csak bennem maradtak nyomok, de azért mértékben bőven van különbség. Folytatásra semmi esély, ezt már elfogadtam, bár belenyugodni nem nagyon tudok. És felejteni sem. És lassan aludni sem. Lehet valamit tenni vagy klinikai eset vagyok?

Megjegyzem, részemről kommentálható ez a levél, elég vastag a bőröm, és ha 20 földön fekvőbe rúgásra jut 1 használható ötlet, már megérte.

Üdv,

Random Álnév

Kedves Random Álnév,

Felejteni nem lehet szándékosan. Minél inkább próbálod, annál kevésbé megy, úgyhogy a felejtést akár el is felejtheted, az legfeljebb idővel jön majd magától.

És nem is biztos, hogy a felejtés célravezető: ha felejtesz, az azt is jelenti, hogy nem tanultál az egészből semmit, és a jó dolgokat (csak volt benne valami jó, ha már ennyire megütött) miért is akarnád elfelejteni, ugye.

Ez nem azt jelenti, hogy olvasgasd minden nap a szerelmes Facebook-üzeneteiteket, hanem hogy tűzz ki a felejtésnél valami sokkal életszerűbb célt: elemezni, megérteni, felfogni, hogy mi volt a jó benne, mi a rossz, aztán egyszer és mindenkorra túllépni rajta. Érzelmi traumát racionalizálni és pusztán kognitív eszközökkel feldolgozni nem egyszerű, de ha ügyes vagy, idővel menni fog.

Miközben ezen ügyködsz, azt azért ne felejtsd, hogy évekig rágódni valamin (bármin) az elképzelhető legnagyobb időpocsékolás, főleg, hogy az eredménye kiszámítható, nevezetesen hogy ebből már úgyse lesz semmi.

Úgyhogy egyetlen hasznos tipp, kedves Random Álnév: értesd meg magaddal, hogy nem az ember hiányzik, hanem az érzés, amit kiváltott benned. Teljesen valószínűtlen, hogy más képtelen erre. 7,2 milliárd ember él a világon, és annak a fele nő.

Ha találsz egyetlen egyet, már nyertél. Onnantól röhögni fogsz ezen az egészen.

Sok sikert,
anarki

Kérdés? Email: anarki@444.hu