Szappanoperának látta Kovács Zoltán az EP meghallgatását

A hazai civil szervezetek hatósági és kormányzati vegzálása és az emberi jogok helyzete miatt tartottak EP-meghallgatást szerdán. A kormány álláspontját Kovács Zoltán kormányszóvivő képviselte. Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi (LIBE) Bizottságának ülését a hvg.hu foglalta össze, ez alapján a szokásos hangulatban telt el a délelőtt Brüsszelben.

A lap beszámolója szerint a néppárti képviselők azt kifogásolták, hogy aránytalan mértékben hívtak meg kritikus szervezeteket. Ide hívták amúgy a CÖF-öt is, de a szervezet pár nappal ezelőtt jelezte, hogy nem mennek. Szintén kifogásolták a néppártiak, hogy meghívtak egy olyan képviselőt, az Ökotárs Alapítványt vezető Móra Veronikát, aki ellen bírósági eljárás folyik jelenleg Magyarországon.

Móra beszédében összefoglalta a hazai civil szektort érintő jogszabályi változásokat és beszélt a norvég civil alappal szembeni kormányzati támadásokról is.

Felszólalt az Átlátszó újságírója, Mong Attila is, aki puha cenzúráról és indirekt befolyásolási módokról beszélt a hazai sajtó helyzetéről beszélve.

Az Amnesty International Magyarországgal foglalkozó szakértője, Barbora Cernusakova pedig arról beszélt, hogy a kormány nyilatkozataival befolyásolja a sajtó- és gyülekezési szabadságot, majd felmerült az elmúlt évek összes kritikája a magyar kormánnyal szemben: a hajléktalanság kriminalizálása, az egyházak korlátozása, alkotmány átírása, a tényleges életfogytiglan bevezetése, a médiatörvény és a reklámadó.

Cernusakova szerint az EB-nek nem csak jogsértő eljárást kéne indítania Magyarország ellen, de az Európai Tanácsnak is fel kéne lépnie. Ehhez arra lenne szükség, hogy az EU szervei egyben tekintsenek a magyar helyzetre, és ne csak egy-egy kérdés kapcsán foglalkozzanak a helyzettel.

A lap beszámolója szerint a kritikákra Kovács Zoltán szóvivő meglehetősen hevesen reagált. Kovács szerint nem hangoztak el konkrétumok, csak vádak, és ő nem tud olyan dolgokra reagálni, amik hazugságok. Szerinte a meghallgatás szappanopera volt, és a felszólalókat érzelmek motiválták.

Kovács bedobta az aduászát is, megkérdezte az Amnesty International képviselőjét, miért nem figyelték Magyarországot 2006-ban a Gyurcsány-kormány idején.

Beszélt arról is, hogy tényekkel, jogi keretek között hajlandó csak a magyar kormány foglalkozni, a hasonló meghallatások pedig csak politikai nyomásgyakorlásra alkalmasak.