Egy frissen kihirdetett EMMI rendelet jelentősen szigorítja, ki jogosult a házi segítségnyújtásnak nevezett szociális ellátásra, és ki nem.

A házi segítségnyújtás lényege az, hogy az önellátásra többé-kevésbé már képtelen idős ember továbbra is önállóan, a saját otthonában élhessen, és legfeljebb napi négy órában jön valaki, aki segít neki bevásárolni, ügyeket intézni, takarítani, mosakodni.

A minisztérum szerint "az állami szerepvállalás azokra az esetekre koncentrál, amelyekben a család, a helyi közösség nem tud részt vállalni és külső, szakszerű segítségre van szükség, hogy az idős embert önálló életvitelében támogassa."

Egyszerűbben fogalmazva úgy döntöttek, hogy az idős, csak minimális segítségre szoruló rokon ezután már a családja gondja. Vagy az önkormányzaté. Egy biztos: nem az övék.

Ilyenkor rendszerint az történik, hogy az idős ember egyébként csak napi néhány órát igénylő segítése egy női családtag nyakába szakad.

A kormány úgy látszik, nem nagyon hajlandó figyelembe venni, hogy egyre szélesebb az az a korosztály, az úgynevezett “szendvicsgeneráció”, aki kisgyerekes szülőből alig néhány éven belül kényszerűségből beteg-vagy idősgondozóvá válik. Az idősek közül sokan nem tudják megfizetni a segítséget, és ha az állam vagy az önkormányzat sem érzi úgy, hogy ez az ő kötelességük lenne, hogy szakszerű ellátást kapjanak ezek az emberek, akkor nem marad más, csak egy rokon. Nő.

Márpedig fizetni nagyon kevesen tudnak csak az idős rokon professzionális ellátásáért, viszont rengetegen vannak olyanok, akik ahogy a kisgyerekeiket sem, a beteg, fogyatékos rokonok gondozását sem bíznák másra. Az sem kis probléma, hogy ők maguk nem értenek hozzá, hogy sokszor maguk is belerokkannak. Az viszont még nagyobb, hogy az oda-vissza utazás munka mellett nem feltétlenül megoldható, így aztán ezek az emberek maguk is mások anyagi segítségére szorulnak, mert a keresetük és a majdani nyugdíjuk sem lesz elég a megélhetésre. Csodálatos, nem?

Egyenes út a szegénységbe

Írtunk már róla, hogy bár ez nagyon csúnyán hangzik, de a magyar nők legnagyobb szegénységi kockázata a család. A gyerekek, az idős, beteg, gondozásra szoruló vagy fogyatékkal élő családtag ellátása hagyományosan női feladat, sőt kötelesség. Rengeteg nő emiatt nem tud fizetett munkát vállalni, a kormányzattól kapott kompenzáció épp csak több a semminél. Egyenes az út a kisnyugdíjas léthez, az időskori női szegénységhez. A kör bezárul.

A felnőtt családtagjukat is ellátó keresők 61 százaléka eddig is nő volt. Az idősgondozás intézményi rendszerének hiánya már a mostani változtatások előtt is legalább 57.000 nő munkavállalását akadályozta. Közülük minden ötödik az idősgondozás miatt csak részmunkaidőben, vagy egyáltalán nem tudott munkát vállalni. Az említett segítségnyújtásra az Index cikke szerint eddig az idősek közel tíz százaléka volt jogosult, több mint 130 ezer ember. Ráadásul úgy hírlik, hogy az állami idős- és szociális otthonok hamarosan akár több millió forintos belépési díjat is kérhetnek a kedves rokon elhelyezéséért.

Első a család - ezzel kampányolt a Fidesz legutóbb, és a nők esetében nemcsak az első, de a többi helyen is a családról való gondoskodás kell hogy álljon szerintük. Ennek szellemében zavarták haza a kereskedelemben dolgozó nőket vasárnap, ennek szellemében mehettek (és persze küldték is őket nagy létszámban) 40 év után nyugdíjba.

Maradjanak szépen otthon, jól jönnek az unokák körül, idősgondozásra, betegápolásra.

Sajnos ez se nem olcsó, se nem praktikus.