Ha Orbánon múlik, Magyarországra nem teszi be lábát bevándorló

POLITIKA
2015 január 09., 11:30
comments 657

Meg kell védeni Magyarországot a bevándorlóktól.

Ezzel zárta le Orbán Viktor pénteki rádióinterjúban a párizsi terrortámadásra vonatkozó kérdést. A Charlie Hebdóra támadó fivérek amúgy Franciaországban születtek, de kétségtelenül bevándorló szülőktől.

Magáról a támadásról a kormányfő azt mondta, hogy „brutális és barbár terrorcselekmény” történt és emiatt „megakad az ember torkán a szó”. Meg azt is mondta, hogy Magyarországon nincs terrorfenyegetettség. Az ekkor általa szóba hozott bevándorlás elutasításáról pedig annyit jegyzett még meg, hogy szerinte egyelőre nem lehet erről az ész hangján beszélni az EU-ban, mert még „a lélek van megrendülve”.

Hozzánk alig akarnak jönni

Más európai országokban, ahol valóban nagy a bevándorlók száma, a szélsőjobb viszi ezt a témát, nálunk, ahol alig van Magyarországon letelepedni akaró menekült, a kormányfő is szívesen beszél erről, nagy veszélynek beállítva azt.

2013-ban valóban ugrásszerűen emelkedett az illegális belépők száma, a majdnem 19 000 ezer fő még így sem óriási szám, ráadásul nem célország vagyunk, csak a schengei övezet egyik keleti határa, ahol fennakadnak a nyugatabbra tartó menekültek. Helyi feszültség legfeljebb a lebukott illegális bevándorlókat begyűjtő menekülttáborok környékén van, bár a konflitkusok többsége - amit a körülmények is okoznak - ott is táboron belül marad.

photo_camera Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Hogy mennyien maradnak vagy maradhatnak legálisan Magyarországon? Alig.

photo_camera Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Azt Orbán sem tagadta 2011-ben, hogy miközben csökken a magyarok száma, nálunk a bevándorlás még nem probléma. Viszont "Európa vesztésre áll a nagy civilizációk népesedési versenyében. Egyre kevesebb házasságból egyre kevesebb gyermek születik, a népesség öregszik és fogy. Ha nincs elegendő gyermek, de fenn akarjuk tartani a gazdasági teljesítményt, akkor egyedül a bevándorlás lehet megoldás" - állapította meg. Ez azonban, mint mondta, felborítja a társadalom természetes egyensúlyát, és ebből

"olyan politikai problémák támadnak, amelyekkel Magyarország még nem, de a nyugat-európai országok már küzdenek odahaza".

Szerinte Európa a családok helyett nem építheti a jövőjét bevándorlásra, mert "aki mástól vár segítséget, annak előbb-utóbb meg kell majd fizetnie ennek az árát."

Kőkemény nem

Tavaly augusztus végén, a nagykövetek eligazításán semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy mit gondol a bevándorlásról.

"Kőkemény, a bevándorlást legkevésbé sem támogató politikát képviselünk"

mondta. Mindezt azzal indokolta, hogy "nem tekinti értéknek egy homogén közösség megbontását". Szerinte

"az európai bevándorláspolitika álszent, hipokrita, nincsenek erkölcsi alapjai, és semmilyen célszerűség nincs benne".

Akkor honnan lesz munkaerő?

A bevándorlás megoldást jelenthetne a népességfogyásra, a termeléshez és az elöregedő társadalom miatt szükséges munkaerőpótlásra. De nem Orbán szerint.

bevándorlás menekültek

Októberben az Idősügyi Tanács ülésén például az MTI szerint ezt mondta:

"az a közösség, amely biológiailag nem képes fenntartani magát, nem méltó arra, hogy létezzen.

Márpedig Európának ez jelenleg nem megy, ám többségben vannak az erre a helyzetre adott rossz válaszok, mint például a bevándorlás politikája".

Ez Orbán szerint rossz dolog, kockázatos, nehézségeket hozó.

Az "erkölcsileg helyes magatartás" a miniszterelnök szerint a bevándorlás helyett a családpolitika alkalmazása. Ha pedig kevés a munkaerő, akkor a nem elég képzett, rejtett munkaerő-tartalékokat kell megkeresni. "Az európai cigányság tekintélyes része ilyen "- találta meg a megoldást Orbán. Szerinte inkább az ő képzésükkel, munkaerő-piaci bevonásukkal kellene foglalkozni.

"Ha már munkaerő-tartalékról beszélünk, akkor rájuk kell gondolnunk, és nem mondjuk az Afrikából érkező menekültekre"

- mondta ebben a témában egy júliusi rádióinterjúban.

Mi azért mehessünk

A kelet-közép európaiak unión belül migrációját megvédve Orbán egy nyári, a visegrádi négyek kormányfői csúcstalálkozóján azt sürgette, hogy

"az EU-n belül biztosítani kell a munkaerő szabad áramlását, az unión kívülről érkező bevándorlást azonban le kell állítani, jelentősen le kell fékezni."

Tusványoson pedig azt közölte: határozottan ellenzi azt az európai politikát, amely elfogadja és támogatja a bevándorlást. Ezt határozottan, világosan és szelíden ki kell mondani - mondta, hozzátéve:

"ezt még nem tudta európai állásponttá tenni, mert mindig leszavazzák."

A mindig leszavazott Orbán bevándorlás-ellenessége Európában sem titok, a német Bild is rákérdezett erre egy nyári interjúban. Orbán azt mondta: a képzett munkaerő hiányát nem lehet bevándorlással enyhíteni. Az új társadalmi konfliktusokhoz vezető bevándorlás "helyett a családok támogatására törekszem, a férfi és nő gyermekeket nemző házasságára" - nyilatkozta a kormányfő, sietve hozzátéve, hogy ezért a törekvésért nacionalistának és homofóbnak nevezik.
Ugyanakkor "a gondolkodásunk megváltoztatása nélkül nem tudjuk fenntartani az életszínvonalunkat Európában" - emelte ki az MTI híre szerint.

A Bildnek arra a közbevetésére, hogy az Egyesült Államok is bevándorlók országa, és a gazdasága növekedik, Orbán olyan választ adott, ami mondjuk nem feltétlenül erősíti a mondanivalóját: "azon kell gondolkodni, hogyan fordulhat elő, hogy 320 millió amerikai erősebb, mint 500 millió európai".

bevándorlás mti

Orbán novemberben még Szöulban is arról beszélt, hogy az európai demográfiai problémát - ami "tiltott témának" számít a "politikai korrektség" európai filozófiája szerint - jó családpolitikával kell orvosolni, nem pedig bevándorlással.

Egy kis engedményt azért adna. Júliusi rádióinterjújában a miniszterelnök ugyan rossz dolognak minősítette a bevándorlást, de szerinte be kell fogadni a politikai üldözötteket. Azoknak viszont, akik gazdasági nehézségek miatt hagynák el otthonukat, inkább programokat kellene indítani, hogy olyan életet tudjanak maguknak teremteni otthon, hogy ne az elmenekülés legyen az első gondolatuk.

Van ennek a bevándorlásellenességnek két érzékeny pontja.

Az egyik a határon túli magyarok ügye. A Fidesz megoldása ebben az esetben az, hogy megadják az állampolgárságot, de ösztönzik a határon túli magyarok szülőföldön maradását.

A másik a pénzért megvásárolható letelepedési lehetőséget, ami lényegében arról szól, hogy pénzért - államkötvények vásárlásával - EU-n kívüli polgárok megvehessék a schengeni övezeten belüli szabad mozgásukat. Ezért eddig 250 ezer eurónyi államkötvényt kellett vásárolni, idéntől felemelték 300 ezerre.  2013 nyarán kezdték árulni, az első félévben 430, 2014-ben 2213 ilyen államkötvényt adtak el.

És akár hiszik, akár nem, a bevándorlásellenségben is a KDNP előzte a Fideszt. Harrach Péter 2007-ben azt mondta, hogy hosszú távon nem a bevándorlás, hanem a gyermekvállalási kedv növelése, és a családtámogatási rendszer fejlesztése oldhatja meg Magyarország népesedési helyzetét. Ebben nagy sikert nem ért el a kormány: 2010-ben 90 335 gyerek született, 2013-ban 88 689 a KSH adatai szerint.

És szintén a KDNP, pontosabban Semjén Zsolt volt az, aki 2007-ben leleplezte, hogy

a Gyurcsány-kormány olyan bevándorlási stratégiát készített, amely Ázsiából telepítene be milliós tömegeket a magyar demográfiai problémák megoldására.

Nos, ez így nem bizonyult igaznak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.