Srí Lanka: utazás a békés átmenetbe

utazás
2015 január 12., 21:30

Amikor negyedszerre gyalogoltam át a százezres Srí Lanka-i kisváros, Kandy buszpályaudvarán, és a szinte soha, semmitől meg nem fájduló fejem már sajgott a benzingőztől, a folyamatos dudálástól, az ordibálva utasokat fogdosó kalauzoktól és az általános káosztól, elgondolkodtam, hogy állnék helyt a 15 milliós indiai Kalkuttában. A szakirodalomban mindig könnycsepp-alakúnak leírt szigetországba ugyanis egyfajta India Light-nyaralésért érkeztem, mivel az igazira ahogy korábban soha, most sem volt időm.

Aztán sikerült megtalálni a jó irányba induló buszt, venni egy üveg hideg vizet, és ismét minden rendben volt. Ahhoz, hogy tényleg India Light-nak nevezhessem Srí Lankát, előbb el kellene jutnom az igaziba is, így csak azt mondhatom biztosan, hogy egzotikus országban ilyen zökkenőmentes három hetet még nem nagyon töltöttem. Leszámítva azt az apró kellemetlenséget, hogy 2014 végén valami megkavarodott az esős évszakkal, ezért két hétig szinte folyamatosan szakadt az eső, és én ősi buddhista templomok bejárása után inkább heverészni szeretek, mint trópusi csapadékot kifacsarni az alsónadrágomból.

photo_camera Végtelen tea. Kosala Bandara/Creative Commons

Fix munkaidőben dolgozó munkavállalóként három hétnél több szabadságot egyszerre kivenni szinte lehetetlen. Egyszer találkozam egy emberrel, aki annyi napot spórolt össze év közben, hogy összejött neki négy teljes hét, de ennek az volt az ára, hogy az év maradékában csak arról tudott beszélni, hogy mikor megy már nyaralni. Három hetet viszont össze lehet kaparni ha szerencsésen esnek az év végi ünnepek, és el lehet menni valami meleg, kényelmes helyre, ahol van egy kis tengerpart, egy kis természet, egy kis látnivaló, egzotikus ételek, és Európánál jóval alacsonyabb árak. Srí Lanka ideális választásnak tűnt, és bizonyított is.

Tengerpart és egzotikus ételek persze a világon sokfelé vannak, Srí Lankának azonban van két nagy előnye az erős mezőnnyel szemben. Egyfelől a mérete. A kétharmad Magyarországnyi szigetet három hét alatt nagyjából be lehet járni. Minden nevezetességre nem elég idő ez, de legalább nem is olyan reménytelen a vállalkozás, mint a szomszédos, hatalmas Indiában. Másfelől pedig Srí Lanka nincs annyira messze. A télen melegre vágyók körében népszerű Délkelet-Ázsiánál néhány órával közelebb van Ferihegyhez, és az egyre jobban nyomuló, egymással keményen versenyző olajmonarchia-légitársaságoknak köszönhetően jó átszállással, normális áron meg is közelíthető.

Srí Lanka nemcsak Budapestről jó választás, és amióta a szigeten 2009 óta béke van, évről-évre nagyságrendekkel ugrik az országba érkező turisták száma. Akik közt meglepően sok az orosz - bár akiket 2014 végén láttam, még minden bizonnyal a rubel összeomlása előtt fizettek be csoportos tengerparti döglésre. Az internet tanúbizonysága és személyes ismeretségeim alapján pedig úgy tűnik, a szigetország az ilyen kalandokra vágyó magyarok körében is egyre népszerűbb. Nem annyira, mint a verhetetlen Thaiföld, de annak közvetlen szomszédaival már versenyezhet.

Srí Lankán egy olyan szobát, amit Magyarországon simán eladnak háromcsillagos hotelekben is, ki lehet fogni akár 9000 forintért, két főre, reggelivel. A ritka éttermi vacsorák - lásd mindjárt - ugyanígy két főre simán kihozhatóak 2000 forint alatt, és a fővároson kívül egész napos mászkálás után éhesen is nehéz 4000 fölé menni. 100 kilométeres buszút nagyjából 600 forint, az egyéb költségek pedig elhanyagolhatók, kivéve a belépődíjakat.

Nálam jobban senki sem utálja az útibeszámolókban az anyagiakon rinyálást, de aki Srí Lankára megy nyaralni/telelni, és a tengerparti henyélésén kívül másra is vágyik, az legyen tisztában azzal, hogy az ország nevezetességei világszínvonalon is a legdrágábbak közé tartoznak. A sziget dicső buddhista múltjának emlékei közül a népszerűbbekbe 20-30 amerikai dollárért léphet csak be a külföldi turista. Aki egy nap kettőt is szeretne megnézni, ne feledkezzen meg reggel rendesen feltankolni a bankautomatánál.

Srí Lanka túlárazott belépői mellett még egy kellemetlen meglepetést tartogat: az éttermi kultúra szinte teljes hiányát. Gasztronómiai kultúra természetesen van, különben ki lennének tiltva Ázsiából. A mindenféle curryk, lepények, a gyakorlatilag nemzeti ételnek számító kottu (roti lepény feldarabolva, majd a kamra teljes tartalmával vaslapon összesütve), a short eats néven futó snackek mind komoly kulináris élményt jelentenek, a gond viszont az, hogy éttermek, már amit Európában annak nevezünk, asztalokkal és étlappal, csak néhány nagyvárosban léteznek. Nyilván mert sokáig nem volt ezekre fizetőképes kereslet, de így is szokatlan Ázsiában, hogy turistaként az ember sokszor kénytelen ott enni, ahol alszik, mert egyszerűen nincs más opció a kisvárosban.

photo_camera Buddhista szerzetes és Radzsapaksza elnök programja. AFP PHOTO/Ishara S. KODIKARA

2014 decemberében Srí Lankán turistaként lehetetlen volt elkerülni a politikát. A január 8-i elnökválasztás kampányfinisének köszönhetően a legeldugottabb falvak is kék lobogókban úsztak - kék lévén a regnáló elnök, Mahinda Radzsapaksza választási koalíciójának színe. A demokratikusan megválasztott, de erősen autoriter hajlamú Radzsapaksza bajszos arcképe elől nem lehetett elbújni, ami már magában is elég ijesztő volt, és csak súlyosabbá tette a helyzetet, hogy a politikai reklámanyagok világában szokatlanul az egészalakos hivatalos fényképein jól lehetett látni csúnya bőrpapucsából kikandikáló lábujjait is.

Srí Lanka politikai megosztottsága, véres konfliktusokkal teli közelmúltja és bizonytalan jövője azonban akkor is szem előtt van, ha éppen nincsenek az országban választások. Az ország lakosságának nagyjából háromnegyede etnikailag szingaléz, akiknek túlnyomó többsége buddhista. A leghangosabb kisebbség a nagyjából tíz százaléknyi tamil (akik fele-fele arányban őslakosok illetve a brit gyarmatosítók által dolgozni betelepített indiai tamilok), akik szinte mind hinduk, de van egy, az országos átlaghoz képest jómódú muszlim kisebbség is, és másfél millió keresztény is az országban.

Valamennyi nagy világvallás közül talán a buddhizmusnak van a legjobb marketingje, aminek köszönhetően a világ nagy része a légynek ártani is képtelen, szelíd emberként képzeli el a hívőket. A szingalézek pedig a mindennapokban tényleg szelíd emberek, még a turisták lehúzására specializálódók sem túl erőszakosak, és ami ennél is furcsább, a popzenéjük sem elviselhetetlenül fülsiketítő, pedig azt eddig kötelezőnek hittem a harmadik világban.

Viszont ma Burma mellett Srí Lanka a világ másik országa, ahol a buddhizmus is megmutathatja, hogy ha többségbe és kellően gonosz kezekbe kerül, egy cseppet sem jobb bármelyik más vallás szélsőséges szárnyánál. A Srí Lanka-i fanatikus buddhizmusnak vannak vicces vadhajtásai, mint hogy nem engedik be az országba a Buddha-tetkós hippiket, és néha lerohannak luxushoteleket, ha ott a Buddha Bar-kór egyik képviselőjét sejtik, többnyire azonban inkább véres és komoly.

A buddhista szingalézek radikálisabbja pont olyan kiválasztott népként és földként tekint magára és hazájára, mint a cionista zsidók. Több mint 2000 éve Srí Lankán őrzik a Buddha fogát, és a vallás első évszázadaiban a sziget volt annak szellemi központja, Kínából is érkeztek ide zarándokok tanulni a helyi szerzetesektől. A sziget az eltelt két évezred alatt ebből a szempontból (is) sokat csúszott hátra a nemzetközi ranglétrán, ez azonban nem ingatta meg a szingaléz buddhisták hitét abban, hogy Srí Lanka nem lehet más, csak buddhista és szingaléz.

photo_camera Dambulla barlangszentélye Kosala Bandara/Creative Commons

Ez a hit szükségszerűen folyamatos konfliktusokat eredményez az állásponton nem osztozó kisebbségekkel. A muszlimok boltjait időnként felgyújtják, a keresztényeket megverik, a tamilokkal pedig szabályosan polgárháborúznak. Ez utóbbi persze egyáltalán nem csak a szingalézek hibája, a Tamil Tigrisek néven légierővel és hadiflottával is rendelkező terrorszervezetet működtető, a modern öngyilkos merényleteket gyakorlatilag feltaláló tamiloknak is kulcsszerepe volt abban, hogy az 1948-as függetlenséget követő évtizedek jelentős részében a sziget még jelentősebb részén nem nagyon jártak turisták.

2008-ban azonban Mahinda Radzsapaksza elszánta magát a végső összecsapásra, és a következő év májusára szó szerint kiirtotta a Tigriseket. Hogy közben hány ártatlan tamil civilt mészároltak le és erőszakoltak meg a szingaléz katonák, azon még vitatkozik a világ, Radsapaksza azonban sok évtizednyi vérontás után békét teremtett a szigeten, aminek a nép annyira megörült, hogy a 2010-es előrehozott választásokon újra is választotta az elnököt.

A nép rajongásától Radzsapaksza olyan boldog lett, hogy kiszedte az alkotmányból azt a passzust, amely az elnöki mandátumot legfeljebb két ciklusra korlátozta volna, és 2014 októberében, amikor népszerűségi mutatói nagyon kedvezők voltak, az ország gazdasága pedig már ötödik éve növekedett 6-8 százalékkal, ismét előrehozott választásokat írt ki. Aztán 2015 január 8-án valami egészen megdöbbentő dolog történt: Maitripala Sziriszena nyert.

A szingaléz, buddhista Sziriszena mögé nemcsak gyakorlatilag az összes etnikai és vallási erő sorakozott fel, hanem sajátjai közül is mindenki, akinek elege lett a Radzsapakzsa-klán meggazdagodásából, a korrupcióból, az elnököt támogató, cserébe mindenféle engedményeket kapó szélsőséges buddhista csoportokból. A szoros versenyben 51,28%-47,58% nyert Sziriszena, aki az északkeleti, tamil vidékek mellett a nagyvárosokat, és a főváros Colombót is vitte. Radzsapaksza egészen megdöbbentően elegánsan fogadta el a vereséget, és ha minden jól megy, Srí Lanka boldog évek elé néz.

photo_camera Nyilvánvalóan elefántok shankar s./Creative Commons

Ami végképp azt üzeni, hogy Srí Lankára most kell menni, mielőtt tényleg mindenki itt telelne Thaiföld helyett. A tengerparti üdülőhelyeken már most érezni a nyomást, én például még soha nem láttam olyan ocsmány és gigantikus hotelt földszintes halászfaluba beéepítve, mint a Marriott, aminek félkész torzója már ott éktelenkedik Weligama közepén. A sziget strandjainak nagy része ettől még élvezhető, de nem biztos, hogy ez mindig így lesz, különösen az ország európai charterjáratokra épülő, délnyugati részén.

Senkit nem akarok lebeszélni a Srí Lanka-i tengerparti henyélésről, két napig én sem csináltam mást. De aki tényleg csak a homokban és a hullámok közt döglésért utazik el messzire Európától - és ne legyek félreértve, ez teljesen elfogadható cél egy nyaralásra -, annak nem biztos, hogy Srí Lanka a legjobb választás. Aki viszont strandolás mellett mást is szeretne, annak a méretéhez képest nagyon változatos sziget tényleg tökéletes választás három hétre.

Ahhoz képest, hogy Srí Lankát mindenki trópusi szigetként képzeli el, egy nagyobb darabja egyáltalán nem az. Az ország déli részén 2500 méteres hegycsúcsok között görnyedező tamil munkások szedik a tealeveleket, ami akkor is kemény meló, ha éppen nincs 14 fok és nem szakad az eső, mint 2014 legvégén. A horizontig minden hegyoldalt beborító teacserje a világ legmutatósabb haszonnövényei közé tartozik, mint valami hatalmas, zöld, süppedős padlószőnyeg, de trópusiasnak egyáltalán nem nevezném.

Ahhoz le kell menni az alföldre, ahol tényleg mindig 29 fok van 95 százalékos páratartalommal, és nem a tea a legfontosabb növény, hanem a rizs, ami egyébként a szabálytalan formájú parcellákban méregzöld színével még jobban néz ki. És itt vannak a dicső Srí Lanka-i múlt emlékei is, a sztúpák és a Buddha-szobrok, amelyek egykor naggyá tettek a szigetet. Itt a III. században akkora épületet hordtak össze, hogy annál nagyobbra korábban csak Egyiptomban voltak képesek.

Srí Lanka közel háromszor olyan sűrűn lakott, mint Magyarország, aminek hozadékaként a többé-kevésbé érintetlenül megmaradt természet darabjait teljesen körülveszi és fojtogatja a civilizáció. Ennek eredményeként a védett területeken az állatsűrűség is szokatlanul nagy, ami turistaként speciel jó hír. Ahol azt ígérik, hogy lesz elefánt, ott tényleg van elefánt, és egy pickup hátán ücsörögve nézni, ahogy egy ilyen óriás öt méterre zavartalanul elsétál, az önmagában megér egy háromhetes kiruccanást.

photo_camera Colombo, belváros Adam Jones/Creative Commons

AZ ÖT LEGJOBB HELY SRÍ LANKÁN

Colombo

Srí Lanka egyetlen nagyvárosát a legtöbb turista még csak nem is érinti, ami nagy hiba. A közel ötmilliós fővárosban minden van, amit egy ázsiai metropolisztól el lehet várni: egzotikus piacok, jó éttermek, elmebeteg forgalom és a légkondiban ejtőző helyi elit. Bónuszként pedig a nyugati fekvésnek köszönhetően tökéletes naplementék.

Lipton’s Seat

Igen, az a Lipton. A teacég alapítója Srí Lanka-i birodalma egyik legmagasabb pontjáról szerette legeltetni szemeit a tájon, ahonnét nemcsak a teaföldek látszottak, hanem a távoli Indiai-óceánig a fél sziget. És a panoráma nem változott semmit.

Polonnaruwa

Ízlés kérdése, kinek melyik Srí Lanka-i romváros tetszik a legjobban. Nálam szoros versenyben kikapott a monumentális építészetéről híres Anuradhapura, és nyert a finomabb részletekre koncentráló Polonnaruwa, ahol nemcsak buddhista, hanem hindu emlékek is fennmaradtak. Elfogadom az ellenvéleményt.

Mirissa

Srí Lanka tele van homokos-pálmafás trópusi tengerpartokkal, amelyek minél messzebb vannak a nagyvárosoktól, annál idillibbek. Mirissa közepesen van messze, cserébe viszont itt lehet mást is csinálni, mint leégni. Például búvárkodni, vagy megnézni a közelben úszkáló kék bálnákat, minden állatok valaha volt legnagyobbikát.

Udawalawe Nemzeti Park

A sziget elefántpopulációjának mutogatására több nemzeti park is épül. Állítólag van olyan, ahol már annyi a turista és a terepjáró, hogy az a természet rovására megy. Ezt nem ellenőriztem, de hogy itt még tökéletes a szafariélmény, azt garantálni tudom.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.