DISCLAIMER: ebben a cikkben a kutyaszarról lesz szó. Hangulatfestő képekkel. Ha épp eszel, inkább gyere vissza később. Én szóltam. De ha mégis nekilátsz az explicit tartalomnak, íme, egy kis tematikus muzsika az olvasás mellé:

link Forrás

Derűs januári délután, napsütéssel, fagypont felett pár fokkal - a kerti kutyaszar-betakarítás optimális ideje. Az enyhe időben a gombócok, hurkák felülete könnyen elválik a talajtól, de az anyag állaga még pont kellően tömör ahhoz, hogy a képződmények ne omoljanak szét a kapa érintésére, ne kenődjenek fel a lapátra. Ilyenkor öröm ez a munka a kiskertben, megy, mint az karikacsapás, gyorsan telik a tízkilós száraztápos zsák. Zárt rendszerben kezelem a kutyaszart, ciklus után visszatöltöm a végterméket az eledeles zacskóba.

Sajnos az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a munkát, félóra szedegetés után éppen hogy belefért a három-négyheti termés a nejlonzsákba. A zsák tetejére öntök egy kis hamut, ez elveszi a szagot, aztán megy a zsák a szokott helyre - a kukába. Két kézzel kell emelnem a csúszós zacskót, nagyon nehéz. Tényleg, milyen nehéz is? És basszus, ha csak a mi kutyánk ennyit szarik szűk egy hónap alatt, mennyit termelhet az összes kutya a faluban, a megyében, az országban? És hova lesz ez a rettentő tömegű kutyaszar?

Tonnaszám keletkezik az anyag

Európában átlagosan a háztartások 20-30 százalékában van kutya - Magyarországon ez az arány 50%. De egy rezidencián nem feltétlenül csak egy kutya lakik, így becslések szerint körülbelül 2,5 millió kutya él szerte a hazában.

Csak a budapesti 400 ezer nyilvántartott kutyából származó kutyaszar-termés napi negyven-hatvan tonnára becsülhető. A gigantikus massza kezelésével kapcsolatban nincsenek precíz előírások, bár élősködők petéi, fertőzést okozó baktériumok tömkelege található benne.

Hová kerül ez a sok trutyi?

A kutyákból kikerülő salakanyag legnagyobb része a városokban az utcán, vidéken a kert valamelyik sarkában marad, háborítatlanul, kitéve az elemek kényének-kedvének. (Az otthagyott kutyaszar után ötezertől százötvenezer forintig terjedő bírság szabható ki, a gyakorlatban, ha néha-néha foglalkozik a dologgal a közterület-felügyelet, 20-30 ezer forintot szoktak kiróni-) Itt aztán belesüpped a földbe, nagy tömegben elsavasítva maga alatt a talajt, gyérítve a gyepet (a húsevő állatok ürüléke nem alkalmas trágyázásra), ha pedig aszfaltra került, széttapossák a járókelők, az autók, porlik és szennyez az anyag, amíg a csapadékvíz bele nem mossa a csatornába és meg nem kezdi utazását a tenger felé.

A gondos gazdi által a korzón bezacskózott vagy a kertben összegyűjtött anyag végső nyughelye a szeméttelep. A kutyakaki nem minősül veszélyes hulladéknak, a háztartási szemétbe be lehet tenni. Az anyag elenyészően kis aránya kerül a hulladékba, még kevesebb része oda, ahová valójában illenék kerülnie: a szennyvízkezelő rendszerbe.

Hova kéne tenni?

Városokban nem életszerű, hogy a gazdi felvigye a lifttel a kilencedikre az anyagot. Magyarországon egy-két jobb fej önkormányzat területét kivéve nemigen találni zacskókat kínáló gyűjtőkonténereket sem, a teszkósszatyorban kukába dobva a kakit pedig ugye egy elvileg lebomló anyaggal növeljük a szemétlerakók terhelését. Jobb híján itt érdemes a kutyát rászoktatni, hogy a nyitott csatornafedél fölött guggoljon le. Ilyenkor sem optimális, hogy kezeletlenül megy a Dunába, Tiszába, Rábába a kaki, de még mindig jobb, mintha kisgyerekek játékszerévé válna a járda szélén.

Az ideális megoldás városban az lenne, ha működne a begyűjtő rendszer, lebomló zacskókkal, központi kezelővel. Vidéken pedig az, ha a kutya bejárna a vécére nagydolgozni. Az emberi potyadékkal együtt kezelve, baktériumok által lebontva, szennyvíziszapként már mehetne ki a földekre trágyaként, a megtisztított szennyvíz pedig jobb a folyóknak, mint az esőzéskor a városokban koncentráltan belemosott anyag.

Aki tehát nagyon zöld, akkor jófej, ha némi kellemetlenség árán bejuttatja a kagylóba a kutyaszart - ha ráadásul összegyűjtött csapadékvízzel húzza le a vécét, akkor végképp jár neki az Áder János Emlékérem!

Kutyaszar és irodalom

Bármily kevéssé felemelő ez téma, egy igazán ihletett írónak nem okoz gondot művészetté gyúrni az anyagot. Akinek kimaradt, mindenképp olvassa el Hasektől a

Chovanec apó gyanús hordójá-t,

itt egy link, kedvcsinálónak pedig az első pár bekezdés:

A fényes raktárházzal átellenben húzódott meg Chovanec apó lakása, az ő fölöttébb szomorú készlettára. A kis befüstölődött petróleumlámpa nap nap után szerényen világította meg az ággyal szemközt púposodó három kis ebtrágyarakást. Az egyik rakásban szilárd, daraszerű, sárgásfehér trágya volt, a másikban sötétebb, a harmadikban még sötétebb és még szomorúbb.

Itt volt az ebtrágyát gyűjtő Chovanec apó birodalma. Chovanec apó fáradhatatlanul gyűjtötte az ebtrágyát, lévén erős az emberek lenézésével s - a megszokás által felvértezve - a bűzzel szemben. Fáradhatatlan volt és fürge, valahányszor gyorsan ugrani kellett és felkapni a földről ama fehér, daraszerű holmit, mely a labirintusban megtett úton nyirkossá válva megjelent isten kék ege alatt. S alighogy megjelent, könyörtelenül lesöpörték a járdáról, hempergett a szekérúton, taposták és szidták a szívtelen járókelők. Hempergett aztán a lovak patája alatt, kínos gondot okozva a lakkcipős embereknek. Végezetül összekeveredett a közönséges lótrágyával, az utcaseprők felseperték, és teljességgel hétköznapi módon elenyészett, anélkül, hogy betöltötte volna küldetését, amelyet a kesztyűkészítők szabtak neki.

Az a bizonyos fehér valami, az ebtrágya, szoros kapcsolatot tart fenn az előkelő társasággal. A legfinomabb kesztyűket erjesztett ebtrágyában pácolják, attól lesz a jó kesztyű finom, rugalmas, puhán vonódó. Ha nincs az ebtrágya, mihez kezdene az arisztokrácia, mely szereti a finom, puha bőrből készült svéd kesztyűt?