Az Európai Űrügynökség Beagle–2 leszállóegysége a 2003 végi Marsra érkezése óta eltűntnek minősült. Most a NASA egyik keringőegységének felvételein sikerült azonosítani.

A Beagle–2 2003 december 19-én vállt le a Mars Express-ről és 6 nappal később kellett volna landolnia, majd felvennie a kapcsolatot a földi irányítókkal. Semmilyen kommunikáció nem érkezett a leszállóegységtől és a Mars Express és a NASA Mars Odyssey szondáival való keresés is sikertelennek bizonyult.

Több mint egy évtizeddel később, úgy tűnik sikerült megtalálni a Beagle–2-t a NASA Mars Reconnaissance Orbiter nagyfelbontású HiRISE kamerájának segítségével. A leszállóegység részben kibontott állapotban van a felszínen, bizonyítva hogy a landolási szekvencia sikeresen működött és valóban egyben Marsot ért a szonda.

“Nagyon örülünk, hogy a Beagle–2 leszállt a Marson. A nagy felbontású képeket vizsgáló csoportok kitartása, hogy megtalálják a leszállóegységet inspiráló volt.”

- mondta el Alvaro Giménez, az ESA tudományos programjáért felelős vezetője.

“A Beagle–2 ismeretlen sorsa elhúzódó probléma maradt számunkra. Az, hogy tudjuk, hogy a Beagle–2 eljutott a felszínre, fantasztikus hír.”

- tette hozzá Rudolf Schmidt, az ESA Mars Express programjának vezetője.

Az Isidis Planitia-n lévő leszállóhely környezetéről készült nagy felbontású felvételeket kezdetben az ESA-nál dolgozó Michael Croon vizsgálta, együttműködésben a Beagle–2-n dolgozó mérnökökkel és kutatókkal.

A keresést a Beagle–2 kis mérete - átmérője teljesen kinyitott állapotban mindössze 2 méter - és a 13 ezer négyzetkilométeres keresési terület óriási kihívássá tette.

A megtalálására valós esély csak a 2006 novemberében tudományos programját elkezdő Mars Reconnaissance Orbiter-el volt, amelynek HiRISE kamerája 30 cm/pixel felbontású képeket képes készíteni a marsi felszínről. Összehasonlításul, ez a felbontás jobb, mint a Föld felszínéről jelenleg publikusan elérhető műholdas felvételeké.

A Beagle–2 landolása során használt ejtőernyő és hátsó burkolat lehetséges azonosítása után újabb HiRISE felvételek készültek a területről. Ezeket a Beagle–2, a HiRISE és a JPL kutatói közösen vizsgálták és megerősítették, hogy az objektumok a megfelelő méretűek, alakúak, színűek és elhelyezkedésűek, hogy a Beagle–2-höz tartozzanak.

A Beagle–2 az eredeti 170 x 100 kilométeres landolási ellipszis közepétől mindössze 5 kilométerre helyezkedik el.

“Alaposan megvizsgáltam a felvételen lévő objektumokat és biztos vagyok benne, hogy ezek Beagle–2-höz tartoznak.”

- jelentette ki a JPL-nél dolgozó bolygókutató, Tim Parker, aki részt vett a keresésben.

A felvételek azt mutatják, hogy a leszállóegység részben kinyílt, a négyből minimum egy vagy két napeleme kibocsátott állapotban van. A részleges kinyílás megmagyarázza, hogy miért nem érkezett soha jel a szondától. A napelemek teljes kinyitása szükséges volt ahhoz, hogy a rádióantenna kibukkanjon és adatokat küldjön illetve fogadjon.

Sajnálatos módon az új információk ellenére az eltakart antenna nem teszi lehetővé, hogy a Beagle–2-vel felvegyék a kapcsolatot. Ugyanakkor a tudat, hogy a Beagle–2 végül sikeresen landolt a Marson felpörgetheti az európai mars programot. A jelenlegi tervek szerint 2018-ban szállna le az ESA ExoMars marsjárója a bolygón.

via ESA, JPL, HiRISE