Nyugati hírszerzők szerint egy európai merényletsorozat nyitánya lehetett a párizsi támadás

külföld
2015 január 11., 18:45
comments 215

A nyugati hírszerző szolgálatok figyelmeztetéséről a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap írt. E szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) információi alapján a magát az Iszlám Állam (IS) néven nevező dzsihadista szervezet egy európai támadássorozat nyitányaként tartja számon a párizsi mészárlást

Az NSA tavaly ősszel feltörte az Is vezető köreinek kommunikációját védő titkosítást, és a rögzített beszélgetésekből kiderült, hogy az iszlamisták négyfős egységeket állítottak fel, amelyeknek az a feladatuk, hogy a menekültek közé férkőzve Szíriából eljussanak Törökországba, majd onnan hamis útlevéllel továbbutazzanak Nyugat-Európába, és ott merényleteket kövessenek el.

Az NSA röviddel a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni merényletet és a túszejtéseket követően újabb üzeneteket fogott el, amelyek szerint Párizs után más európai fővárosok következnek. Az NSA által rögzített beszélgetésekben elhangzik Róma neve.

A brit titkosszolgálatok arra figyelmeztették európai partnereiket, hogy az al-Kaida is merényleteket tervezhet. A nemzetközi terrorista szervezet valószínűleg robbantásos merényletekre készül repülőgépeken, erre utal, hogy nemrég részletes útmutatást közölt az interneten arról, hogy miként kell olyan robbanószerkezeteket készíteni, amelyeket nem szűrnek ki a repülőtéri biztonsági berendezések.

Ugyancsak a Bild am Sonntag jelentette, hogy szombaton Németországban őrizetbe vették az IS egy feltételezett tagját. A 24 éves férfit a hatóságok szerint 2013 októberében Szíriába utazott és csatlakozott a terrorszervezethez. A szervezet egyik legfontosabb németországi toborzó központjaként számon tartott Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Dinslakenből származó fiatalember 2014 novemberében tért vissza Németorzságba, és azért vették őrizetbe, mert a német hírszerzést lehetséges merényletekre vonatkozó értesülésekről tájékoztatták az amerikai partnerszolgálatok. Ugyanakkor konkrét tervekről vagy előkészületekről nincs szó az ügyben.

A német nemzetbiztonsági szolgálatok legutóbbi, tavaly év végi adatai szerint nagyjából 550-en utaztak Németországból a Közel-Keletre, hogy harcoljanak az IÁ oldalán. Közülük nagyjából 60-an meghaltak, 180-an pedig hazatértek. A jelentés szerint közülük sokan csalódottak, kiábrándultak, de olyanok is vannak, akik komoly harci tapasztalattal és fanatizmusukban megerősödve érkeztek vissza Németországba. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.